Hello Wood 1-5 - Építészeti gyakorlatok (Könyv)
ára: 3 300 Ft volt)
ISBN: | 9789631219401 |
Aranykártya: | 28 pont |
Fordított útinapló építészek, írók és filozófusok gondolataival fűszerezve. A könyv megírásakor a Hello Wood csapatának és a társadalomtudós, építész és művész szerzőknek az volt a célja, hogy az alkotótáborokban és az évközi projektek során elkészült installációk mellett azokat a gondolatokat és dilemmákat is láthatóvá tegyék, amelyek az elmúlt évek munkáját alakították. A könyv tulajdonképpen fordított útinapló: itt a közeg állandó, és az utazók érkeznek, indulnak és változnak újra és újra. A Hello Wood az utóbbi évek egyik legsikeresebb kreatív projektje Magyarországon. Az egyetemistáknak szóló nyári alkotóhét mára díjnyertes, nemzetközi, egész éven át tartó programmá növekedett, amely oktatásszervezés mellett tervezői irodaként működik.
A könyv három nagyobb egységből áll össze: az első fejezetben a Hello Wood szervezéséről, a másodikban a munkák által érintett témákról, a harmadikban pedig a résztvevő alkotók személyes tapasztalatairól olvashatunk. A kötet szerzői között megtalálható Betegh Gábor, a Cambridge-i Egyetem filozófiaprofesszora;Rory Stott, az egyik legfontosabb nemzetközi építészeti magazin, az ArchDaily vezető szerkesztője; valamint Szemerey Samu, a Kortárs Építészeti Központ alapító tagja, egyben a könyv egyik szerkesztője. Amíg ők tágabb kontextusban vizsgálják a Hello Woodot, addig a csórompusztai művésztelep és a Művészetek Völgye egyik alapítója, Pécsi Erika építész személyes élményeit írja le a kezdetekről és a Hello Wood közösségi atmoszférájáról.
Hello Wood 1-5 - Építészeti gyakorlatok könyv ára: 3 300 Ft