A négy árvát négyfelé vetette a sors. Az egyiket Párizsban kergeti egy albinó néger, a másik rossz repülőre szállt, és kígyók bújtak a nadrágjába, a harmadik Mexikóban pankrátornak állt, a negyedik pedig…
Seth Brundle megszállottan dolgozik a teleportáló gépén. Már csak egyetlen kísérlet van hátra, hogy egy élőlényen is kipróbálja a gépet. Saját magán kezd kísérletezni, ám a teleportálás pillanatában egy légy is bejut a gépbe…
A Full Plate csapata segíti megteremteni a meghitt pillanatot a szeretteikkel azoknak az embereknek, akiknek a hétköznapok fáradalmas körforgásban telnek, és szeretnék megköszönni a sok támogatást. A meghitt…
Luke jó tanuló és kitűnő sportoló, azonban az egyik edzésen összeesik. Édesanyja, Karen mindent megtesz azért, hogy kiderítse, mi a baja a fiúnak. Azonban a nőnek egy évek óta elhallgatott titkot kell…
Cserbenhagyásos gázolás történik a helyi szórakozóhely előtt. Egy motoros őrült sebességgel hajt el a helyszínről. Az áldozat egy egyetemista fiú, aki kidobófiúként dolgozott a klubban, és viszonyt folytatott az egyik kiskorú táncoslánnyal…
Renatót, akit Don Matteo ajánlott be a munkahelyére, holtan találják reggel a boltban, ahol mesemondóként dolgozott. Valamilyen tompa tárggyal vághatták fejbe, ez okozta a halálát. Az eset idején senki…
Sötétedéskor Sara, Felicity, Felix és Gus egy jelzés nélküli hajót látnak, amit kísértetnek vélnek. Eleinte biztosak benne, hogy a szellemhajó Ezekiel Crane-ért jött, aki korábban kapitányként dolgozott a tengeren…
A szigeten spanyol kincseket találnak, miután Sara egy arany érmére bukkan. Ezekielnek birtokában van egy kincses térkép fele. Váratlanul egy idegen érkezik a városba, Stanhope Borden személyében, akinek…
Miután Jasper legújabb találmánya kudarcot vall, a város kritizálni kezdi a férfit. Sara és Felicity eközben tanácsadó újságot írnak Madame X néven, melynek írásai egy véletlen folytán megjelennek az Avonlea Krónikákban…
Az egyik erdei járőrözés során Pietro egy elhagyott furgonra talál, benne egy holttesttel. Személyi okmányai alapján ő Gabriel, az egyik helyi tehetős család lovászfiúja. Vannak, akik nőcsábásznak, csalónak…
A hatvanas éveiben lévő Anne visszatekint gyerekkorára, hogy ihletet nyerjen abból. A Zöld Orom padlódeszkái alatt elveszített, most felfedezett titkok magyarázzák zaklatott gyerekkorát és a szívét tépő bánatot…
Norbit-tal mindig is jól elbánt az élet! Kisbabaként egy kínai étterem-árvaház, az Arany Nudli küszöbére, a préri-kutyák elé vetette a sors, no meg a szülők. Gyerekként állandóan szekálták, gúnyolták…
Don Diego de la Vega, a titokzatos Zorro álarca mögé rejtőzve sikerrel vívta egyszemélyes harcát a vaskezű kormányzó, Don Rafael Montero és a spanyol uralom ellen. Egy suhintás az acélpengével, egy nagy…
A Gene Roddenberry kreálta és J.J. Abrams által 2009-ben újraindított, világszerte népszerű Star Trek sorozat várva várt új része Justin Lin rendezésében tárja elénk az Enterprise űrhajó és elszánt legénysége újabb nagyszabású útját…
Egy önkéntes tűzoltót gyilkolnak meg, ám Booth-nak összeférhetetlenség miatt ki kell szállnia a nyomozásból: személyesen ismerte az illetőt, és ellenfelek is voltak a hokipályán. Brennan és csapata egy…