A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora - a Tények.
Charlie ezúttal egy eltűnt jacht utáni nyomozásban segít az FBI-nak. A hajó ugyanis túl fontos bizonyos emberek számára, ráadásul az NSA is nyomoz az ügyben. Ők azonban nem hajlandóak együttműködni Charlieval…
A különleges képességekkel rendelkezők és az emberek egy békés rendezvény keretein belül megpróbálnak ellent mondani a hiedelmeknek, és bizonyítani, hogy tudnak élni egymás mellett. Egy robbanás azonban mindennek véget vet…
Új banda verődik össze a környékbeli kölykökből. Saul, a baseball-csapat nem hivatalos vezetője kénytelen egy lányt, Hayley-t is bevenni a csapatba, hogy meglegyen a létszám. A helyzet persze még rosszabbra…
Brighton szeretne elmenni a barátaival Atlantic Citybe, édesapja azonban hallani sem akar róla, Fran pedig hiába győzködi férjét. Végső kétségbeesésében Brighton úgy dönt, egymásnak ugrasztja apját és…
A Grace Klinika alkalmazottai pánikba esnek az új kórházi szabályzat miatt. Owen és Emma a jövőről beszélgetnek, Meredith és Christina a sok vita után egy igazi csajos programot szerveznek maguknak. Richard…
Ebben a gasztronómiai vetélkedő-sorozatban a szakma legjobbjai mérkőznek meg egymással. Minden epizódban négy mesterszakács verseng, két fordulón keresztül a végső döntőbe kerülésért...
A csapat tagjai: Ty Pennington, Paul DiMeo, Michael Moloney, Tracy Hutson, Paige Hemmis, Preston Sharp, John A. Carr A műsor úgy indul, hogy A nagy házalakítás designer csapata meglepetésként betoppan…
Lello, Diego és Susanna egykor a legjobb barátok voltak. A lány annak idején Lellót választotta, lett is egy közös gyerekük, Benedetta. Most viszont azzal áll elő, hogy két hónap múlva hozzámegy Diegóhoz…
Névtelen bejelentés érkezik a rendőrségre azzal kapcsolatban, hogy az éppen körözés alatt álló lányt egy elhagyatott tanyán tartják fogva. A kiérkező rendőröket Don Matteo is elkíséri, aki a kútban rátalál egy kisfiúra…
A legenda szerint minden 1300 évben egyszer, péntek 13-án megjelenik a Rettegés Ura és halálra ijeszti azokat a boszorkányokat, akik félnek valamitől. Egy okkult könyvesboltban csütörtök éjfélkor már csak…
Halliwell-ék padlásán boszi-módra nagytakarítanak a lányok. Közben azon folyik a vita, hogy kiselejtezzék-e a régi játékokat, vagy eltegyék a kis porontyoknak. A döntés nem születik meg, mert a szellemtáblán…
Földrengés söpör végig San Francisco városán, és ezt követően a Halliwell házban irdatlan bűzre ébrednek a lányok. Miközben a gázszerelőt a pincébe irányítják, az idősebb testvérek felelevenítik azt…
Epps különleges ügynök és társai eltűnt mérgező hulladékok nyomát kutatják, amikor a félelmeik beigazolódni látszanak, miután több gyermek élete is veszélybe kerül. Charlie természetesen, ahogy az már…
Don és a csapata a Los Angeles környéki autópályákon elkövetett sorozatos támadásokat vizsgálják, valamint azt, hogy lehet-e közöttük összefüggés. Charlie természetesen azonnal a dolgok mélyére lát, ám…
Hat héten belül három gyilkosság történik azonos módszerrel, mind a három esetben egy eladó, lakatlan házban találják meg a holttestet. Az áldozatokban az a közös, hogy mindannyian gyakran megfordultak erotikus chatszobákban…
Egy lelőtt férfi és két lehetséges elkövető: a feleség és a szerető, akik egymást vádolják gyilkossággal. A nyomozás kideríti, hogy mindkettejüknek volt indítéka. Közben Tony apja unatkozik, és arra vágyik…
Vance igazgató kísíéretében DiNozzo találkozik Bransfield szenátorral, aki szemétládának nevezi, és 20.000 dollárt ad neki egy borítékban. Kiderül, hogy valaki ellopta Tony igazolványát, és a nevében zsarolta a szenátort…
Amikor Percy megtudja, hogy van egy szörnyeteg féltestvére, azon töpreng, hogy Poszeidón isten fiának lenni inkább átok, mint áldás. Ám nincs sok ideje a töprengésre, a félisten kamaszok különleges táborát ugyanis veszély fenyegeti…
Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shrek-nek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény:…
Oren Little nincs különösebben kibékülve a környezetével: festékpuskával kergeti el a kertjéből az odatévedő kutyát, nem hagy parkolóhelyet a szomszédnak, és leginkább cinikus megjegyzésekkel múlatja egyedül az időt…
Sam és Molly nagyon boldogok. Éppen új lakásba költöznek, és a házasságot tervezik, amikor egy tragikus véletlen folytán Sam meghal. Ám a férfiben olyan erősen lángol a szerelem, hogy nem tudja itt hagyni az árnyékvilágot…