Amint az emberek elkezdtek falakat építeni, azonnal akadtak olyanok is, akik le akarták rombolni őket.
A gyorsaság és a mozgékonyság a csatamezőn ősidők óta döntő szerepet játszott a hadviselésben.
Rubik-kocka, a világ első gyára, a kétéltű Amphicar. Don Wildman megvizsgál egy klasszikus játékot, mely a pop kultúra jelensége lett, egy finom selyemmintát, mely a nemzetközi kémkedés lenyűgöző történetét…
A robbanócukorka feltalálása, flipper-varázsló, londoni szmog. Don Wildman megvizsgálja Amerika egyik legrobbanósabb cukorkáját, egy flippergépet, és egy fáklyát, mely egy kivételes időszakon vezették át a londoniakat Nagy-Britanniában…
A gyilkossági iroda titkai. A náci bűnöket szinte mindenki ismeri, a kommunizmus nevében elkövetett gonosztettekről azonban eddig kevesebb szó esett.
A templomosok sötét igazságai. A templomos lovagokkal kapcsolatos tények és legendák összemosódtak az évszázadok folyamán. Sorozatunk most új szemszögből mutatja be a lovagrendet és szembeszáll a tévhitekkel…
Felfújható mentőtutajok - hogyan befolyásolta a tengeri közlekedés biztonságát a Titanic katasztrófája? Az elem biztosítja az áramot megannyi eszközünkhöz. Most bemutatjuk a tudományos hátterét.
Az esernyő - ma az eső ellen véd bennünket, pedig eredetileg más céllal találták fel. Hologram - mi köze a mikroszkópoknak és a lézernek kedvenc 3D képeinkhez?
A nyugati csípés. Szamarak dolgoztak málhásállatként a vadnyugat aranybányáiban, de mostanában egy arizóniai város utcáit uralják. Később manátuszok gyülekeznek Florida partvidéki víziútjaiban télen.
Mia és a delfinek / Titan és Indy. Indy kutya és Mia, a golden retriever szokatlan barátságokat kötöttek: Indyt Titan, a terelőkutya vette védelme alá, Mia pedig delfin barátaival úszik majdnem minden nap…
Tiber és Thunder / Chance és Wesley. Megismerhetjük Tibert, akinek legjobb barátja egy tigris, valamint Chance-et és Wesleyt, akik fajtájuk hírnevének ellentmondva olyan kapcsolatot építettek ki egymással, melyet gazdájuk sem ért…
Maya, Betty és Kanzi. Steve behozza kétéves masztiffját, Mayát; Maya az a nagy kutya, amit Steve mindig is szeretett volna magának és családjának. Így aztán feldúlja őket, amikor a kutyát csontdaganattal diagnosztizálják…
Óriás hangyász. Dom, miután egy napig élvezte az eleven Sao Paulo látványosságait, elindul a világ legnagyobb lápja, Pantanal felé, ahol az órás hangyászt, a vidék legfurcsább lakóját keresi.
Titanoboa és Paraceratherium. 60 millió évvel Dél-Amerika adott otthont egy 13 méter hosszú, és több, mint egy tonna súlyú kígyónak, a Titanoboának. 28 példány maradványait találták meg egy kolumbiai bányában…
Paul megismerkedik az egyedi Happivel. Happi tibeti masztiff és a vegetáriánus ételek rajongója egyben.
Paul nem talál szavakat, amikor találkozik Willow-val, az lehagyott spániellel. A kutyát egy fához kötve találták borzalmas állapotban.
Herchy Boal felügyelő hívást kap egy sokmacskás háztartásba, ahol a korcs macskák száma komolyan elszabadult. Ilyen sok macskával egy egész sor probléma is felmerül...
Chris némi pihenéssel kezdi a napját. Edivel és Elivel, a négyhetes emukkal tévéz.
Meg kell mérni Mowglit, Pugslyt és Maisyt, a veszélyeztetett törpeoposszumokat.
Oroszlánkölykök mentése. Először találkoznak egyetemi hallgatóink, majd hét órát utaznak a távoli klinikára. Megismerjük a félelmeiket, a bizonytalanságukat és azt, hogy tartanak a kudarctól.
Egy nehéz nap a munkában. Állatorvosaink beköltöznek a hálóhelyeikre. Dr. Greg szándékosan az ellentétek alapján alakította ki a párokat. Közben el kell altatni egy varacskos disznót, hogy kezelhessék a lábát…
Elefánt végveszélyben. Roxanne hagyja hogy Ripple a hálóhelyen töltse az éjszakát. Később egy elefántkutatásra küldött keresőcsapatból mentőcsapat lesz.
Az Arizona Humane Society állatbántalmazási nyomozói megmentenek egy kutyaviadalban megsérült pitbullt és egy kicsi korcs máltai selyemkutyát, amit egy lerobbant autóban reszketve találtak.
Szerelem van a levegőben a menhelyen, amint találkozunk Tahnee-vel, aki beleesett Brolgába és kengurcsaládjába. Egy vad kutyatámadás miatt Brolga járőrözik a kerítés mentén, hogy megvédje az övéit.
Miután hat éve egyedül él bódéjában, nagy a változás Brolga számára, amikor összeköltözik a barátnőjével. Eközben Ruby-t, Rexet és a legújabb árvát, Bluey-t bemutatják a többieknek.
Paul a kiskutya-mennyben érezheti magát, amikor találkozik Lunával és tíz aranyos keverék kölykével.
Paulnak csipesz kell az orrára, amikor találkozik Maxszal, Battersea legbüdösebb kutyájával.
Birmingham: Herchy Boal felügyelő válaszol egy hívásra egy apró macskával kapcsolatban, akinek életveszélyes macska influenzája lehet. Érkezésekor világos lesz, hogy a helyzet rosszabb, mint várta.
Vadállatok tenyésztése fogságban nem könnyű feladat. Mikor Chrisnek új dingókölykökre van szüksége oktatóműsorához, Ausztrália dingószakértőjének segítségét kéri.
Chris óriás erszényesnyestet akar tenyészteni, hogy növelje fogságban élő egyedeik számát. Korábbi kísérletei kudarcot vallottak, most azonban nem adja fel.
Pusztulás (1632-1633). 1632 a nagyszerű svéd győzelmek éve; ezek hirtelen véget érnek Gusztáv Adolf halálával. Úgy tűnik, vége a háborúnak, amikor a svédeket legyőzik Nördlingennél, de Franciaország nem hajlandó elfogadni…
Forradalmak kora. A 17. századtól Franciaország jelentette a mércét egész Európa számára. Azonban az 1848-as Népek tavasza véresen elfojtották; az idő még nem érett az európai álmokra, a békére és a szabadságra…
A héják átka. Századokon át a Habsburgok voltak a leghatalmasabb család Európában; vajon miért volt a sorsuk olyan végzetes, és vajon minden őket ért csapás valamiféle átok miatt történt?
A politikai dinasztiák átka. A pakisztáni Bhutto-család és az indiai Nehru-Gandhi család politikai dinasztiáinak tragikus történetét gyakran hasonlítják az amerikai Kennedy-családéhoz.
Út a forradalomig. Mennyire voltak véresek és megrázóak a Romanovok uralmának utolsó évei? Dr. Lucy Worsley terrorizmusról, gyilkosságról és forradalomról beszél a Romanov-dinasztia bukása felé vezető úton…
Gyilkos találmányok. A háborúk egyre véresebbek lettek, ahogy fejlődtek a technológiák. Egy csapat szakértő a leghalálosabb fejlesztéseket teszteli a háborúzás történelmében: a Skorpiót, a hosszú kardot és a Henry puskát…
Távolsági fegyverek. A harcosoknak távolsági fegyverekkel legnagyobb az esélyük a túlélésre. Szakértők mutatják be kísérletekkel a történelem legfontosabb fegyvereit: a római lándzsát, a hosszúíjat és a Minié-lövedéket…
A merénylők. A gyilkosok elnevezésű egységek voltak a középkori világ leggyilkosabb különleges erői. Annak kiderítésére, hogy kik is voltak a 11. századi Perzsiába kell visszamennünk.