JD egy 1968-as Triumph motorkerékpár felújítása mellett egy 1965-ös Pontiac Lemans új életre keltésével is fáradozik - és már alig várja, hogy versenyezhessen vele.
A tökéletes hokipálya. Kanada nemzeti sportja tiszteletére a fiúk hokipályát építenek látogatóba érkező barátaiknak. Az új pályához jár étel, ital, és saját trófeájuk, a Férfias kupa is!
A tökéletes reggeliző. A fiúk szeretnének részt venni a helyi szüretben, és Walker szakértelmének segítségével reggelizőbárt alakítanak ki, házilag készült juharszirup-lepárlóval.
Kezdődik az évad utolsó hete és a Dirt Dogs csapat mindent kockára tesz, hogy teljesítse a tervet, Kellie és Henri pedig nagy aranyrögöket keres.
Álmok végveszélyben. Jon elbocsátása otthon egymás ellen fordítja Terryt és Lyndsay-t. Veszélybe kerül a telep modernizációja és az a terv is, hogy a gyerekekre hagyják örökségül.
Akár tetszik, akár nem, a háború, a konfliktus és az ismeretlen feltárása az emberi fejlődés hajtóereje. Tény, hogy az ember akkor a legtalálékonyabb, ha rombolni akar.
Egy seattle-i család megtalálta a tökéletes első otthont lányuk, Anna számára. A 90 éves épület azonban a város túlsó végében van, ami sok fejtörést okoz a Nickel testvérek cégének.
Egy seattle-i házaspár megépítette a város legnagyobb úszó otthonát. A 150 tonnás épület vízre bocsátása azonban nem egyszerű.
Megvalósult álom. Beatet felkéri egy lottónyertes, hogy építse meg az álomházát, egy 650 négyzetméteres lakot Észak-Albertában. Joel megtanul vezetni egy hatalmas fakitermelő gépet.
Kockázat az évad végén. A szőrmevadászok válságba kerültek: csak hetek vannak már hátra az évadból, ők azonban új területen dolgoznak, és versenyeznek az idővel, hogy sikerüljön szőrmét szerezni, mielőtt megérkezik a tavasz…
Csúszós talajon. A csapat igyekszik feljuttatni a gépeket a Wolverine-hegy tetejére, ahol új bányát nyitnak, azonban hátráltatják őket az áradó folyók, melyek azzal fenyegetnek, hogy elnyelik a hatalmas gépeket…
Nincs vége, amíg még tart. Conway kapitányt kétségbeejtő anyagi helyzete hajtja, ezért veszélyes vizekre evez, hogy minél több kapelint fogjon. Neki és legénységének nehéz dolga akad, mikor a háló összegubancolódik a tengerben…
Álmok végveszélyben. Jon elbocsátása otthon egymás ellen fordítja Terryt és Lyndsay-t. Veszélybe kerül a telep modernizációja és az a terv is, hogy a gyerekekre hagyják örökségül.
Főtörzs és Sully az elemekkel küzdenek, miközben a királyi tengerészgyalogosok két, egyenként 16 tonnás partraszállító hajóját rakodják. A kamionosok dolgát a forgalom is nehezíti a kikötő felé menet.
Pagani. Horacio Pagani azonnal világhírnévre tett szert 1999-ben a Zondával. A kezdő vállalat első kocsiját a szakértők és a rajongók egyaránt csodálják.
Mobil minikunyhó. Már közel a tavasz, a fiúk pedig a melegebb idő arra ösztönzi, látogassanak el a romlatlan tengerpartokra, a lenyűgöző parkokba és táborhelyekre - egy mobil kunyhóval.
A testvérpár nem tudja eldönteni, hogy új dokkot, vagy inkább tekepályát építsen-e, így kombinálja a kettőt. Vajon sikeres lesz a hibrid ötlet?
Akár tetszik, akár nem, a háború, a konfliktus és az ismeretlen feltárása az emberi fejlődés hajtóereje. Tény, hogy az ember akkor a legtalálékonyabb, ha rombolni akar.
Nyugat-Ausztrália legendás aranylelőhelyein három elszánt csapat kockára teszi az álmait és a jövőjét is a nagy jutalom reményében.
Bújócska. Alan meg van róla győződve, hogy a Dynasty telken jáde rejtőzik egy vízzel teli gödör mélyén. Eközben Josh ügyességét próbára teszi, hogy egy hatalmas tömböt el kell juttatnia egy új vevőhöz…
Pagani. Horacio Pagani azonnal világhírnévre tett szert 1999-ben a Zondával. A kezdő vállalat első kocsiját a szakértők és a rajongók egyaránt csodálják.
Megküzdök azért, ami az enyém. Rick a homárévad kezdetével kihajózik a Crane's Legacy fedélzetén. Mikor hirtelen csökkenni kezd a zsákmány mennyisége, rájön, hogy orvhalászok garázdálkodnak a területén…
Éjszakai erőfeszítések. Andre és Joel benti pavilont épít egy bolt halász- és vadászfelszerelésének, de nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene. Beat egy elakadt teherautóval küszködik az éjszaka kellős közepén…
Indulatos csatát vív egymással a Knightmare és a Scutterbots csapat. Spawn of Scutter a döntőben egyszer már legyőzte Knightmare-t. Vajon újra sikerül neki?
Az olasz meló. Walkerék kirándulnak és Lee gondjaira bízták a telepet, ám annak testvére, Dean nem akar szót fogadni. Olaszországban Terry rá akarja venni Lyndsay-t, hogy vegyenek egy autózúzót.
Broomeynak, a kamionosnak egy 55 tonnás repülőgépvontatót kell Halifaxból a Somersetben lévő Yeoviltonba vinnie, és időben oda kell érnie a 75. Yeoviltoni Királyi Tengerészeti Légibemutatóra.
300 km-re a semmi szélén. A Seadoo legénysége a veszélyes vizeken át a kontinentális talapzat szélére hajózik. Ha fordul az időjárás, még azelőtt felborulhatnak, hogy megérkezik a segítség. Rick, az újonc is tengerre száll…
Dave Lane és Ian Chillcott. Ebben a részben két jó pajtás áll egymással szemben. Dave Lane és Ian Chilcott egy időre félreteszi a barátságot, hogy megmérkőzzön egymással a Brightlingsea Fisheriesben.
Dave Lane és Mark Bryant. Dave Lane és Mark Bryant küzdelmét láthatjuk. Dave szeretné biztosítani helyét a döntőben, de ha Mark legalább egy pontot szerez, nyílt marad a verseny az utolsó csoportmeccs előtt…
Főtörzs és Sully az elemekkel küzdenek, miközben a királyi tengerészgyalogosok két, egyenként 16 tonnás partraszállító hajóját rakodják. A kamionosok dolgát a forgalom is nehezíti a kikötő felé menet.
Határidő előtt. Boyle-t és Christ elbocsátják, de Terry azon gondolkodik, hogy ad nekik még egy esélyt. Boyle bírósággal kapcsolatos döntése megdöbbenti.