A hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb művésze ezen az esten szerzőként és gitárosként is főszereplő lesz, de a koncert két részében László Attila zenei világának két különböző oldalát mutatja be nagyszerű zenésztársaival…
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
A Colosseum Színház varieté műsorán Keats, a bűvész nem akar a híres céllövővel, Jack Carey-vel egy műsorban fellépni, a férfi ugyanis elcsábította a feleségét, a gyönyörű táncosnőt, Silvia Castellánit…
A Liszt-díjas Mocsári Károly 1985-ben diplomázott a Zeneakadémián, majd Philadelphiában és Párizsban folytatta tanulmányait. Számos rangos nemzetközi versenyen képviseltette magát eredményesen, ám az igazi…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
Somogyország szülötte, Zichy Mihály a XIX. századi magyar művészet legnagyobb zsenijeinek egyike volt. Mint nagy kortársa, Liszt Ferenc, időnként ő is hatalmasságok szolgálatára kényszerült, a művészi…
Vázsony egyetlen barokk világi emléke a község északi részén fekvő Zichy kastély. Az 1652-től birtokos Zichyek nem tartózkodtak állandóan Vázsonyban, az év nagy részét az ország más helyein fekvő kastélyaikban és lakóházaikban töltötték…
Jem eljön a lelencházhoz, hogy találkozzon Hettyvel, akinek közben a konyhán kell dolgoznia, így nem biztos, hogy ki tud szökni. Végül sikerül neki, de Eliza meglátja, hogy Gideon és Hetty nélküle találkoznak…
A "Gyermek expedíció az Északi-sarkra" című környezetvédelmi ismeretterjesztő sorozat, 10 epizódon át, betekintést nyújt az éghajlatváltozás globális kihívásába. Ez a rendkívül fontos sorozat megmutatja…
A jazz világnapján a magyar jazz hangjait ünnepeljük egy zenés show keretében, a Budapest Jazz Clubban.
A filmben a Kis-Küküllő folyó mesél mindarról, amit lát, hall, vagy amire emlékezik a mintegy 200 kilóméteres útja során. A Kis-Küküllő Erdélyben, a Görgényi havasokban, 1100 méteres magasságban ered…
Kun Miklós, a Széchenyi-díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
Az Erdei utakon ismeretterjesztő magazinműsor, amely tematikus formában mutatja be hazánk természeti és kulturális értékeit. A környezettudatos életmód, a természetvédelem, a hazai erdők és a vadállomány világa a műsor főbb témái…
Cornwall északi partszakaszán Michaelnek az Atlanti-óceán felől fújó pokoli szelekkel szemben kell állnia a sarat. Widemouth Bayből indul útnak, felkeres egy ősi erdőséget, az éjszakát pedig egy lelkészlakban…
1886-tól Magyarországon 72 vármegyeház szolgálta a rendszert, amiből 50 maradt a mai Magyarország határain kívül, egy került lebontásra közülük. A sorozat ismerteti az egykori királyi közigazgatást, valamint…
Az állástalan színész felesége, Piri elindul, hogy női varázsát latba vetve kérjen fizetési haladékot a háziúrtól. A háziúr anyósa összetéveszti a lakbérfizetési halasztásért folyamodó Pirit a férj megfigyelésével megbízott detektívnővel…
Utunk ezúttal a Duna valódi, földrajzi és hidrológiai értelemben vett forrásához vezet. A fekete-erdei Furtwangen község fölött ered ugyanis a Breg patak, mely a Duna forrásával azonos. A Fekete-erdő északias…
A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Bán János vendége ezen a héten a stúdióban Végh Balázs Béla, erdélyi irodalomtörténész…
A fönöknő váratlanul elutazik, és Cranbourne-ra bízza a lelencházat. Szintén váratlanul megérkezik Cranbourne apja, és közli a fiával, hogy egy hónapon belül ott kell hagynia a lelencházat és a családjának szentelni az életét…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Babits Mihály Zsoltár férfihangra című versét Trill Zsolt adja elő.
Pannonhalma egy különleges szeglete a világnak. De nem a falak teszik azzá, hanem az itt élő emberek – a bencés szerzetesek – és az ő tíz évszázadnyi történetük, amely a mai napig íródik a Szent Hegyen…
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Móricz Zsigmond Pillangó című regényét csupán néhány nap alatt írta meg, 1924-ben. A bajokon győzedelmeskedő és mindenható, hatalmas szerelem történetét az egyszerű emberek nyelvén beszéli el Móricz. Zsuzsika…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
A hét műtárgya: Ferenczy Károly - Józsefet eladják testvérei. A nagybányai festőiskola egyik vezéralakja. Szakítva az akadémikus festészettel a természetben örökítette meg a napfény hatását, annak játékát a tájon, az arcokon, az alakokon…
Thomas Ricoletti a ködös londoni éjszakában szemtől szemben találja magát véres menyasszonyi ruhát viselő hitvesével. Elszörnyedésének legfőbb oka, hogy néhány órával korábban szemtanúja volt annak, ahogy…
Apja halála után Mária Terézia veszi át a Habsburg Birodalmat, és hamar szembesülnie kell a hatalommal járó állandó terhekkel. Férje Ferenc István, miután kiszorul a politikából, saját üzlete, és a körülötte…