Miami kikötőjében a vám- és határőrség egy drogkereső kutyát vet be, hogy segítsen megtalalálni egy konténerbe rejtett kábítószer-szállítmányt. A St Louis-i bűnüldöző szervek pedig a helyi drogkereskedőket…
A kábítószer-kereskedelem elleni harcok Nogales csempész-alagútjaiba vezetnek. Valóságos mérnöki csodákról van szó, melynek megépítése és működtetése egymillió dollárba is kerülhetett. Ezek az alagutak…
1985. május 29-én a Heysel-stadionban rendezték a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjét két nagy múltú csapat, a Liverpool és a Juventus részvételével. A lelátók zsúfolásig megteltek. Az Olaszország különböző…
A sorozat betekintést enged a világ legkeményebb börtöneinek félelmetes és elrettentő világába, amely elzárva ugyan, de létezik, és amelyet a saját maga alakította törvények uralnak. A képernyő nyújtotta…
Lehet-e a valóság érdekesebb, izgalmasabb és mondhat-e újat, többet, mint a film, amit a történtekből készítettek? Derítse ki, miközben ez az eseménydús, olykor meglepő dokumentumfilm-sorozat feltárja…
A 20. század legnagyobb vívmányairól szóló dokumentumfilmben a tudomány, a történelem és a popkultúra kerül a középpontba, a repülő feltalálásától egészen a DNS-ujjlenyomatig. Kövesse velünk az évtizedről…
A sorozat a világban változást hozó személyeket, eseményeket és gondolatokat mutatja be a nézőknek. Témakörei között egyaránt szerepelnek ókori és középkori történelmi események, függetlenségi háborúk…
Konfliktus idején a tengerek feletti ellenőrzés gyakran a háború irányítását jelenti. A viking hosszúhajóktól a rakétás rombolókig, a titkos helyzetektől a legnagyobb tengeri összecsapásokig, mint például a 1944-es Leyte-öböli csata…
A tudósok a világ jelenlegi állapotát tanulmányozzák, a politikusok olyan világról vitáznak, amilyet szeretnének, a mérnökök azonban olyan világot teremtenek, amilyen még sohasem volt. Azonban a mesterségesen…
A színész és műsorvezető, Bradley Walsh és színész fia, Barney közös kalandra indulnak. Igaz, hogy apa és fia páros, de amikor utazásról van szó, nem is állhatnának távolabb egymástól, hiszen míg Bradley…
Ez az akciódús új sorozat közelről mutatja be a norvég légierő mentőhelikopteres csapatát, amint lélegzetelállító küldetéseken vesznek részt, hogy életeket mentsenek. A lenyűgöző tájak és drámai mentőakciók…
Rodolfo a színpadi zsebtolvajlás világszinten egyik legnagyobb mestere volt. Megszólalnak Rodolfo kollégái és leszármazottai, akik felidézik a legviccesebb történeteket. Pályatársakról is megemlékezünk…
Visszatér a lenyűgöző sorozat, amely különböző háttérrel rendelkező kanadaiak egy csoportját követi nyomon, akik Kanada távoli, északi részén telepedtek le és minden komfortot nélkülözve élnek.Ismét találkozhatunk…
Ebben a részben Szigliget ódon köveit nézegetjük, amit nem a várban kezd az ember, ugyanis a település házaiba is jutott az építőanyagból. Jani íjászleckéket vesz, de megtapasztalhatja milyen érzés…
A mai adásban északkeletnek indultunk, hogy felfedezzük a Várhegyen álló Szádvár középkori erődítményének romjait. Fontos útvonal haladt egykor itt, ami a királyság központi területeit kötötte össze Krakkóval, illetve Tornát Gömörrel…
A történész és televíziós műsorvezető, Dan Snow történelmünk legnagyobb felfedezéseinek nyomdokaiban jár: a fáraók elveszett síremlékeitől a pompeji rejtélyekig és a világ legnagyobb dinoszauruszának megtalálását övező küzdelmekig…
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ legelszigeteltebb helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
Ben Fogle, a kalandor, körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ legelszigeteltebb helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
A tudósok a világ jelenlegi állapotát tanulmányozzák, a politikusok olyan világról vitáznak, amilyet szeretnének, a mérnökök azonban olyan világot teremtenek, amilyen még sohasem volt. Azonban a mesterségesen…
Amint a rövid ősz is búcsút int, Alaszkában mindenki a legutolsó simításokat végzi a téli felkészülés során. Hamarosan a hideg lesz az úr a sarkvidéken. Ricko DeWilde az atapaszka törzs idős tagjai számára szerez táplálékot…
Konfliktus idején a tengerek feletti ellenőrzés gyakran a háború irányítását jelenti. A viking hosszúhajóktól a rakétás rombolókig, a titkos helyzetektől a legnagyobb tengeri összecsapásokig, mint például a 1944-es Leyte-öböli csata…
A 20. század legnagyobb vívmányairól szóló dokumentumfilmben a tudomány, a történelem és a popkultúra kerül a középpontba, a repülő feltalálásától egészen a DNS-ujjlenyomatig. Kövesse velünk az évtizedről…
A sorozat a világban változást hozó személyeket, eseményeket és gondolatokat mutatja be a nézőknek. Témakörei között egyaránt szerepelnek ókori és középkori történelmi események, függetlenségi háborúk…
A még versenyben lévő csapatoknak egy-egy városrészt kell megépíteniük, amikből az epizód végére egy nagy város áll össze.
A még versenyben lévő párosoknak két, gyorsasággal és erővel kapcsolatos kihívást kell teljesíteniük.
Legyenek krimik vagy rémtörténetek, kém- és kalandfilmek, egyben megegyeznek: magukkal ragadnak és szórakoztatnak. De vajon miként született e filmek ötlete? Valódi tényeken alapulnak, vagy csupán fantázia…

Francisco Francót az európai történelem egyik legbrutálisabb diktátoraként tartják számon. Spanyolország máig magán viseli zsarnokságának nyomait. A Generalissimo személyét azonban még mindig rejtélyek övezik…
30 percnyi rémálom. A fal összeomlása után elszabadult a pokol. Az olasz túlélők testközelből látták a tragédiákat: egy fiú elszakadt édesapjától, egy lány egyik pillanatról a másikra köddé vált, valaki…