Pomogáts Béla (szerk.)
Psalmus Hungaricus Szépirodalmi művek és történelmi dokumentumok Erdély 1918–1920-as elszakításáról (Könyv)
ára: 2 500 Ft volt)
Szerző: | Pomogáts Béla (szerk.) |
Kiadó: | Kráter Műhely Egyesület |
Kiadás éve: | 2010 |
Oldalszám: | 320 |
ISBN: | 9789632980126 |
Aranykártya: | 21 pont |
Az 1920-as trianoni békeszerződés körül szinte könyvtárra menő irodalom jött létre: publicisztikai írások, politikai és történettudományi tanulmányok és szépirodalmi alkotások, illetve hivatalos dokumentumok, amelyek a döntéshez vezető eseményeket, a párizsi béketárgyalásokat, a magyar, a román és az erdélyi magyar politikai törekvéseket mutatják be. A jelen gyűjtemény természetesen nem lép fel azzal az igénnyel, hogy „újraértelmezze” a trianoni szerződés létrejöttét és az általa létrehozott helyzetet – korábban elvégezte ezt a magyar történetírás: az imént említett szerzők műveiben. Ahogy a kiadóval közösen tervezett könyvsorozat korábban megjelent, Üdvözlégy, szabadság! című kötete – mely Észak-Erdély és a Székelyföld 1940-es visszacsatolásának irodalmi és történeti dokumentumait mutatta be – , a jelen (Dsida Jenő emlékezetes és most a kötetet lezáró nagy költeményének címe nyomán) Psalmus Hungaricus („magyar zsoltár”) címet kapó kötet is a trianoni dráma korabeli politikai dokumentumai, az eseményeket és következményeket értelmező tanulmányok, illetve publicisztikai írások, valamint szépirodalmi alkotások (költői és prózai művek) között válogat.
Pomogáts Béla (szerk.): Psalmus Hungaricus Szépirodalmi művek és történelmi dokumentumok Erdély 1918–1920-as elszakításáról könyv ára: 2 500 Ft