1940. június 14.: Német csapatok masíroznak végig Párizs utcáin, jeléül, hogy Franciaország immár megszállt ország. Az időszak katonai és politikai eseményeit jól ismerjük, azt azonban, hogy milyen volt…
A normandiai partraszállás sikeréhez kulcsfontosságú volt, hogy a nácik ne ismerjék a művelet pontos helyét is időpontját. Hitler megtévesztéséből egy meglepő személy is kivette a részét: VI. György Brit…
Környezetünk tele van olyan jelekkel, melyeket kiszúrva és helyesen értelmezve szédületesen meggazdagodhatunk. A filmben többek közt ellátogatunk egy nevadai aranybányába, ahol egy szerencsevadásznak valóra…
Ray annak idején abban a reményben vásárolta meg muzeális Sunbeam Alpine gépkocsiját, hogy majd a nyugdíjas éveiben szépen lassan helyrehozza. Az egykori autószerelő azonban a közelmúltban súlyosan megbetegedett…
Dél-Texasban élni több szempontól is veszélyes: egyrészt az ember jó eséllyel keveredik bele a hatóságok és a drogcsempészek csetepatéiba; másrészt nagy a csábítás, hogy az ember maga is drogcsempésszé váljon…
1945 februárjában hátborzongató tömegtragédiára került sor a burmai hadszíntéren: a szövetségesek elől menekülve ezer japán katona végső kétségbeesésében a parti vízbe vetette magát, ám többé nem kerültek…
A National Geographic Channel egy különleges, nemrégiben előkerült archív felvételekből összeállított dokumkentumfilm-sorozattal emlékezik meg a II. világháború kitörésének 70. évfordulójáról. A meglepetésszerű…
2010. január 25-én az Ethiopian Airlines 409-es, Addisz-Abebába tartó járata rendben felszállt a bejrúti repülőtérről, az utazási magasság elérése után azonban hirtelen zuhanni kezdett, és nem sokkal később becsapódott a Földközi-tengerbe…
Beköszöntött a nyár Michiganbe, de a jelek szerint az állatok nem tudnak róla, hogy Dr. Pol és társai szabadságra akarnak menni. Vakáció helyett így törött lábak és elhúzódó vajúdások várnak a klinika orvosaira…
Lovak, kecskék, tehenek és szárnyasok helyett ezúttal Dr. Pol fekszik a műtőasztalon! Az állatokkal folytatott több évtizedes birkózás nem maradt hatástalan, és a legendás doki komoly operációnak kénytelen alávetni jobb bokáját…
Cesart többek közt egy agresszív német juhászhoz riasztják, mely annyira ellenséges az emberekkel és a kutyákkal szemben, hogy a botrányt elkerülendő a gazdája ki se mer lépni vele az utcára.
Hol és hogyan készülnek a 21. század legkülönlegesebb, leginnovatívabb szerkezetei és járművei? A Nat Geo látványos sorozata erre ad választ, az epizódban egy különleges járműfajtára: a terepjáró lakóautókra fókuszálva…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet tintahal-tintával feketére színezni a fettuccine tésztát; és ellátogatunk egy indianai édességgyárba, melyet 50 milliónál is több zselés cukorka hagy el hetente…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a pálcikás jégkrémek miért kapnak csokoládébevonatot, és hogy az egészségtudatos koreai asztronauták miért visznek magukkal kimchit az űrbe.
A Singapore Airlines Los Angeles-be tartó 006-os járata sietve gurul a tajpeji repülőtér futópályája felé, hogy még a közeledő vihar előtt a levegőbe emelkedhessen. Hamarosan kiderül azonban, hogy a tájfun…
A Reno Air Race évről évre több tízezer nézőt vonz látványos bemutatóival és versenyeivel. Így van ez most is: amikor hat 2. világháborús vadászgép versenyre kel egymással, mindenki lélegzet-visszafojtva…
Jasonnek sokáig a mindene volt a gyönyörű, de kissé rozzant kétüléses Caterham 7-e. Nemrég azonban súlyos betegséget diagnosztizáltak a feleségénél, így a prioritásai érthetően megváltoztak. Ilyen körülmények…
Az F-4 Phantom a közelmúlt és a jelen legelterjedtebb vadászgépei közé tartozik; a vietnami háborútól az Irán és Irak közötti konfliktusig számtalan hadszíntéren sikerrel vetették be, sőt még a most folyó…
Az első részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni súlyemelés, fegyverek elsütése és autók fölött való átugrálás közben…
A második részből megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni egykerekűzés, futópadon való edzés és háztetőről való leugrás közben…
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni háromkerekűzés, szellemmotorozás és különféle tárgyak a fejünkön való egyensúlyozása közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni gitározás, frizbi golfozás és egymás hegyén-hátán való fekvőtámaszozás közben.
2010. január 25-én az Ethiopian Airlines 409-es, Addisz-Abebába tartó járata rendben felszállt a bejrúti repülőtérről, az utazási magasság elérése után azonban hirtelen zuhanni kezdett, és nem sokkal később becsapódott a Földközi-tengerbe…
A filmben többek közt megismerjük egy epres sajttorta receptjét, melynek gyártását a múltban beszüntették, de amelyet lakossági nyomásra nemrég ismét piacra dobtak; és ellátogatunk egy chicagói édességgyárba…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a csípős mártások minek köszönhetik erejüket; és hogy egy jellegzetes szagú, egykor szerzetesek által készített sajtot miként modernizáltak napjainkban.
1945-ben, a háború utolsó hónapjaiban az amerikai és az orosz erők immár két irányból szorongatják Németországot, ám Hitler nem hajlandó megadni magát. A pletykák szerint azon dolgozik, hogy megmentse…
A Föld forró, mindig szomjas sivatagainál nehéz mostohább élőhelyet elképzelni – mégis, állatok sokasága él ebben a barátságtalan környezetben, rendkívüli találékonyságról tanúbizonyságot téve. De pontosan…
A sarkvidékek lakói az évezredek alatt tökéletesen alkalmazkodtak élőhelyük dermesztő viszonyaihoz – napjaink drámai sebességű klímaváltozása hatására azonban szó szerint kezd kicsúszni a talaj a lábuk alól…
Igaz lenne a szörnyű mendemonda, mely szerint a nácik lámpaernyőket készítettek az általuk megölt zsidók bőréből? A történészek többsége elveti és minden alapot nélkülözőnek nevezi a régi keletű feltételezést…