1932-ben, három, alig 20 éves fiatalember Halász János, Kassowitz Félix és Macskássy Gyula egy reklámfilmstúdiót alapítottak, ahol már hangos, színes rajzfilmeket, ahogy akkor nevezték, trükkfilmeket tudtak készíteni…
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Tisztességes ember nem törleszkedik azokhoz, akik úgysem fogadják be. Dandin Györgyöt, a tisztes polgárt háromszor szégyenítik meg, háromszor is túljárnak az eszén a nemes urak, mire rájön, hogy ő nem kell nekik soha, csak a pénze…
A Fülszöveg című irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit és legújabb munkáikat. Bán Mór ezen a héten Csender Levente József Attila-díjas íróval beszélget a nemrégiben megjelent…
„Holtig haza” – így nevezte Szabó Magda szeretett városát, Debrecent. A várost és környékét, mely történelmi és irodalmi vonatkozásokban is rendkívül gazdag, és ahol irodalmi barangolásunk Csokonai Vitéz…
Úgy tartják - Debrecen múltjában több rurális, egymáshoz kapcsolódó település rejtezik, amelyek legkorábban a X-XI. század körül egyesültek. Óriásfalu - mondogatták rá még a középkor végén is gyakorta…
A Jazzation évről évre december végén tartja ünnepi koncertjét, melyen 2022-ben az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak köszönhetően elhangzott az Antonio Vivaldi - Bornai Tibor - Pejtsik Panna: A négy évszak című kóruskantáta…
1954-ben Magyarországon is megindult a televíziózás. Az első próbaadást csak pár ember láthatta, de az 1957-es május elsejei budapesti felvonulást már bárki megnézhette, akinek volt tévéje. Történetek…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Petőfi Sándor: A tavaszhoz című versét Szemerédi Bernadett mondja el.
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Írók nyomába szegődik a Főtér a Költészet Napján. Megmutatjuk, többek között, hogy született Kölcsey Ferenc, hol tanácsolták el József Attilát az egyetemről, hol élt Ady Endre Csinszkával Pesten és merrefelé…
Petőfi Sándor: Szerelemvágy című versét Szép Domán
A királyné körüli csatározások még mindig nem hagytak alább. Elzbieta állapota folyamatosan romlik, ereje fogy. Ulászló király mindennel megpróbálkozik, még litván varázslót is hívat a feleségéhez, pedig ezzel magát is veszélybe sodorja…
A TIM mai adása a költészet napjával foglalkozik. Bemutatjuk a költészet napjának történetét, fontosságát és jelenét. A műsorban elhangzó idézeteket Oberfrank Pál színművész adja elő.
Petőfi Sándor: Mi kék az ég! című versét Kakasy Dóra mondja el.
Mióta az első csillagok felragyogtak a világegyetemben, ezek az égitestek a teremtés motorjai voltak. A csillagok tették lehetővé az élet megjelenését is.
A film Kányádi Sándor halála utáni főhajtás egy rendhagyó pályakép és keserű korrajz is, mely egy kisebbségi sorsú, magyar értelmiségi vesszőfutását tárja fel, mint rész az egészben. A szép szó erejével…
A Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is…
A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel…
A Scilly-szigetek Nagy-Britannia napsütötte paradicsoma, ötven kilométerre fekszenek Cornwalltól dél-nyugatra. A Golf áramlatnak köszönhető enyhe éghajlat alatt szépséges és egzotikus növények élnek, még pálmafákat is találunk itt…
A magyar irodalom egyik legnagyobb elbeszélő költeménye, Arany János Toldija nyomán készítette el Gémes József ezt a különleges festménytechnikával készült, különös hangulatú, többszörös díjnyertes animációs filmjét…
Petőfi Sándor: Magyar vagyok című versét Csere László mondja el.
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
A verset Zámbori Soma mondja el.
Elzbieta királyné napról napra gyengébb, a király ezért nem akarja elhagyni Krakkót. Azonban nem a maga ura, a királyság ügyei mindennél előbbre valók. Búcsújuk szomorú és fájdalmas, mindketten tudják, többé már nem látják egymást…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
József Attila A Dunánál c. versét Turek Miklós adja elő.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Ki volt Juhász Ferenc, aki sajátos szóteremtésével megújította a magyar irodalmi nyelvet? Ki volt a költő, aki történelmi korszakokon át mindig megőrizte saját hitét az írásban, szavának őszinteségét…
A verset elmodja: Kereki Anna
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Petőfi Sándor A költészet című versét Kautzky Armand adja elő.
A filmes háttérműsorban Sztankay Ádám műsorvezető és Deák-Sárosi László filmesztéta elemzi azokat a nagysikerű filmeket, amelyeket csütörtök esténként az M5 műsorára tűz. Kettejük párbeszéde segít az egykori…
Benjamin sikeres érettségi vizsgája tiszteletére partit szerveznek szülei. A buli után apja legjobb barátjának felesége, Mrs. Robinson elcsábítja a gátlásos és tapasztalatlan fiút. A nyár során tovább folytatódik a kaland…
Miután Sherlock nevét végre tisztázzák a vádak alól, nyomozónk Mycroft hívására visszatér Londonba, ahol terrorista támadás veszélye fenyeget.