1944-et írunk, és a dolgok kezdenek rosszra fordulni a náci rezsim számára. Keleten a német erők egymás után szenvedik el a vereségeket; nyugaton a szövetségesek átfogó, mindent elsöprő invázióra készülnek;…
A nácik Anne Frankot és családját 1944. augusztus 4-én letartóztatták, majd néhány héttel később Auschwitzba szállították. Anne, mivel elmúlt 15 éves, elkerülte a gyerekekre váró azonnali elgázosítást…
A médiumok időről időre hírt adnak róla, hogy hosszú nyomozás után egy-egy idős, annak idején a náci rezsim működtetésében részt vevő embert bíróság elé citálnak. A közvélemény ilyenkor a bűnös elítélését…
Eidfjordban egy kamionos halálos balesetet szenved, s Bjørnnek jut a szomorú feladat, hogy elvontassa a forgalmat akadályozó kiégett roncsot. Voss-ban egy halszállító teherautó lecsúszik az útról, ezért…
Kolumbia területét minden évben sok száz tonna kokain hagyja el, összesen több milliárd dollár értékben. A csempészek rendkívül leleményesek, a magánrepülőgéptől a teherhajóig és a tengeralattjáróig minden létező eszközt igénybe vesznek…
Az utóbbi időben az Egyesült Államokban drámaian megnőtt a heroinfogyasztók – és ezzel együtt a túladagolásos esetek – száma. A tudósok szerint két fő ok áll az aggasztó jelenség mögött: 1) az orvosok…
A francia 'Train à Grande Vitesse' (ismertebb nevén TGV) a világ leggyorsabb vasútja: utazási sebessége meghaladja a 300 kilométer per órát, tesztkörülmények között pedig 575 kilométeres óránkénti sebességre is felgyorsult már…
Az izgalmas sorozat az utóbbi évtizedek néhány nagy légibalesetének okait igyekszik felkutatni a fekete dobozok adatai, valamint pilóták és szakértők segítségével. A Helios Airways 522-es járata 2005…
Az Apache-ot korunk leghalálosabb támadóhelikopterei között tartják számon a szakemberek. Az epizód az arizonai Mesa városában található Boeing gyárba látogat, hogy az ott dolgozó mérnököket, szerelőket…
Port Protection a külvilágtól távol, az alaszkai rengeteg mélyén fekszik, így lakói kizárólag saját magukra számíthatnak – ha életben akarnak maradni, nemcsak jó halásznak, vadásznak és gyűjtögetőnek…
Az epizódból megtudjuk, hogy milyen sokféle módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hódeszkázás, kötélhúzás és hídról való leugrálás közben.
A filmből megtudjuk, hogy milyen sokféle módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni dobolás, ugrálóbotozás és mély hóba ugrás közben.
Mivel Norvégia déli részén teljesen hómentesek az utak, Thord Paulsen és Bjørn Lægreid munka híján egy elsüllyedt hajó kimentésében vesznek részt az egyik fjordban – egészen addig, amíg egy teherautó le nem sodródik a csontszáraz útról…
Míg Dr. Brenda és Dr. Pol sorra látják el a kis és nagy állatokat, Dr. Emily megrázó hírt közöl: ismét gyermeket vár! De miként lehet egyszerre állatokat gyógyítani és kisbabát pelenkázni?
Dr. Pol klinikáját elözönlik a legkülönbözőbb rendű és rangú munkakutyák, nyüzsgésükkel módszeresen kifárasztva az orvosok idegrendszerét – pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne a frissességükre egy sürgős, életveszélyes eset miatt…
A második világháborúnak vannak eseményei, melyek pontos lefolyásáról alig van információink, és amelyek ezért mindmáig izgatják a közvéleményt. Ezek közé tartozik például a Mussolini kiszabadítására 1943-ban…
A nácik a második világháború utolsó éveiben egy olyan szuperfegyvert próbáltak kifejleszteni, mely – szándékuk szerint – alapvetően változtathatta volna meg a háború menetét: egy olyan nagy hatótávolságú…
Ami felmegy, annak előbb-utóbb le is kell jönnie… Az epizódban kitesurf-ösök vétik el a manővert, gátfutók gabalyodnak bele az akadályba és breaktáncosok veszítik el az egyensúlyukat. De látunk még egy…
Különleges sportokért olykor különleges helyekre kell menni… Aki homokszörfözni akar, annak például célszerű egy sivatagot felkeresnie – ám csak az után, hogy elsajátította a tevékenység alapjait, mert…
Az Apache-ot korunk leghalálosabb támadóhelikopterei között tartják számon a szakemberek. Az epizód az arizonai Mesa városában található Boeing gyárba látogat, hogy az ott dolgozó mérnököket, szerelőket…
1945 februárjában hátborzongató tömegtragédiára került sor a burmai hadszíntéren: a szövetségesek elől menekülve ezer japán katona végső kétségbeesésében a parti vízbe vetette magát, ám többé nem kerültek…
2010. november 4.: A Quantas légitársaság 32-es járatának egyik hajtóműve felrobban, s a szétrepülő roncsok számos létfontosságú alkatrészt meghibásítanak. Mi történt az A380-as hajtóművével? Lehet, hogy…
Azok a szerencsések, akik jártak már az űrben és visszanéztek onnan a Földre, egy vékony kék burkot láttak bolygónk körül. Ez az, ami megkülönbözteti a Földet a többi bolygótól, és aminek az élet köszönhető…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni táncolás, ejtőernyőzés és tüzes ugrálókötelezés közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni biciklis ugratás, hosszú járművel való kanyarodás és kartondobozon való leszánkázás közben.
A Pentagont egyre erősebben aggasztja az afrikai országokban kialakult helyzet, ezért speciálisan kiképzett és felszerelt erőket küldenek a feszültséggócokba. Panamában ezalatt egy amerikai különleges…
Afganisztán vad, lázadóktól hemzsegő nyugati részén egy fiatal és tapasztalatlan katonákból álló szakasz igyekszik teljesíteni a küldetését – és közben életben maradni.
1945 januárjában a szövetségesek minden irányból átfogó támadást indítanak, mélyen behatolva a Harmadik Birodalom szívébe. Berlini bunkerében Hitler végleg elveszíti a kapcsolatot a valósággal, egyre rosszabb…