Több mint négyszáz kutyafajtát ismerünk, amelynek mindegyikét valami meghatározott céllal tenyésztették ki. A hagyományos munkavégzés mellett a modern világ új szerepeket osztott négylábú segítőtársainkra…
Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők. Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott…
Lukácsy György filmkritikus gondolatai A lecke című bolgár filmről.
Déry Tibor azonos című színpadi műve nyomán szövegkönyv: Vajda Gergely, Horváth Péter. Díszlet – Jelmez – Báb: Orosz Klaudia. Koreográfia: Lakatos János. Rendező: Novák János. Vajda Gergely sokáig kereste a témát az első operájához…
Ökumenikus közéleti műsor. Három egyház püspökei beszélgetnek mindenkit érintő, vallási vagy aktuális kérdésekről. A műsor témái: a szegények és az egyházak adventre készülve
12-én élnek még Ceglédbercelen abból a több száz emberből, akiket 1945 januárjában a Szovjetunióba vittek egy 'kis munkára' vagyis malenkij robotra. A 'kis munkából' 3--5 évnyi kényszermunka lett, többen…
Ezen film egy csodálatos embernek állít emléket, aki példamutatásával, hitével túl tudta élni a Gulágot. Menczer Gusztáv a rendszerváltás után aktívan részt vett a kárpótlás kidolgozásában és megalapította…
Az OJD – Irodalom és könyv 26 percben negyvenharmadik adásában műsorunk vendége Ács Margit, Magyarország Babérkoszorúja-díjas író, akit Pécsi Györgyi József Attila-díjas irodalomkritikussal fogunk bemutatni…
Humanoid robot , társrobot és kisbolygó-kutatás. Ezen különleges kutatási területek által pillantunk a jelenből a jövőbe.
Az Új idők újdalai című sorozat friss megközelítésben mutatja be a különböző művészeti ágak képviselőit és alkotásaikat. Azt vizsgálja, hogyan készülnek a műalkotások, hogyan zajlik maga az alkotói folyamat…
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…
Az etológia, vagyis viselkedéstan az élőlények magatartásának törvényszerűségeivel foglalkozó tudományág. Célja az állatok viselkedésformáinak, a különböző megnyilvánulások közötti összefüggéseknek és törvényszerűségeknek a vizsgálata…
A rendező filmjeiben a történelmi léptékű vágyak és illúziók meghiúsulását tükröző, gyakran iróniától sem mentes társadalomkritikát mindig áthatja a szülőföld iránt érzett elköteleződés és múlhatatlan szeretet…
Az amerikai Woodside legendás síkvidéki nőstény gorillája, KOKO nem csak hogy beszélte az amerikai jelnyelvet, - körülbelül 1000 fogalom jelét használta - de ezt még megfejelte 2000 angol szóval is, amit a maga módján értett és használt…
Los Angelestől néhány órára található a Kalifornia-menti Baja-félsziget, a világ egyik legkülönösebb vidéke. E furcsa, idegenszerű táj az élővilág fantasztikus példányainak ad helyet. A sivatagban olyan…
TORDA - A Peter-Szind gerinc legendás hasadékai
Az OJD – Irodalom és könyv 26 percben negyvenharmadik adásában műsorunk vendége Ács Margit, Magyarország Babérkoszorúja-díjas író, akit Pécsi Györgyi József Attila-díjas irodalomkritikussal fogunk bemutatni…
Észak-Auvergne környékét a kihalt vulkáni kráterek teszik egyedivé, így a vulkáni hamunak köszönhetően nagyon termékeny terület. Ezen a vidéken igyekszik otthonra lelni a Sauvadet család is, akik egy régi kastély romjait hozták helyre…
A Kincsesládánkban Vajdaság térségeit, településeit mutatjuk be szokatlan szemszögből. A műsor egyik érdekessége, hogy nem tartalmaz narrációs részeket. Az epizódok szinte már a terepi forgatás során teljes egészében elkészülnek…
Téma: János evangéliuma Helyszín: Szeged-Csanádi Egyházmegye - altemplom A Sátoros Ünnep. Vita a Messiás származásáról.
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
Béli Ádám a Mesteremberben konyhai kisegítőnek áll. Zöldséget pakol, káposztát szeletel, islert készít. Végül pedig megkóstolhatja amit készített: a sonkás káposztalevest.
Az 1848-as márciusi eseményekkel kapcsolatban ma már egyfajta romantikus ködbe burkolózva néhány név alakja jut eszünkbe, pedig sokan voltak – a hazai polgári létért harcoló fiatal értelmiségiek és egyetemisták…
Francia nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanaultak ismétlése
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Miért követ az agy mintákat, és mire használhatjuk ezeket? A minták egy része hasznos, másik része káros – de miért nehéz felszámolni egy kialakult mintát?
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
Egy játék, ahol a tudás érték! Az Ön is tudja? az M5 műveltségi vetélkedője, amelyben telefonon keresztül tesztelhetik tudásukat a játszani vágyók. 10 kérdés 5 perc alatt, mindössze ennyi választja el a játékosokat a főnyereménytől…
Benne: A légy (1980) Stereo 6 év 2'58'' Magyar rajzfilm (Feliratozva a Teletext 555. oldalán) Forgatókönyvíró: Rofusz Ferenc; Operatőr: Bacsó Zoltán; Rendezte: Rofusz Ferenc Rofusz Ferenc rajzfilmrendező…
Tíz évvel a nagy sikerű H, mint héja című film és könyv után Helen Mcdonald ismét arra vállalkozik, hogy egy héjával élje a mindennapjait. Addig, amíg a madár hozzákerül, Helen az erdőt járja és a vadon…
Hollandia elsősorban a tulipánjairól híres. pedig sok szép dolog előfordul még az itteni kertekben. Paul de Nooijer, fotós és filmművész például nemcsak növénytermesztésre használja kertjét, hanem kiállító teremnek is…
Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
A bécsi városliget nem akármilyen park. Kert, rét, park, eredő, vidámpark egyszerre. Itt csak néhány száz méter választja el az érintetlen természetet, a sportpályákat, a mutatványos bódékat egymástól…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Nepál, a 90-es évek elje. Laia, a fiatal katalán tanárnő a 90-es évek elején Katmanduba költözik, és beáll önkéntes tanítónak az egyik helyi iskolába. A Montessori-módszerekkel dolgozó fiatal pedagógust…
Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
Benne: A légy (1980) Stereo 6 év 2'58'' Magyar rajzfilm (Feliratozva a Teletext 555. oldalán) Forgatókönyvíró: Rofusz Ferenc; Operatőr: Bacsó Zoltán; Rendezte: Rofusz Ferenc Rofusz Ferenc rajzfilmrendező…