A tizenéves Zoli és barátai egész nap az utcán lógnak, autókat törnek fel, sőt időnként veszélyesebb kalandokba is bonyolódnak. Amikor Rita, az erdélyi lány is csatlakozik a bandához, mindannyiuk élete megváltozik…
Budapest és lakosai a XXI. század elején. Fiatal magyarok életéből kiragadott képek a nagy metropolisz árnyékában. Egy-egy embernél csak rövid időre állunk meg, gyakran a nevüket, lakhelyüket és múltjukat sem ismerjük meg…
A trianoni döntés következtében a Salgótarján környéki Somoskő és Somoskőújfalu is Csehszlovákiához került, ám néhány eltökélt ember közbenjárásának következtében végül visszatért Magyarországra.
Surányi András KOCSIS – Intim megvilágításban filmje Kocsis Zoltánt az embert mutatja meg, most már tudjuk, életének végső szakaszában.
Koltay tanár úrnak nincs egy vasa sem, csak két eladósorban levő lánya meg egy állítólagos milliomos amerikai nagybácsikája. Mr Hoffmann egy napon váratlanul megérkezik, de sajnos a - sosem létezett - milliói nélkül…
Klári, a Jégszínház táncosa virágcsokrokat kap egy titkos hódolótól. Andreáról, a másik szólótáncosnőről megtudják a nagynénikéi, hogy tanulás helyett a Jégrevüben lép fel. Rózsa, Józsa és Theodóra szerint…
Feljelentések miatt ellenőr érkezik a biharosi építőipari kisszövetkezethez. A sikkasztásokat és visszaéléseket elkövető három vezető törni kezdi a fejét, hogyan bújhatnának ki a felelősségre vonás alól…
Karinthy Frigyes huszonöt éves, amikor kalandos körülmények között megszökteti nagy szerelmét, a három gyermekes Judik Etel színésznőt. A férj haragja elől fél évig bujkálnak Berlinben, majd nagyobb összeggel…
A trianoni döntés következtében a Salgótarján környéki Somoskő és Somoskőújfalu is Csehszlovákiához került, ám néhány eltökélt ember közbenjárásának következtében végül visszatért Magyarországra.
Gálffy alezredes épp egy gyermekrablási ügyben nyomoz, amikor egy újabb bűntény felderítését bízzák rá. Az alezredes hamar felismeri, hogy a két eset között összefüggés van...
Moliere vígjátékából készült parádés szereposztású tévéjáték. Armanda, a módos francia polgár leánya a testi szerelem gondolatától is irtózik, tűrhetetlen finomkodásával fennkölt szellemi eszméivel elüldözi udvarlóját, Klitandert…
Zsuzsa harmadéves egyetemista, pedagógia szakon. Három éve jár Zoltánnal, gondolkodásmódját alapvetően befolyásolta a fiúval való kapcsolata. Most mégis szakítani akar…
A tizenéves Zoli és barátai egész nap az utcán lógnak, autókat törnek fel, sőt időnként veszélyesebb kalandokba is bonyolódnak. Amikor Rita, az erdélyi lány is csatlakozik a bandához, mindannyiuk élete megváltozik…
Mona Paparu egyedül neveli hároméves kislányát. Egy külföldi utazás miatt a gyermeket a nagynénjénél hagyja. A nagynénitől a gyámhatóság elveszi a kislányt. Amikor Mona visszatér, a gyámhatóságon el kell…