A jóképű Tripp már 35 éves, de még mindig nem repült ki a családi fészekből. Ez nemcsak az aktuális csajoknak ciki, de a szülők számára is egyre kínosabb. Ezért aztán felfogadják a csinos és rafinált Paula-t…
Egy fiatal párt gyilkolnak meg egy malibui tengerparti házban. Hamarosan kiderül, hogy az áldozatok a házat egy magánnyomozótól bérelték, aki szinte mindenkiről tud valami piszkos sztorit Hollywoodban…
Sylvia és Fran teljesen kiakad, amikor megtudják, hogy Yetta egy 60 éves ifjonccal kavar. Feltételezik, hogy a férfinak csupán az idős hölgy vagyonára fáj a foga, így elmennek a bankba, hogy levédessék számlájukat…
Két, egy időben, de külön-külön, egymástól függetlenül eltűnt gimnazista után folytat nyomozást Jack Malone FBI ügynök és csapata. Ez igen csak felkavarják a viszonyokat nem csak a két család között, de az FBI-on belül is…
Dicks még mindig vezekel egy korábbi tévedése miatt. Miután megmentette a rendőrnő életét, a nő lezárta a férfi ellen a nyomozást, bizonyos feltételek mellett. A belsőügy a csapat segítségét kéri, hogy a korrput rendőröket leleplezzék…
A tengerészet egyik orosz származású kutatóját egy furcsa fojtó szerszámmal gyilkolták meg. Az Orosz Nagykövetség nagyon segítőkész, és információkkal szolgál egy moszkvai kutatónőről, aki szerintük Szergej…
Don Matteót a püspök a repülőklubba hívja. Arra készülnek, hogy együtt kiugranak egy repülőből ejtőernyővel. A püspök ejtőernyőjével azonban valami gond van, és nem nyílik ki, így ő és tandemtársa ugyan földet ér valahogy, de nyoma vész…
A dolgok nem mennek jól a Pettibone-házban. Izzy továbbra sem találja a közös hangot Muriellel és Felix-szel sem javul a kapcsolata. Morgan pedig váratlanul befejezi a katonai iskolát. Amikor Blair…
Uwe grillezéssel akarja megünnepelni, hogy visszaköltöznek a Marten-tanyára, de váratlan események miatt el kell halasztani az összejövetelt. Marco Drömmel segíteni akar nehéz körülmények között élő, nyugdíjas anyjának…
Finzingen földjéből egyik percről a másikra csodatevő forrás fakadt. Mióta a nagy eseménynek híre ment, az emberek hosszú sorokban várnak arra, hogy hozzájussanak a gyógyító vízhez. A polgármesternek nagyra…
A csempészbanda fogságából megszökik egy fiatal csimpánz. Az emberbarát, kedves majom szerencséjére egy berlini állatorvos kertes házában keres menedéket.
Johanna autoimmun betegségét csak Kerstin tudná meggyógyítani, de a nőben élő két személyiség nem tud egymásról. Gregor és Jakob lehetetlen helyzetbe kerülnek. Martin javaslatára megpróbálják visszahozni…
Christa és a professzor között az idők során elmélyült a kapcsolat. Első, igazán zavartalan együttlétükre a professzornak egy orvos-kongresszusra történő meghívása, és a nővér vakációja kínál lehetőséget…
A berlini állatorvos kamaszodó fia, Oli és a kislánya, Sandra nagyon örülnek a váratlanul érkezett kismajomnak. A kislány pedig a betévedt idegent azonnal Charlie-nak kereszteli el… A csempészbanda…
Kara és Marie testvérek, mindketten Martin betegei. És mindketten egy veszélyes örökletes betegségben, Beckhoff enkefalitiszben szenvednek. Úgy néz ki, hogy mindketten részt vehetnek egy gyógyszerkísérletben, de komplikációk adódhatnak…
Baleset történik a helyi gimnáziumban. A nyomok szerint a tanárnő összevitatkozhatott valakivel, az pedig lelökte a lépcsőn. A diákok tagadják, hogy egyáltalán találkoztak vele. Don Matteónak sikerül közelebbi…
Danny megtalálja a lopott pénzt, de kevesebbet, mint amire Reyes igényt tart. Chin a karrierjét is hajlandó kockára tenni, hogy segítsen barátjának. Egy hírhedt detroiti maffiacsalád bérgyilkosa érkezik Hawaiira…
Édespaja halálának negyedik évfordulóján Steve találkozik egy nővel, és segít neki újra megnyitni apja életének utolsó, ezidáig megoldatlan ügyét. Amikor Steve McGarrett (Alex OLoughlin) tengerészeti…
Azonosítatlan gyerekholttestre bukkannak egy külvárosi bevásárlóközponttól nem messze fekvő elhagyatott mezőn. Booth és Brennan nekilát felderíteni az ügyet, amelynek során kiderül, hogy a gyerek anyjának…
Brennan és Angela együtt mennek mulatni egy bárba, ahol hirtelen összeszólalkoznak a többi vendéggel, és a csetepaté eredményeként ledől egy válaszfal, ami mögül mumifikálódott holttest bukkan elő. Az…
Brennan az oxfordi egyetemen szerepel vendég-előadóként, Booth pedig ugyanakkor a Scotland Yard és az FBI közös programjában vesz részt. Amikor Brennan oxfordi meghívója, egy fiatal és agilis tanár hívást…