Mester Béla
Szabadságunk születése (Könyv)
ára: 2 500 Ft volt)
Szerző: | Mester Béla |
Kiadó: | Argumentum |
Kiadás éve: | 2010 |
ISBN: | 9789634465775 |
Aranykártya: | 21 pont |
A modern politikai közösség antropológiája Kálvin Jánostól John Locke-ig
Igen tanulságos, hogy az adiaphora-vitára, amely Európában hosszú ideig a politikai harcok középpontjában állott, néhány évtizeddel később Swift Gullivere már így utal: Azzal vádoltak [...], hogy vallásszakadást idéztünk elő, durván megsértvén nagy prófétánknak, Lustrognak legszentebb hittételét, mely a Brundrecal ötvennegyedik fejezetében olvasható (ez olyasmi nekik, mint a törököknek az Alkorán). Ha már erről beszélünk, meg kell jegyeznem, hogy ez merő szófacsarás, mert hiszen az a bizonyos szöveg szóról szóra így hangzik: "Minden igazhitű a megfelelő végén törje fel az ő tojásait". Hogy mármost melyik a "megfelelő" vége a tojásnak, ez szerény véleményem szerint az egyéni lelkiismeret kérdése, illetve a felsőbb hatóságok döntésétől függ. Swift ismeri a vita szokásos kérdéseit, de a válaszok már nem érdeklik, számára az egész kicsinyes, lilliputi dolog. Látva nyomtalanul eltűnni a kora újkor egyik legnagyobb politikai teológiai vitáját, bizalmatlanná válunk a modern politikai teológiával szemben is. Különösen, ha Jan Assmann vizsgálódásai óta nem gondoljuk többé, hogy a politika teológiai felfogása valamilyen megingathatatlan történelmi örökség. Hiszen "[a]mit az újkorban az égből lehoztak a földre, azt régebbi korokban a földről helyezték át az égbe."
Mester Béla: Szabadságunk születése könyv ára: 2 500 Ft