Billy és Nora édesanyjuk tabletjét próbálják visszaszerezni, mert az órán elkobozták tőlük. Phoebe segít nekik, aki ezzel is bizonyítani akarja, hogy tud olyan vagány lenni, mint Max.
Habár barátnőjének megesküszik, hogy felhagy a csínytevésekkel, Max elkövet egy végső nagy dobást, de egy barátja issza meg a levét. Mivel ki akarják csapni a fiút az iskolából, Max szerepét titokban tartva igyekszik mindent jóvá tenni…
True megpróbálja összehozni Maxet az iskolai könyvtárossal. Eközben Amanda és Oscar közelebb kerülnek egymáshoz egy nevetséges szappanopera iránt szenvedélyük miatt.
Amanda mindenféle szépségápolási kezelésen vesz részt, a gimnáziumi találkozójára készülve. Eközben, True, Ryan és Lulu rábukkan Amanda régi évkönyvére, és felfedezik, hogy egy igazi kocka volt.
Sal és Anika visszamegy a Hunter házba, hogy Rex-szel a rejtvényt megfejtsék. Addig Jasmyn és Oliver végre beazonosítják titokzatos ellenfelüket.
Sal és Anika keze üres marad az újabb megrázó rablás miatt, így most új módot kell találniuk, hogy ellenségük eszén túljárjanak. Közben az erdőben Oliver úgy dönt, hogy a végére jár a dolgoknak.
A napfogyatkozás közeledtével az utolsó rejtvényt is megfejtve a gyerekeknek össze kell dugniuk a fejüket, hogyan állítsák meg ellenlábasukat, és hogyan kaparintsák meg a kincset még előtte.
Kendallnek és Logannek egész nap vigyáznia kell a Rocque Records legújabb zenészére, egy zizi rocklegendára a Rock & Roll Hírességek Csarnokába való beiktatásáig, James és Carlos pedig Katie mellett bébicsőszködik…
A fiúk kempigezni mennének, de Gustavo megvétózza az ötletet, mert veszélyes. Így hát egy filmstúdió díszletei között kempingeznek, de rosszul sül el a dolog, mikor a túlélőképességeiket akarják megvillantani…
Kendall és Logan egy menhelyen önkénteskedik és végül örökbe fogad 12 kutyát, de egy közegészségügyi ellenőr a sarkukban van. Mivel Carlos és Jennifer turbékolása már beteges, Jamesnek és a Jennifereknek…
Kendall szerelme jeléül vesz Jónak egy arany nyakláncot, de Camille azt hiszi, hogy azt ő kapta Logantől. Gustavo felteszi a falra a BTR új aranylemezét, Carlos és James pedig arra kíváncsi, mi lenne, ha lejátszanák…
Robbie hambone (ritmusos testcsapkodós) videót tölt fel a netre, ezért kihívják hambone versenyre, hogy eldöntsék, ki a király. Robbie veszít, de Tori segít megbosszulnia a vereséget.
Tori és Beck 'nemrandira' megy, ahol olyasmiket csinálnak, amit egy rendes randin soha. A gyanakvó Jade ráveszi Catet, hogy lessék meg őket. Robbie & Andre bármit bevállalna az új Pear Pad 3-ért.
Cat szeretné bebizonyítani, hogy igenis van esze, és egy ikerpár segítségével próbálja megtréfálni Sam-et. Sam saját ikertestvéréhez, Melanie-hoz fordul, hogy segítsem megtréfálni meg Cat-et.
A lányoknak meg kell változtatni vállalkozásuk nevét, mert az nagyon hasonlít egy régi tévésorozat címéhez. Meg kell találni a sorozat alkotóit, közben megoldanak egy réges régi csalást. Vendégszereplők:…
Goomer mamája érkezik látogatóba, aki mit sem tud arról, hogy fia MMA harcos. Dice Sam és Cat segítségével próbálja meggyőzni Goomer mamáját, hogy a fia gimnáziumi tanár. Vendégszereplő: Eric Lange, mint Sikowitz…
Az ikrek elmennek a szüleikkel a plázába és meggyőzik őket, hogy már elég nagyok ahhoz, hogy egyedül plázázhassanak. Végül mégis bajba keverednek.
Az ikrek el akarják adni Tom új találmányát. Meggyőződésük, hogy valaki ellopta az apjuk ötletét.
Max és Phoebe élete legjobb szülinapi ajándékául azt találják ki édesanyjuknak, hogy felkutatják rég nem látott húgát. Azonban a meglepetés rosszul sül el, mivel rá kell jönniük, hogy a testvérek évek óta haragban vannak…
Miután Phoebe és Max kénytelenek visszamenni általánosba, hogy egy elmaradt vizsgát pótoljanak, rájönnek, hogy nem is lesz olyan könnyű, mivel a tansegéd Max egyik régi osztálytársa, akit annakidején sokat csúfolt…
Miután Jaspert hősnek kiáltják ki, Henry féltékeny lesz, mert hiába csinál ő mindent, Veszélyes Tinié az érdem és róla nem tudnak semmit.
Miután az egész Hősfészket fellövik az űrbe, a Veszélyes Osztagnak vissza kell azt hoznia épségben a Földre, mielőtt Rick Twittler és élő-érző számítógépvírus hadserege el nem foglalja a világot, és el nem tünteti végleg az internetet…
Miután Voltot és Sikolyt elrabolja a kiborg Rick Twittler, Henry Hart visszatér Disztópiából, hogy megpróbálja megmenteni barátait, és végleg megfékezze az internet-ellenes robotot.
Lincoln-nak elege van abból, hogy nincs személyes tere, ezért Clyde-dal létrehoznak egy exkluzív klubot. A lánytesók azonban ezt nem hagyják válasz nélkül.
Amanda randizni hívja Joet, akivel közös feladatuk van a suliban, és a fiú Davidtől kér tanácsot, hogyan rázza le. De amikor kiderül, hogy a lány apja híres golfozó, David elveszti a fejét, és elfelejt segíteni a fiának…
A stressz és a versenyhelyzet kikészíti a barátokat, akik mind a Pootatuck tudományos vásár fődíjára hajtanak.
Miután Ronbie-t dobja barátnője, CJ és a fiúk elhatározzák, hogy a dolgok elébe mennek, és összetörik a szívüket még a gimi előtt.
Babe és Kenzie 12 éves kislányok, akik kitalálnak egy számítógépes játékot, amit később az év játékának választanak. A nyereségből barátaikkal - Hudson-nal, a világhírű rapperrel, Double G-vel és annak…
Babe és Kenzie 12 éves kislányok, akik kitalálnak egy számítógépes játékot, amit később az év játékának választanak. A nyereségből barátaikkal - Hudson-nal, a világhírű rapperrel, Double G-vel és annak…
Rebecca és Charlie megismerteti Viola-t a modern technológiával, de aggódnak, hogy az átveszi az uralmat az élete felett.
Charlie elkezd olyan dolgok iránt érdeklődni, melyeknek Myles nem része és Myles ezért aggódni kezd hogy elvész a bensőséges kapcsolat közte és Charlie között.
Egy iskolai feladat miatt Zack az osztály több tagjával befektet Lawrence jövőjébe, ami ugyan sok pénzt hoz, de Lawrence a befektetők ellenőrzése alá kerül. Summer és Tomika segítenek Deweynek megtanulni a vizsgaanyagot…
Torit választják az új vetélkedőn, az 'Agyzsigeren' csapatkapitánynak. Választania kell 3 csapattagot, akik elárasztják a kéréseikkel.
Amikor Torit választják ki arra, hogy egy kosármeccsen elénekelje a himnuszt, fél, hogy majd eltéveszti a szövegét, de ennél sokkal kínosabb helyzetbe kerül a csapat kabalaállatával.
Andre munkát szerez Torinak a joghurt-fagyisnál, de lehet, hogy emiatt nem tudnak fellépni a gimnáziumi Cowboy Luaun. Robbie Cattel szeretne menni a luaura, mégis mást hív el rá, amitől Cat féltékeny lesz…
Freddie el akar költözni a lakásából, miután az anyja kínos helyzetbe hozza. Közben pedig Carlyval és Sammel állatfotós vállalkozásba kezdenek.
Mikor hőhullám csap le Seattle-re és elmegy az áram, Spencer megment mindenkit egy norvég légkondicionálóval.
A stáb bakikat és részleteket mutat a sorozatból.
Hőskapitánynak és Veszélyes Tininek egy kis varázslatra, és egy régi barát segítségére van szüksége, ha el akarnak kapni egy tolvajt.
Hőskapitány és Veszélyes Tini őrzi Swellview új látványosságát, az Envigrem Falat. Amikor Hőskapitány véletlenül tönkre teszi, miközben egy madarat próbál elűzni, gyorsan ki kell találniuk, hogyan pótolják…
Max és Phoebe titokban felbérli szüleik régi szuperhős segítőjét, hogy levegye vállukról a mindennapok terhét, de mivel nem képesek rajta igazságosan megosztozni, váratlan fordulatot vesz a dolog.
Phoebe Billy-t viszi magával kedvenc süti gyárukba, hogy megkóstoljanak egy különlegességet, ezért Max és Nora elhatározza, hogy betörnek a gyárba, és ők kóstolják a finomságot.
Phoebe and Max Thunderman are 14-year-old twins who share a house, a school, a birthday, and a set of superpowers courtesy of their super-powered parents. Yet somehow, in the cosmic game of genetic roulette…
Max kiharcolja függetlenségét, és elköltözik otthonról a barátja nagyapjához, ahol az egyetlen szabály, hogy nincs szabály. Azonban a végtelen szabadságot Max hirtelen nagyon nehezen tudja kezelni.
Bose anyja, Celia felveszi Schwoz elveszett radioaktív macskáját és hazaviszi, úgyhogy a Veszélyes osztagnak és Hős kapitánynak meg kell próbálnia visszaszerezni, mielőtt nukleárissá válik.
Amikor Lidércnek a jövőről szóló víziói lesznek, mindent lát még azelőtt, hogy azok megtörténnének, Hős kapitány úgy véli, hogy ez Swellview vezető bűnügyi gonosztevőjének, Az Időrablónak a műve.
Carly azt tanácsolja Samnek és Freddie-nek, hogy próbálják ki egymás kedvenc hobbiját. Közben Spencer összefut régi bébiszitterével és elhívja vacsorázni. Miután visszatértek a régi szerepeikhez, vajon…
Carly úgy akar imponálni új fiújának, hogy okosabbnak próbálja mutatni magát. Közben a banda új lakóhelyet keres T-Bónak, miután kirúgták a Groovy Smoothie-ból.
Egy magas szintű kormányügynökség nyomozni kezd az iCarlysok után, miután feltörnek egy titkosított hálózatot, hogy online szülinapi partyt rendezzenek Carly apukájának. *Sztárvendég: Michelle Obama
David sajnálja ott hagyni Janiet az oviban, ezért „ovi-mami” lesz. Amikor kiderül, milyen sok munkával jár a feladat, nagy felfordulást okoz, hogy felmentsék alóla. Eközben Joe egy ijesztő, hetedikes nagyfiú elől bujkál az új iskolában…
Amikor egy forgatás dugót okoz, és az kihat Tori reggeli utazására is, próbál elviselhető útitársat találni a barátai között. Cat közben rákap egy e-mailes kuponszolgálatra.
Andre, Jade, Cat és Beck arról beszélget, hogyan került be Trina a Művészeti gimibe. Eközben Tori és Robbie a Nozuban ragad, mert nem tud fizetni.
Ponnie, a furcsa, új diák barátkozik Torival, de ha más is a közelükbe jön, eltűnik. A többiek azt hiszik, hogy Tori kezd bekattanni, de ő gonosz összeesküvésre gyanakszik.
Bolondok napja van a gimnáziumban, és Tori egész nap átverésekre számít, de közben észre sem veszi a körülötte folyó abszurd eseményeket.
Phoebe új szuperhős megbízása szerint Kickbutt elnöknő bajkeverő tini lányára kell vigyáznia, azonban a feladatból komoly gondjuk támad, miután egy nem hivatalos éjszakai szórakozóhelyen ragadnak.