Egy ország erős kezű vezetőjévé, sőt zsarnokává válni nem egyszerű feladat, ám ha a gazdaság romokban áll és az emberek stabilitásra vágynak, optimálisak a feltételek egy diktatúra kialakulásához. Innen…
Három évtizeddel az után, hogy népe elűzte a hatalomból, az 1989-ben meghalt Ferdinand Marcos közel áll hozzá, hogy a Fülöp-szigeteken állami temetést kapjon és nemzeti hősként tekintsenek rá. A korábbi…
Suharto elnök hatalma több mint három évtizeden át megkérdőjelezhetetlen volt Indonéziában. 1998 elején azonban tüntetések kezdődtek ellene, melyek egyikén a biztonsági erők négy fiatalt lelőttek a jakartai Trisakti Egyetemnél…
Úgy tűnik, a vallásos engedelmesség – és egy erőszakos szektavezető fenyegetései – elegendő(ek) ahhoz, hogy az ember hajlandó legyen állandó félelemben élni, és hagyni, hogy minden cselekedetét, gondolatát…
Egy kommandósokból és fedett ügynökökből álló nemzetközi egység veszélyes misszióra indul: megkísérelnek lebuktatni és felszámolni egy hírhedt lánykereskedő bandát, mely közép-ázsiai nők ezreit kényszeríti…
A Las Vegas-i fegyház női részlege nem a nyúlszívűeknek van kitalálva. Aki ide bekerül, olyan agresszív és ellenséges rabtársak között találja magát, akik odakint már bizonyították, hogy semmitől se riadnak vissza…
Az egyik Las Vegas-i börtönben két elítélt nagy elhatározást tesz: megpróbálnak meszabadulni függőségüktől. A ‘Bűn városa’ azonban hatalmas csábítást jelent, így a szabadulásuk után semmi se garantálja…
A visszatekintő epizód három olyan esetet mutat be, melyeknél a repülőgép és a pilóta közötti összhang hiánya okozott katasztrófát. Az egyik eset címszavakban: Egy Airbus A320-as tesztrepülésen vett részt…
A negyedik rész állati kliensei közül kiemelendő: egy francia bulldog, melyet elütött egy autó; egy búr kecske, mely nem hajlandó enni, s emiatt immár 22 kilót fogyott; egy núbiai kecske, melyet fejberúgott…
Amikor egy kacsát megtámad egy mosómedve, mindenki a legrosszabbtól tart – a vizsgálat azonban nem mutat ki belső sérülést, így Dr. Polnak mindössze tűre és cérnára van szüksége a gyógyításhoz.
Steve egy tehetséges, nagy jövő előtt álló fiatal futballista. Karrierje kiteljesedését azonban most egy szokatlan veszély fenyegeti: Shadow nevű agresszív rottweilere, mely, ha megharap egy embert – amire…
A pekingi Madárfészek Stadion építészei ezúttal Hamburgba terveztek egy szokatlan létesítményt: legújabb alkotásuk egy gigantikus, szupermodern koncertterem – egy régi, kiszolgált raktárépület tetején…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy Spanyolországban naponta több mint negyedmillió darab készül a churro nevű tradicionális édességből – de mi az olajban sütött, cukorral vagy fahéjjal megszórt tésztarudacska…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy egy anya-lánya páros miként tette még tökéletesebbé a két csokiréteg között egy kókuszcsodát rejtegető Nanaimo-szelet receptjét; és hogy egy kézzel készített retro…
Amikor a FedEx 80-as járata lesodródik a futópályáról és kigyullad a tokiói Narita Repülőtéren, a baleseti nyomozóknak eszükbe jut egy régebbi, kísértetiesen hasonló baleset…
A visszatekintő epizód három olyan esetet mutat be, melyeknél a repülőgép és a pilóta közötti összhang hiánya okozott katasztrófát. Az egyik eset címszavakban: Egy Airbus A320-as tesztrepülésen vett részt…
112 vagon gabonával való megrakása után a veterán mérnök Rob és az újonc mozdonyvezető Keri megindulnak két kilométer hosszú szerelvényükkel a vancouveri teherkikötő felé. A sikeres célba éréshez azonban…
A mérnök Jordy és a mozdonyvezető James egy fontos és sürgős rakománnyal megrakott szerelvénnyel Alberta felé tartanak, ám a célba érésük korántsem garantált, mert a szakértők sárlavinák és sziklaomlások…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hajóvezetés, rollerezés és kerékpárral való ugratás közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni sövénybe ugrás, gördeszkázás és egy sorompós parkolókapun való áthaladás közben.
A filmből megtudjuk, hogy milyen sokféle módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni vízben való kézenállás, terepjáróval való ugratás és különféle tárgyak szánkóként való használata közben.
A filmből megtudjuk, hogy milyen sokféle módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni hajóból való vízbeugrálás, kerékpáros kunsztok bemutatása és a terítő a teríték alól való hirtelen kihúzása közben…
1992. június 6.: A Copa Airlines Panamavárosból a kolumbiai Caliba tartó 201-es járata módosítani kénytelen útvonalát egy heves vihar miatt. Az alig egyórás út ezzel együtt veszélytelennek tűnik, 12 perc…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy havonta körülbelül 200 liter vodkát nyel el az egyik híres paradicsomszósz a gyárban; és hogy milyen munka monitoron figyelni, hogy nem csúszik-e hiba a csavart sajtos…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy egy floridai édességgyárban miként készítenek szájban oldódó, ellenállhatatlanul finom cukorkákat ősrégi gépekkel egy százéves recept alapján; és hogy évente félmillió…
1944. június: A japánok az egész csendes-óceáni térségben visszavonulóban vannak. Saipannál döntő jelentőségű csata vár rájuk: ha elveszítik a szigetet, az amerikaiak légibázist építhetnek ki ott, és ettől…
Az Aeroflot Nord Moszkvából Permbe tartó 821-es járata már a leszálláshoz készül, amikor váratlanul irányíthatatlanná válik, és előrebukva a transzszibériai vasútvonalra zuhan. A Boeing 737-es a felismerhetetlenségig…
Az ausztrál hippi, Mark O'Brien nincs kibékülve az életével, így megvilágosodásra vágyik – és ezt egy indiai hindu szektában reméli megkapni. A vallási közösségben azonban egészen másféle tanokra okítják…
1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse ellen merényletet követ el egy fiatal szerb nacionalista. A látszólag jelentéktelen, következmények nélküli esemény hatására…