A Németország területére benyomuló szövetséges csapatokat sokkolja a koncentrációs táborok látványa. Rá kell döbbenniük, hogy a nácik még annál is gátlástalanabbak voltak, mint ahogy addig gondolták. Annak…
Míg Irakban tovább folyik a harc Moszulért, Kolumbiában helyi és amerikai ügynökök igyekeznek megakadályozni, hogy az Iszlám Állam emberei nekivágjanak a tengernek az USA partjai felé. Maine-ben ezalatt…
Két megrázó mentőakció napjaink harctereiről. Az egyik egy elszánt egészségügyi egység története, mely sebesülteket igyekszik evakuálni egy aknamezőről; a másik sztori középpontjában egy barátság áll…
Randy Jacknife pályafutása egyik – szó szerint – legnehezebb kihívásával szembesül, amikor egy felborult, acélrakománya által eltemetett teherautóhoz hívják; Jamie unokahúga, Matia pedig kölcsökéri nagybátyja…
A drogfüggő és különféle lelki betegségekkel küzdő elítéltek súlyos problémát jelentenek a nevadai börtönökben – és az alól a Las Vegas-i Clark Megyei Börtön se kivétel, ahol több mint félezer mentálisan sérült embert őriznek…
A csillogó, neonfényes Las Vegas-ba az élet legkülönbözőbb területeiről érkeznek az emberek, és ez nincs másként a helyi börtönnel sem. A fegyőrök egyik legnehezebb feladata az újonnan érkezők osztályozása…
A Jangce vizét hatszáz kilométer hosszan felduzzasztó Három-szoros erőmű gátja két kilométer hosszú és hatvan emelet magas, s ezzel a világ legnagyobbbja a maga nemében. Építése során több mint 25 ezer…
Az emberben ősidők óta benne van a felfedezés vágya. A történelem során ez hajtotta ismeretlen tengerek és földrészek felé, majd, az utóbbi évtizedekben, idegen bolygók irányába. Mit találunk majd ezekben…
Napjainkban, amikor az emberiség létszáma kezdi meghaladni a Föld eltartóképességét, egyre többet beszélünk az idegen égitestre költözésről. De vajon miként viselné az emberi szervezet a hosszú űrutazást?…
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy sündisznót, melynek hívatlan látogatók költöztek a tüskéi közé, valamint egy fedezőmént, mely számára a kasztrálásával véget értek a szép napok…
Dr. Pol és munkatársai többek közt kezelésbe vesznek egy kórosan sovány lovat, valamint egy kutyát, melynek egy hatalmas, nedvedző seb tátong a hasán.
A történészek régóta feltételezték, hogy egykor fából ácsolt hajók százai járták a tengeri selyemutat Kína és a Közel-Kelet között, ám a saját szemükkel még egyet se láttak e különleges járművek közül…
A klímaváltozás egyik legfontosabb oka az, hogy az emberiség mindmáig rengeteg kőszenet éget el energiaigényének fedezésére – a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt. Ilyen körülmények között a szó…
Mi kell egy rendszer megdöntéséhez? Mi a titka egy lázadás sikerre vitelének? A filmben – többek közt Berlinben, Bolíviában és az USA-ban – ezt kérdezi Morgan száműzöttektől, mozgalmároktól, hekkerektől és információ-szivárogtatóktól…
Hogyan változott az Istennel való kapcsolatunk az emberi történelem során? Lehet, hogy Isten csupán egy eszme – melynek szükségszerűségére az agyunkban rejlik a bizonyíték? A filmben Morgan Freeman e kérdésekre…
A repülés az ember régi vágya, de olyan létfontosságú testrészek híján, mint például a szárny, sok a kudarcos próbálkozás. Mik a leggyakoribb hibák, és milyen tudományos hátterük van ezeknek a látványos…
A nagyvárosok a liftektől a darukig tele vannak lenyűgöző technikai csodákkal, melyeknek az a feladatuk, hogy megkönnyítsék az életünket. De mi történik, ha valaki nem rendeltetésszerűen használja őket?…
Egy utasszállító repülőgép lezuhan a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában. A jelek arra utalnak, hogy egy föld-levegő rakéta okozta a 298 halálos áldozatot követelő tragédiát. Vajon mi az igazság? A nyomozóknak…
1940 és 1945 között Hitler és Churchill minden gondolata egyetlen dolog körül forgott: hogy miként pusztítsák el egymást. A kétrészes film a két óriás harcát mutatja be ritkán látott, aprólékos munkával…
1940 és 1945 között Hitler és Churchill minden gondolata egyetlen dolog körül forgott: hogy miként pusztítsák el egymást. A kétrészes film a két óriás harcát mutatja be ritkán látott, aprólékos munkával…
Újra kell írni a történelem majákról szóló fejezetét? A Nat Geo filmje szerint igen, hisz a jelek szerint a maja civilizáció sokkal kiterjedtebb és fejlettebb volt a korábban gondoltnál – egy nemzetközi…
A világ leghatalmasabb buddhista épületét – és egyben Indonézia leglátogatottabb műemlékét – számos veszély fenyegeti: nap mint nap turisták ezrei koptatják köveit... a mélyben törésöv húzódik, ezért gyakoriak itt a földrengések…
A leköszönő Obama elnök azt mondta a frissen megválasztott Donald Trumpnak, hogy a legkeményebb dió Észak-Korea lesz számára a külpolitika színpadán. És úgy tűnik, igaza van, az ázsiai ország mára atomhatalom…
Milyen a szíriai háború igazi arca? És milyen veszélyek fenyegetik a nyugati társadalmakat az ISIS és a többi terrorszervezet részéről? A Nat Geo 120 perces különkiadásában az Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmes-újságíró…
Egy katonaorvos halált megvető bátorsággal még a rettegett Tangi-völgybe is elkíséri a rábízottakat, ám amikor egy gránát súlyosan megsebesíti, ő szorul társai életmentő segítségére.