Meggyilkolják egy vendéglő fiatal dolgozóit, majd felgyújtják a helyiséget. Az eset kísértetiesen hasonlít egy hat évvel korábbi bűntényre, melyet annak idején a rendőrségnek nem sikerült felgöngyölíteni…
Bones igyekszik elérni, hogy Booth-t kiengedjék a börtönből. Eközben az összeesküvés irányítója folyamatosan keresztbe tesz a csapatnak, úgy tűnik, a keze mindenhová elér, s Bonesék elveszítik egyik társukat is…
Chen Kai egy üzletember, aki a gyanú szerint terrorcselekményekkel manipulálja a tőzsdét. A Willoughby-akciónak az lenne a lényege, hogy bizonyítékot találjanak Chen ügyleteire. Reeves-nek sikerül feljutnia…
Ochoa igazgatóhelyettes azt a feladatot adja a csapatnak, hogy segítsenek egy, a szélsőséges katonai erőt támogató terrorista csoporttal szemben. A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló…
Dr. Toussaint-et holtan találják, az aktatáskájában lévő százezer dollárnyi készpénzt nem vitték el, tehát a rablógyilkosságot Jim eleve kizárta. Az orvos múltjának felderítésekor az derül ki, hogy Dr…
Stockinger elhagyja a jól bevált csapatot, mivel Salzburgba költözik. Távozása előtt azonban még egy különös ügy nyomozásában kell részt vennie. Egy bírónőt és egy orvosnőt is holtan találnak. Halálukban…
Oliver egy fontos vizsga előtt áll, ám mégis segíteni akar a mostohaapjának az állatmenhelyen. Amikor a szomszédja, Fellner úr néhány napra leadja a papagáját a menhelyre, csúnyán összeveszik Dr. Henning-gel…
Bruno, az idős csacsi nem akar enni. Az orvosa elaltatná, de Max kiviszi a menhelyre, ahol Pia zöldségtálat készít neki, amit a szamár megeszik, és így sikerül megmenekülnie. Ugyancsak Pia veszi rá a 80…
A városban helyesírási versenyt rendeznek. A felkészülésben Felix gyengének bizonyul, Hetty King pedig emiatt folyamatosan büntetésben részesíti. A fiú egy idő után annyira elkeseredik, hogy szégyenében nem megy haza…
Stockinger elhagyja a jól bevált csapatot, mivel Salzburgba költözik. Távozása előtt azonban még egy különös ügy nyomozásában kell részt vennie. Egy bírónőt és egy orvosnőt is holtan találnak. Halálukban…
Natalina boldog, miután úgy hiszi valódi apja tért vissza az életébe. Sofia-t lelkiismeretfurdalás gyötri Jordi miatt, ezért elhatározza, hogy beszél a fiú szüleivel. Don Matteo gyanakvása nem enyhül Natalina állítólagos apja iránt…
Christa ledoktorál és a klinikán kezd el dolgozni, míg Katarina elutazik. Elke nővér és a kaszkadőr az összeköltözést tervezik. Egy éjszaka egy kisfiú kerül a klinikára fulladási rohamokkal, amivel…
Sager doktor nem ok nélkül kapta a "pancser" nevet kollégáitól. Sorozatos baklövései után bizonytalansága csaknem egy gyermek életébe kerül. Elmondja a professzornak, hogy apja kívánságára kellett orvosnak lennie…
Marent egy volt évfolyamtársa Brüsszelbe hívja egy családjogi konferenciára. Paula szülei elváltak, de a kislány nem akar az anyja új barátjához költözni Hamburgba, és mivel az apjánál sem érzi jól magát…
Maren Brüsszelben van, ezért Hoppe asszonyra hárul a család ellátása. Max kedvenc ételét főzi, de hiába, mert Max közben Piával karöltve egy állatcsempész nyomára bukkan, akit Charlie és Paschke felügyelő segítségével fülel le…
Stockinger elhagyja a jól bevált csapatot, mivel Salzburgba költözik. Távozása előtt azonban még egy különös ügy nyomozásában kell részt vennie. Egy bírónőt és egy orvosnőt is holtan találnak. Halálukban…
Fiatalok egy csoportjának kedvenc szórakozása az éjszakai "flúgos" futamokon való részvétel, ahol a balesetek is megszokottak, s már haláleset is történt. Christian Shuck, aki új versenyzőként…
Tim Hauser élete a fényképészet. A közös érdeklődésnek köszönhetően, egy fotótanfolyamon találkozik, Katja Bannerttel, akivel egymásba szeretnek. A nő viszont házas, két gyermek édesanyja. Tim próbálja…
Tim Hauser rejtélyes betegségének nem találják a kiinduló pontját, ezért Martin újabb vizsgálatokat rendel el. Kiderül az igazság Katja és Tim kapcsolatáról, ezért a nőnek döntenie kell. Martin elhatározásra…
Az első hívás egy nagyon szívszorító és különös esethez történik: Apa és fia utolsó párbeszédje hangzik el. Bobby beleveti magát az online társkeresés rejtelmeibe, felhagyva az önsajnálattal. Hen vissza akarja szerezni szerelmét…
Egy temetésen elejtenek egy koporsót, amelyben két holttest is van, ám az egyik egy fiatal doktor nő, akinek nem kellene ott lennie. Eleinte a nyomok a fiatal jó képű ápolóhoz vezetnek, ő gyanúsított hiszen…
Az NCIS ezúttal egy törzsőrmester halála után nyomoz. Kiderül, hogy a férfi halálát egy mérges kígyó okozta, ami általában sivatagban él, több, mint ezer kilométerre Sydney-től… Az indiai-csendes-óceáni…
A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen…
A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen…