Magyary Gyula, Bodnár István
Szövegszerkesztés - Informatikai füzetek 3. (Könyv)
ára: 1 500 Ft volt)
Szerző: | Magyary Gyula, Bodnár István |
Kiadó: | Kiskapu Kft. |
Kiadás éve: | 2007 |
Oldalszám: | 184 |
ISBN: | 9789639637276 |
Aranykártya: | 13 pont |
A szerzők, akik a középfokú, valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban, vagy a felsőoktatásban részt vevők, illetve az önképzéssel tanulók. A könyvsorozatot úgy állították össze, hogy az első hét kötet megfeleljen az ECDL vizsga moduljainak. A szerzők minden könyvet kibővítettek azokkal az ismeretekkel, amelyeket a gyakorlat szempontjából fontosnak ítéltek, vagy az elmúlt évek vizsgatapasztalatai, illetve a középiskolák számára készült tantervek alapján szükségesnek láttak. Az Olvasó most a harmadik könyvet tartja a kezében, amely a szövegszerkesztéssel foglalkozik, A szerzők célja kettős volt. Egyrészt alaposan előkészíteni az Olvasót az ECDL vizsgára.
Másrészt az alapoktól haladva felkészíteni az Olvasót a napi munkára addig a szintig, hogy képes legyen önállóan egy hosszabb dokumentum (például diplomamunka) elkészítésére. A könyv az alapvető meghatározásokkal, a Word kezelőfelületének megismertetésével és a szövegfájlok kezelésével kezdődik. Ezt követik a szöveg begépelésével és formázásával kapcsolatos ismeretek: betű-, bekezdés-, oldalformázás, tabulátorok, listák, táblázatok, fej-, illetve lábléc használata, képek beszúrása. A Word tartalmaz néhány hasznos kiegészítő lehetőséget, mint például a rajzolás, a képtetszerkesztés, vagy a Word-Árt, amelyek rövid leírásával is foglalkozik a könyv. Egy nagy fejezetben találhatók a körlevelek készítésével kapcsolatos ismeretek. A könyv végén a hosszú dokumentumok gyors formázásához, valamint a tartalomjegyzék-és tárgymutató-készítéshez található útmutató. Minden fejezet a szükséges elméleti ismeretek rövid tárgyalásával kezdődik. Ezután következnek a Word kezelésével kapcsolatos leírások. A mintafeladatok egy-egy kitűzött feladat megoldását mutatják meg lépésről lépésre. A fejezetek rövid gyakorlati feladatokkal zárulnak. Ugyanitt javaslat tatálható, melyik ECDL vizsgafeladatokat oldjuk meg gyakorlásképpen. A könyv a Word 97 alapján készült, de a szerzők tapasztalatai szerint nagyon kis változtatással használható a Word 2000-hez, a Word 95-höz, a vagy Word 6.0-hoz is.
Magyary Gyula, Bodnár István: Szövegszerkesztés - Informatikai füzetek 3. könyv ára: 1 500 Ft