Amikor a csapat összefut Simonnal, egy szerencsétlen sorsú hajléktalannal, olyan útra térnek, amely közvetlenül az első utazóhoz vezeti őket.
A törvény embere, Raylan Givens (Timothy Olyphant) rendőrbíró ízig-vérig hős, méghozzá a szó klasszikus értelmében! Stetson-kalapban, western csizmában, az övén pisztolytáskával jár, s fegyverét csak akkor…
Egy szekta templomának segédlelkészét holtan találják az oltár előtti kígyókkal teli ládában, amit liturgikus célokra használt a szekta, az elkötelezett hívők számára. A boncolás kideríti, hogy nem a kígyók…
A Bravo egység Mumbaiba utazik, hogy kimenekítsen egy külszolgálatot töltő amerikai tisztviselőt, akit túszként tartják fogva a várost megtámadó szélsőségesek. Jason újragondolja nevelési módszereit, és…
Amikor az újoncok ideiglenesen új kiképzőtisztekhez kerülnek, Nolan közrendőrt Lopez kiképzőtiszttel párosítják össze. Amikor Nolan és Lopez nyomára bukkan egy menekülésben lévő bűnözőnek, rájönnek, hogy…
Jeffet sokkolja, hogy az edzés helyszínén holyan találták népszerű edzőjét, aki egyben apai példakép is volt a legtöbb gyerek számára. Callie aggódik fia miatt, akit nagyon megvisel a haláleset. Többen…
A törvény embere, Raylan Givens (Timothy Olyphant) rendőrbíró ízig-vérig hős, méghozzá a szó klasszikus értelmében! Stetson-kalapban, western csizmában, az övén pisztolytáskával jár, s fegyverét csak akkor…
Torres kénytelen egy régi ügy feljegyzéseire és az ott szereplő érintettekre hagyatkozni, amikor egy tengerészgyalogos halálát egy olyan korábbi crossmotoros bandával hozzák kapcsolatba, amelynek ő is…
Miután a haditengerészet egyik őrmesterére holtan találnak rá egy nemzeti parkban, Gibbs és az NCIS csapat May Dawsonnal, a lovasrendőrök őrmesterével együttműködve próbálja megoldani a parkban történt és az esethez kapcsolódó bűnügyeket…
Amikor az újoncok ideiglenesen új kiképzőtisztekhez kerülnek, Nolan közrendőrt Lopez kiképzőtiszttel párosítják össze. Amikor Nolan és Lopez nyomára bukkan egy menekülésben lévő bűnözőnek, rájönnek, hogy…
A Bravo egység életveszélyes sérüléseket szenved, miközben próbálják teljesíteni a megbízatásukat, hogy kiszabadítsák a Mumbaiban túszként fogva tartott amerikai diákokat.
Igazi élet-halál helyzet alakul ki, amikor egy fiatal fiú a Seattle város alatt húzódó vízhálózatban reked. Az óra ketyeg, ezért a 19-es állomás tűzoltói akcióba lépnek, hogy megmentsék a fiú életét. Travis…
Amikor a 19-es tűzoltóállomást aggódó emberek hívják fel az épületükben lakó egyik szomszéd miatt, a csapat elindul kivizsgálni az ügyet. Amikor megérkeznek a helyszínre, megdöbbenti őket, amit ott találnak…
A Figyelők egyike fényes nappal elrabol egy lányt. Oliviáék értetlenül állnak az eset előtt, hiszen eddig abban a tudatban éltek, hogy a Figyelők csak passzív résztvevői a mindennapjainknak, és nem avatkoznak bele a történésekbe…
Nolan, az újoncok és kiképzőtisztjeik egy olyan verseny közepén találják magukat, amely miatt egymással kerülnek szembe. Az újonc Lucy Chen észreveszi, hogy kiképzőtisztjük, Tim Brandford megszállottan…
A McGee és Delilah közelgő esküvőjével kapcsolatos stressz komoly árat követel: Delilah-t sürgősen kórházba kell vinni. Az NCIS csapata útra kel, miután egy fiatal és egészséges altiszt álmában leli halálát egy rombolóhajó fedélzetén…
Gibbs, McGee és Torres Paraguay egy olyan távoli részére utazik, amelyet erőszakos lázadók tartanak irányításuk alatt. Itt megpróbálják megtalálni azt a tengerészgyalogost, aki egy jóvá nem hagyott út során tűnt el…
A Figyelők egyike fényes nappal elrabol egy lányt. Oliviáék értetlenül állnak az eset előtt, hiszen eddig abban a tudatban éltek, hogy a Figyelők csak passzív résztvevői a mindennapjainknak, és nem avatkoznak bele a történésekbe…
Boston egyik kikötőjében tucatnyi hullára bukkannak. Csupán egyetlen túlélőt találnak, akinek egy ismeretlen szer hatására bélféreg fejlődött ki a szervezetében, ahogy a többi áldozat testében is. Olivia…
A S.W.A.T. egy olyan bombagyáros után kutat, aki egy alkalmazás segítségével postáz ki halálos csomagokat. Chris arra készül, hogy összecsap Streettel és Tannel a Mesterlövészek versenyén.
Chris megpróbál megmenteni egy fiatal nőt egy korrupt lelkész által vezetett szektából, Hondo és Leroy között pedig egyre nagyobb a feszültség.
John Sullivan számára valami furcsa dolog adatik meg: talán megakadályozhatná apja halálát, aki tűzoltó volt és oltás közben vesztette életét. A csoda pedig megtörténik! Egy este John megtalálja apja régi…