Balczó András a Nemzet Sportolója, minden idők legeredményesebb öttusázója a világon. Balczó, 16 éves pályafutása alatt, 1956-tól 1972-ig, a különböző hazai és nemzetközi három-, majd öttusa versenyeken 74 aranyérmet nyert…
A Kult’30 nyáron fesztiválokról jelentkezik. Ennek első állomása Kecskemét, ahonnan az Animációs filmfesztiválról jelentkezünk.
A filmezést nem utasította el, aminek azért olyan népszerűségi hozadéka is lett, hogy a legkisebb falvakban is voltak rajongói a Kárpát medencében. A költészet szeretetét sem kapcsolta le, áttételesen…
Nehéz dolog az újrakezdés, ha valaki a börtönből jön ki, teljesen mindegy, hogy oda okkal, vagy ártatlanul került be. Pálos Viktor most szabadult, és fogalma sincs, mit kezdjen magával. Elhatározza, hogy…
A „harmadik út” gondolata leghatározottabban az 1943-as balatonszárszói találkozón vetődött fel. A népi írók fóruma, a Püski Sándor alapította Magyar Élet könyvkiadó a református fiatalok Soli Deo Gloria…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Francia nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanaultak ismétlése
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Ha beülhetnénk egy időgépbe, - végül is H. G. Wells már megírta, hogy létezik ilyen – akár azt is láthatnánk, ahogyan Erzsébet királyné éppen lélegzetelállító lovas trükkjeit gyakorolja a gödöllői lovardában…

Bartók Béla népzenei gyűjtései és muzsikája, a Timár Táncegyüttes fergeteges táncai, Kacsó Hanga Borbála csodálatos tisztaságot sugárzó éneke, Balogh Kálmán boszorkányos cimbalomjátéka, hegedűduók, kórus…
A kéktúra mozgalom elindítója az I. Szent István vándorlás volt 1938-ban. Akkor az egyik csapat a Kőszegi-hegységből, Írottkőről, a másik a Zempléni-hegységből, Tolvaj-hegyről indult és a túra végén, Dobogókőn találkoztak…
Gödöllőn a hajdani Erdő utcát a 60-as években Körösfői-Kriesch Aladár utcára nevezték át. A névadó a múlt század elején alapította meg a művésztelepet ebben az utcában, mely Gödöllői Művésztelep néven vált világhíressé…
A garabonciás Szepes vármegyében folytatja a barangolását, a múlt titkainak, legendáinak fürkészését. A Szepesi-Magurából lezúduló szélben járja Krúdy nyomában a podolini kolostor folyosóit, majd a topolci…
Cousteau kapitány és társai afrikai útjuk során a namíbiai gyémántok földjére is ellátogatnak. Betekinthetünk a gyémántbányászok sanyarú életébe, megismerjük a szavannák állatvilágát, az őslakók félig…
Kulturális portyázások négy keréken és túracipőben, földön, vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit!
Kulturális portyázások négy keréken és túracipőben, földön, vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit!
Kulturális portyázások négy keréken és túracipőben, földön, vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit!
Kulturális portyázások négy keréken és túracipőben, földön, vízen vagy levegőben! Utazzon az M5 műsorvezetőivel és fedezze fel az ország rejtett kincseit!
A Kult’30 nyáron fesztiválokról jelentkezik. Ennek első állomása Kecskemét, ahonnan az Animációs filmfesztiválról jelentkezünk.
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
Gera Zoltán a legsokoldalúbb és legműveltebb színészeink egyike. A portréfilm életének és művészi pályájának főbb állomásait örökíti meg interjú formájában, legjelentősebb színpadi és filmszerepeinek felidézésével…
Pammer Aladár jól jövedelmező és régóta működő fűszer-, és csemegeboltját unokájára ruházza át, akinek azonban nem fűlik a foga a kereskedőséghez, ő munka nélkül akar jól megélni. Az öregúr jobbkeze…
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró…
Az OJD – Irodalom és könyv 26 percben 2019-es évadának harmincharmadik adásában műsorunk vendége Kötter Tamás, író. A műsorban elhangzó idézeteket Kakasy Dóra színész adja elő.
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Ugron Zsolna író a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett építésszel beszélget versekről, zöld városokról, itthonról és otthonról, kompromisszumokról, tanulópénzről és arról, milyen érzés hazajönni egy városba…
A Nemzeti Galéria Fortepan-kiállítása közös múltunkban keresgélve frissíti fel memóriánkat át nem élt, de mégis hozzánk köthető emlékekről. Csatlakozzanak Önök is hozzánk!
Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója mondja a műsor bevezetőjében: "Utazni fogunk! Egy utazásra invitálom Önöket térben és időben. Először kicsit a múlban kalandozunk, aztán a jelenben…
A természetfilmes azon ritka fajok egyike, amelyik az északi és a déli sarok között szinte bárhol, Földünk legextrémebb helyein is előfordul. Fagyos hómezőkön, száraz sivatagokban, párás esőerdőkben, tengerek…

Charles Baudelaire Találkozás egy ismeretlennel c. versét Básti Lajos adja elő.
Miss Matty elmeséli Marynek, hogy fiatalkorában egy olyan rossz tréfa miatt szakadt meg kapcsolata Mr. Holbrookkal, amelyet öccse Peter követett el. Peter szégyenében meg sem állt Indiáig, ahonnan már…
A magyar könnyűzene ikonikus alakjának bibliai témájú, Európa-szerte ismert alkotását a magyar zenés színpadok sztárjai adják elő a Müpában. Sokszoros versenygyőztesek, mint Miksch Adrienn, a kiváló drámai…
Sárik Péter jazz-zongoraművész több éve indította útjára egyedi kezdeményezését: közönsége kedvenc dalait dolgozta fel saját, jazzközpontú stílusában. 2012 októberében a Művészetek Palotájában, telt ház…