A 13 részes sorozat a náci Németország működését biztosító legkegyetlenebb bűnösök utáni, a háborútól egészen a közelmúltig tartó hajszát mutatja be. Az üldözőket a legkülönbözőbb motivációk hajtják és…
A sorozatban igaz történeteket láthatunk Amerika legizgalmasabb és leglátványosabb embervadászatairól. Valamennyi hajsza igazi versenyfutás volt az ördögi gengszterekkel, drogbárókkal, fegyverkereskedőkkel…
A II. világháború után évtizedekig keringett egy legenda, miszerint Délnyugat-Lengyelország hegyei drága kincset rejtenek: egy arannyal, ékszerritkaságokkal és felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel megrakott…
Cseke Eszter és S. Takács András, a Spektrum TV digitális riporterei a világ egyik legkeményebb katonai diktatúrájába utaznak, ahol novemberben 20 év után először tartanak választásokat. A bolíviai Rózsa-Flores-ügy…
Tudják Önök, hogy hol lesznek a jövő héten ugyanebben az időben? Vagy akár egy hónap múlva? Önök szerint véletlenül történnek meg az események akár Önnel, vagy bárkivel a környezetükből? Barabási-Albert…
A sorozat nyolc magyar, mára világhírűvé vált cég történetét mutatja be attól a perctől, hogy megszületett az ötlet. Egy cég életében ez még csak a kezdet, ezután következik az igazi küzdelem, ahol a szerencse…
Az utóbbi években egyre több hazai építész tudta létre hozni saját, másokkal eltérő stílusát. Van, aki a puritán modernizmusban találta meg magát, mások a természetes alapanyagok használatában látták meg…
Az utóbbi években egyre több hazai építész tudta létre hozni saját, másokkal eltérő stílusát. Van, aki a puritán modernizmusban találta meg magát, mások a természetes alapanyagok használatában látták meg…
Mit kezdjünk egy néppel, amely 246 féle sajtot ismer?!- sóhajtott fel egykor a legendás De Gaulle tábornok honfitársaira utalva. Nos, a jóféle sajtot nem csak a franciák szeretik, hiszen alig van a világon…
A műsor házigazdája, Nagy Sanyi minden epizódban felébred valahol, valakinél, a nagyvilágban. Nyolc epizód, nyolc ország, nyolc magyar házigazda... Mert a vendéglátók mindenhol magyarok, már beilleszkedtek, élik a helyiek életét…
A SportVerda a sportautók világába enged betekintést. E többszáz lóerős csodákat - a már több technikai műsorból ismert -, Tordai István tolmácsolásában ismerhetik meg a nézők. Természetesen a sportautók…
A sorozat a hajdani pop- és rockzenekarok karriertörténetén keresztül mutatja be a magyar könnyűzenei élet kialakulását, helykeresését, sikereit és kudarcait. A Privát rocktörténet egészen a magyar rockzene…
A Hogyan készül? ismeretterjesztő rövidfilm sorozat egymástól nagyban különböző funkciójú és anyagú használati tárgyak és ehető dolgok gyártási technológiáját mutatja be epizódonként néhány percben. Izgalmas…
A Spektrum Brutális órarendje kiegészül a kémiával. A „Brutális kémia” szakértője és demonstrálója Nagy Gergő Zoltán fiatal doktorjelölt, aki a leglátványosabb kémiai reakciókat válogatta össze négy…
Sorozatunkban nyolc különböző nemzetiségű pár útját kísérjük végig az esküvő napjáig. Kiderül, hogy a szikh, ukrán, nigériai, kínai, zsidó, hindu és ciprusi görög kultúrákban még mindig mennyire fontos…
Ezúttal útikalauzunk lesz Jim Al-Khalili, aki megmutatja a „Minden” valódi méretét és a „Semmi” mibenlétét. Az első órában az Univerzum határáig repülünk, közben pedig megvizsgáljuk, hogy a csillagászat…
Miért van, hogy az emberek imádják a tömeggyártott termékeket? Miért kedvelik azt a sonkát, amiben több víz van, mint sertéshús, vagy éppen a tradícionális olasz tésztát, ami gombnyomásra készül? A kérdések…
Miért van, hogy az emberek imádják a tömeggyártott termékeket? Miért kedvelik azt a sonkát, amiben több víz van, mint sertéshús, vagy éppen a tradícionális olasz tésztát, ami gombnyomásra készül? A kérdések…
Hugh Fearnley-Whittingstall tévés személyiség, River Cottage atyja és elkötelezett környezetvédő műsorából megtudhatjuk, hogy mennyi szemetet termelünk nap, mint nap, és hogy miként hasznosítják újra a hulladékunkat- már ha megteszik…
Hogyan boldogulnak a légitársaságok, az óceánjáró hajók vagy a tömegeket szórakoztató élményparkok konyhái az egyszerre megéhező sok ezernyi ember étkeztetésével? A műsorból kiderül, hogy milyen elképesztő…
Hogyan boldogulnak a légitársaságok, az óceánjáró hajók vagy a tömegeket szórakoztató élményparkok konyhái az egyszerre megéhező sok ezernyi ember étkeztetésével? A műsorból kiderül, hogy milyen elképesztő…
Ki gondolt már arra, hogy hogyan kerül a szója szósz kis csinos pakkokba? Vagy mi minden történik, míg a pizza a dobozban házhoz jön? Valóban mexikói-e a burrito? Sorozatunk műsorvezetője nyakába veszi…
A cégvezetők az Egyesült Királyságban is törekszenek cégük jobb megismerésére, és erre kiváló alkalmat kínál ez a nagysikerű tv-sorozat. Álnéven, új személyiséget öltve a cégük legalsóbb szintjén kezdenek…
Az élet kalandos dolog nem csak nekünk, az állatoknak is, akiknek szintén meg kell küzdeniük az életben maradásért nap mint nap. A sorozat minden epizódja egy-egy életszakaszt mutat be az állatvilág számos…
Ezúttal útikalauzunk lesz Jim Al-Khalili, aki megmutatja a „Minden” valódi méretét és a „Semmi” mibenlétét. Az első órában az Univerzum határáig repülünk, közben pedig megvizsgáljuk, hogy a csillagászat…
Kik voltak valójában a vikingek? Mit értek el a rómaiak? Vajon az ókori görögök vívmányai velünk élnek napjainkban? A sorozat ezeknek a kérdéseknek ered a nyomába, és új szemszögből reprezentálja kik is voltak ők valójában…
Az első V2-es rakéta becsapódásával három férfi története kapcsolódik össze. Az angol Reginald Victor Jones az MI6-nek dolgozik, feladata, hogy megpróbálja kicselezni a náci rakétát. Wernher von Braun…
A sorozat a második világháború legnagyobb hőseit mutatja be: azokat az embereket, akik akkor sem adták fel a harcot, amikor már minden reménytelennek tűnt. Sok esetben emberek százezreit mentették meg…