Mészáros Sándor
Száguldás és cirkusz 2015-2016 (Könyv)
ára: 5 990 Ft volt)
Szerző: | Mészáros Sándor |
ISBN: | 9772064478156 |
Aranykártya: | 51 pont |
Vettel vörösbe öltözött, a legendás Honda-motorok visszatértek az F1-be, az ifjabb Verstappen érkezésével pedig egy 17 éves pilóta is debütált a szériában: kezdődhetett volna jobban a 2015-ös szezon a száguldó cirkuszban? Talán csak akkor, ha az előző esztendő nagy Mercedes-fölényét meg tudja törni valamelyik nagy múltú, vagy feltörekvő alakulat, esetleg az istállón belül komoly ellenfele tud lenni a bulvárvilág felé nyitó Hamiltonnak a csapattárs. Nos, a Ferrari ugyan szerzett néhány győzelmet és Rosberg is nyert pár futamot, ám komolyan senki nem veszélyeztette a tavalyi bajnok újabb diadalmenetét. Unalmasnak ennek ellenére sem lehetett mondani a történéseket, hiszen beszélhettünk eleget a Red Bull-Renault házasság megromlásáról, a Lotus-válságról, a 30.
Magyar Nagydíjról, egy rali-világbajnok fiának sikereiről, a Haas közelgő érkezéséről és Bianchi haláláról. Évösszefoglaló kötetünk ennek az emlékezetes szezonnak a legszebb pillanatait eleveníti fel, az élmények felidézéséhez a sportág legjobb fotósait hívva segítségül. Az ő képeiken és a legjobb hazai szakírók helyszíni beszámolóin keresztül mindenki újra átélheti az esztendő izgalmait, a kötet méltó társa és folytatása lesz a korábbi években megjelent hasonló kiadványoknak.
Mészáros Sándor: Száguldás és cirkusz 2015-2016 könyv ára: 5 990 Ft