A kétrészes történelmi minisorozat a második világháború utolsó, a normandiai partraszállástól a Harmadik Birodalom összeomlásáig terjedő időszakát dolgozza fel. A felújított és utólag hitelesen kiszínezett…
Hitler a történelem egyik legnagyobb inváziós hadseregével indult meg kelet felé a második világháborúban. A vállalkozás azonban nem hozott sikert: a szovjet hadsereg végül ellentámadásba lendült, így…
Az amerikaiak csendes-óceáni előrenyomulásával a japánok immár a saját szigeteket is veszélyben érzik. Mivel a harc feladása szóba se jöhet, elkeseredett eszközökhöz nyúlnak: többek közt megépítik a világ…
A sorozat eddigi legdrágább epizódjában a csapatoknak rendhagyó módon 10-10 ezer dollár áll a rendelkezésére, hogy vásároljanak egy-egy használt szuperkocsit, majd azokat szétszedve és alkatrészenként…
El Paso az egyik legfontosabb átkelőhely az amerikai-mexikói határon, így a bűnesetek száma is kiemelkedő itt. A filmben a határőrök többek közt marihuánára bukkannak egy kisteherautó kerekeiben; és vizsgálat…
A 2. világháború első éveiben Hitler győzelmet győzelemre halmozott a történészek által ma Blitzkriegnek nevezett villámgyors offenzívákkal. Milyen taktika és milyen fegyverek kellettek a sikerhez?
1945. június: Eugene Fluckey alezredes fogadást köt a legénység egyik tagjával, hogy legalább 15 ellenséges hajót el fognak süllyeszteni missziójuk során. Sőt, parancsnok még ennél is tovább megy: elhatározza…
A Delta Airlines Salt Lake City-be tartó 1141-es járata nem sokkal a Dallas-Fort Worth Repülőtér betonjának elhagyása után visszazuhan a földre és lángokba borul. A fedélzeten tartózkodó 108 ember közül…
A negyedik rész állati kliensei közül kiemelendő: egy francia bulldog, melyet elütött egy autó; egy búr kecske, mely nem hajlandó enni, s emiatt immár 22 kilót fogyott; egy núbiai kecske, melyet fejberúgott…
A népszerű sorozat második évadában a 31 éve praktizáló Dr. Pol elfoglaltabb, mint valaha: az epizódban többek közt szakszerűen ellát egy törött lábú fácánt; összevarrja egy önveszélyesen mohó kutya száját;…
Cesart többek közt egy agresszív német juhászhoz riasztják, mely annyira ellenséges az emberekkel és a kutyákkal szemben, hogy a botrányt elkerülendő a gazdája ki se mer lépni vele az utcára.
Hol és hogyan készülnek a 21. század legkülönlegesebb, leginnovatívabb szerkezetei és járművei? A Nat Geo látványos sorozata erre ad választ, az első epizódban a világ legnagyobb daruira fókuszálva.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a kekszekbe szánt csoki chips sütőbe téve melyik mágikus összetevőnek köszönhetően nem olvad el; és hogy egy illinois-i édességgyárban miként tudnak megtörni és megpörkölni óránként egy tonna diót…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy egy röntgengép milyen módon segíthet előállítani a világ legzamatosabb tálban sült húsát; és hogy az ásványvíz milyen utat jár be a föld mélyétől a poharunkig.
Amikor a Continental Express Houstonba tartó 2574-es járata eltűnt a radarról, a légiirányítók kétségbeeseten próbáltak kapcsolatba lépni a géppel. Sajnos hiába, mert – mint utóbb kiderült – a járat végzetes…
A Pacific Southwest Airlines Los Angeles-ből San Franciscóba tartó 1771-es járatának útja – némi gyenge turbulenciától eltekintve – eseménytelenül telt. Egészen addig, amíg a pilóták lövéseket nem hallottak az utastérből…
Amikor Jeremy súlyos, gerinctöréssel végződő autóbalesetet szenved, lelkileg összetört barátnője azt eszeli ki, hogy szeretett, de lepukkant Fiat 850 Spiderje újjávarázslásával próbálja meg jobb kedvre deríteni kedvesét…
A két csapat ezúttal azt a feladatot kapja, hogy Franciaországban tervezett és készített autók megvásárlásával, szétszedésével és alkatrészenkénti eladásával tegyenek szert minél nagyobb haszonra. Ben…
Kutyákkal játszani jó dolog – ám olykor felettébb veszélyes vállalkozás, hisz az emberi ügyetlenség határtalan… A film lassított felvételek és számítógépes grafikák segítségével mutatja be a valaha filmre…
Miért olyan gyakoriak a sportbalesetek? Mik a leggyakoribb hibák, és milyen tudományos hátterük van ezeknek a látványos eséseknek? A film ennek jár utána számítógépes animációk és lassított felvételek segítségével…
Legyél síelő vagy jégtáncos, alapszabály, hogy tilos figyelmen kívül hagynod a fizika rideg szabályait. De mi történik, ha mégis a saját fejed után mész, és megpróbálod legyőzni a természet törvényeit?…
A repülés az ember régi vágya, de olyan létfontosságú testrészek híján, mint például a szárny, sok a kudarcos próbálkozás. Mik a leggyakoribb hibák, és milyen tudományos hátterük van ezeknek a látványos…
A Delta Airlines Salt Lake City-be tartó 1141-es járata nem sokkal a Dallas-Fort Worth Repülőtér betonjának elhagyása után visszazuhan a földre és lángokba borul. A fedélzeten tartózkodó 108 ember közül…
A filmben többek közt ellátogatunk egy igazi mediterrán ihletésű konyhába, ahol egy autentikus olasz nagymama ügyel rá, hogy a paradicsomos-bazsalikomos szósz a legnagyobb gonddal és szeretettel készüljön;…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a pekándióból miként lehet ízletes, cukorban gazdag pralinét készíteni; és hogy mi a titka az igazán jól marokkói lencselevesnek, a harirának.
1943 elejére a szövetségesek megtalálták a rettegett német U bootok ellenszerét – így aztán német szempontból különösen jó döntésnek bizonyult, hogy Hitler mérnökei már 1940-ben megkezdték egy minden korábbinál…
A magashegységek felső régiói annyira zord és ellenséges vidékek, hogy azt hinnénk, nincs állat, amely hosszú távon megélne ott. A meredélyek és hómezők közé felkapaszkodva azonban kiderül, hogy hegyikecskék…
A sziklás partvidékektől a hatalmas “kék sivatagokon” át az élettől nyüzsgő korallzátonyokig a tengerek élőhelyek sokaságát nyújtják az állatoknak. Milyen túlélési stratégiákat fejlesztettek ki az itt…
Az amerikai erők a csendes-óceáni Iwo Jima szigetén abban a hiszemben szálltak partra, hogy a japánok csak ímmel-ámmal védekeznek majd, és a földdarab néhány nap alatt az övék lesz. A valóság ezzel szemben…