13:2014:20-ig1 óra
Doktor House - 7. évad - 3. rész
Az írás elszáll
Amerikai orvos-sorozat (2004)A Dr. Gregory House által vezetett diagnosztikai osztályra ezúttal a híres írónő, Alice Tanner kerül be. Akinek egyébként House is nagy rajongója, annak ellenére, hogy Alice főleg gyerekeknek szóló könyveket ír. House, mint rajongó, még inkább hajtja a team-et, aminek főleg Foreman és Taub issza meg a levét. Arról nem is beszélve, hogy Alice egyetlen célja a halál. Az első rohama, tünete előtt éppen öngyilkosságot szeretett volna elkövetni. A szándékáról nem hajlandó letenni, így ahogy csak tudja, szabotálja a teszteket, fals vagy hiányos kórtörténettel látja el orvosait.
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra „találták ki”, hogy az orvosok munkáját nehezítsék… Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal neurológusból áll, akiket ő maga válogatott ki – persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, a kedvenc kórház-sorozata közben!
Mikor lesz még a Doktor House a TV-ben?
Mikor volt Doktor House az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Linkek
Évad
7. évadEpizód
3. részGyártási év
2004Eredeti cím
House, M.D.: UnwrittenMennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése