A villalakók beköltöznek új otthonukba, és a kezdeti faji ellentéteket egy jakuzzis smárpartival simítják el.
Ganxsta Zolee Károly Róbert nehezen szerzett királyságáról értekezik, majd Kovács Geri I. Béla és az ingatag trónszék furcsa viszonyát bontja ki.
Brian Hollywoodba megy az unokatestvéréhez, ahol önmegvalósításba kezd. Egy neves filmstúdióhoz beajánlják rendezőnek, ám hamarosan rájön, hogy pornófilmeket kellene készítenie.
A játékgyárat, ahol Peter dolgozik, megveszi egy dohánygyár. Petert elég ostobának találják arra a feladatra, hogy elhitesse Washingtonban mindenkivel, hogy a dohányzó játékfigurák nem szoktatják rá a gyerekeket a dohányzásra…
Egy hurrikán söpör végig Quahogon, aminek köszönhetően Peterék kocsmája bezár, és egy brit pub nyílik a helyén. Tulajdonosa pedig éppen Peter szomszédjába költözik be. Lányát Stewie próbálja leszoktatni brit akcentusról…
Cartman és Butters megkaparintanak egy drónt és körbereptetik a környéken.
A villalakók beköltöznek új otthonukba, és a kezdeti faji ellentéteket egy jakuzzis smárpartival simítják el.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Lea és Wade között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Charlie és Charlie között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Jordan és Isobel reality sztárok között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel.
Ebben az új vígjátéksorozatban nyomon követhetjük egy kedves házaspár, egy friss jegyespár és egy elégedett agglegény egyedülálló barátságát, miként érvényesülnek a párkapcsolatok útvesztőjében.
Audrey egy baba megjavításával próbál felkészülni az anyaságra, de folyton elrontja. Jeffnek nem tetszenek Brenda randipartnerei.
Mikor Rák Úr rájön, hogy az emberek imádják Spongyabob medúza különlegességét ezért annyi medúzát hozat Bob-bal amennyit csak lehet. // Spongyabob elindul egy főzőversenyen, ahol Patrick-kal kell megküzdenie…
Abban a hitben, hogy Rák úr csak kihasználja őket Tunyacsáp meggyőzi SpongyaBob-ot, hogy fenyegessék meg Rák urat egy sztrájkkal. // Egy hatalmas féreg fenyegeti Bikinifeneket és SpongyaBob retteg tőle…
Plankton új találmányával bele tud bújni Rák úr bőrébe. // Languszta Larry életmentő csatából egy tag hiányzik, így SpongyaBob jelentkezik a csapatba.
A pingvinek szembeszállnak a világuralomra törő KuchiKukhannal, amikor Közlegény véletlenül szabadon engedi. Sikerül megállítaniuk, és megmenteniük a világot?
Fred temérdek makkot talál egy tölgyfán és Juliennel összefog a kényelmes és gondtalan jövő reményében, de a Vörös Mókus közbelép. // Különleges küldemény érkezik Madagaszkárból. Egy kölyök fossza! Mindenkit…
Az állandó panaszkodást megunva Shifu a lusta Po-t bízza meg az Ötös edzéseinek levezetésével. A helyzet rosszra fordul, amikor egy titokzatos mester által kiképzett krokodil banditák válnak a Béke Völgyének hőseivé…
Po-t nevezik ki a Birodalmi Védőrség vezőjének, amikor az ügyefogyott Lu Kang császárként tér vissza a Völgybe. Közben veszélyes ellenség támad az országra, így Po-nak különös szövetségesektől kell segítséget…
Miután Gemma felveszi őt, Alexis tanítani kezd az iskolában, ám Tinának kétségei támadnak - az új tanár talán nem is az, akinek látszik.
Amikor Dave-et és Gemmát lesújtó veszteség éri, Calvin és Tina lelki támaszt nyújtanak barátaiknak, és egyúttal visszagondolnak saját családjuk nehéz időszakára.
Azért, hogy eldöntsék, hogy kik legyenek a tanúik, Sheldon és Amy kísérleteket végeznek a barátaikon, Penny pedig elmondja, hogy mit érez valójában Amy iránt.
Amikor Sheldon kirúgja Amyt, hogy egyedül dolgozhasson, a lány szoros kapcsolatot alakít ki Leonarddel egy tudományos kísérlet során. Bert, a geológus veszi át Howard helyét az együttesben, Sheldon pedig Penny által inspirálódik…
Raj egy családi drámába csöppen, amikor megtudja, hogy a lánynak, akivel randizik, van egy nagyon mérges férje. Sheldon kibérli a régi szobáját, hogy nyugodtan dolgozhasson, de ezzel az őrületbe kergeti Leonardöt…
Sheldon szeretne az új Proton professzoros sorozatban szerepelni, de Wil Wheaton inkább Amynek ajánl szerepet, közben Penny mérges lesz, mert azt hiszi, hogy Leonard róla mintázta a főszereplőt a regényében…
Amynél nem indul be a szülés, ezért a barátai különböző trükköket próbálnak ki rajta, Howard pedig mérges lesz, amikor Amytől megtudja, hogy Bernadette nélküle választott nevet a fiúknak.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
Phil be akarja bizonyítani, hogy Luke elég érett már ahhoz, hogy új biciklit kapjon. Gloria ráveszi Jayt, hogy egy kicsit foglalkozzon Mannyvel. Cameron és Mitchell először mennek játszócsoportba.
Ebben az új vígjátéksorozatban nyomon követhetjük egy kedves házaspár, egy friss jegyespár és egy elégedett agglegény egyedülálló barátságát, miként érvényesülnek a párkapcsolatok útvesztőjében.
Liz ideiglenesen Jeffékhez költözik, és Audrey-t baromira idegesíti, hogy mindenben Jeff pártjára áll. Adam és Timmy az egész céget le akarja alázni pingpongban.
Leonard és Sheldon zseniális fizikusok, azok a fajta csodálatos elmék, akik értik az univerzum működését. De a rengeteg eszük nem segíti őket az emberekkel való kommunikációban, különösen, ha lányokról van szó…
Leonard és Sheldon zseniális fizikusok, azok a fajta csodálatos elmék, akik értik az univerzum működését. De a rengeteg eszük nem segíti őket az emberekkel való kommunikációban, különösen, ha lányokról van szó…
Leonard és Sheldon zseniális fizikusok, azok a fajta csodálatos elmék, akik értik az univerzum működését. De a rengeteg eszük nem segíti őket az emberekkel való kommunikációban, különösen, ha lányokról van szó…
Leonard és Sheldon zseniális fizikusok, azok a fajta csodálatos elmék, akik értik az univerzum működését. De a rengeteg eszük nem segíti őket az emberekkel való kommunikációban, különösen, ha lányokról van szó…
Leonard és Sheldon zseniális fizikusok, azok a fajta csodálatos elmék, akik értik az univerzum működését. De a rengeteg eszük nem segíti őket az emberekkel való kommunikációban, különösen, ha lányokról van szó…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
Earl próbálja kiengesztelni Randy-t, amiért egy fogadás kedvéért rávette őt, hogy bundázzon meg egy gimnáziumi focimeccset. Joy elvontatja Earl autóját, benne a lottónyereménnyel, így kezdetét veszi…
Évekkel ezelőtt Earl eljátszotta a saját halálát, hogy megszabaduljon túlságosan ragaszkodó barátnőjétől, Natalie-től. Miután a lány ismét feltűnik a színen, Earl elhatározza, jóváteszi régi bűnét, és bevallja neki az igazat…
Calvin és Tina profi társkeresőhöz fordul Marty megsegítésére, ám végül kissé túlzásba esnek. Dave és Gemma egy váratlan randevú során új szerepet öltenek magukra.
Halloween közeledtével Calvin különös jelenségeket tapasztal Butlerék háza táján. Gemma és Tina úgy érzik, talán lejárt az ideje annak, hogy az ünnepen a szexis jelmezeket vegyenek fel.
Leonard és Sheldon zseniális fizikusok, azok a fajta csodálatos elmék, akik értik az univerzum működését. De a rengeteg eszük nem segíti őket az emberekkel való kommunikációban, különösen, ha lányokról van szó…
A két agyas barát, Leonard és Sheldon mindent tud a kvantumfizikáról, de ha földi dolgokkal kell megküzdeni, akkor elvesznek a kozmoszban.
Leonard szívességet akar tenni Pennynek, de Sheldon keresztülhúzza a számításait. Leonard önként vállalja, hogy átvesz egy csomagot, mert jó benyomást akar tenni Pennyre.
Leonard depressziós lesz, amikor megtudja, hogy Penny jár valakivel. A barátai és a kollégái biztatására ő is randizni hív valakit. Leslie szerepében Sara Gilbertet láthatjuk.
Ha akadnak még Önnek fehér foltok Kőhalmi Zoltán életéből, esetleg éppen úgy érzi, mindent tud, vagy egyszerűen csak régóta vágyott rá, hogy lásson róla egy formabontó előadást, íme, itt van!
Peter főnöke a Griffin családdal vacsorázik, mikor váratlanul meghal. A gyár bezár, Peter munka nélkül marad, és ezért nekilát, hogy megvalósítsa régi álmát: lovag legyen.
Peter úgy dönt, hogy halász lesz. A csónakra való pénzt a banktól szerzi be, ám a bank lefoglalja mindenüket, és csak akkor kaphatják vissza, ha kifizetik a pénzt. Eközben Lois a tavaszi szünetben elviszi a tengerpartra Meget…
Miután Lois testvére szült, Peter és Lois elhatározzák, hogy szeretnének még egy gyereket. Stewie megrémül a gondolattól, és mindent megtesz, hogy Peter és Lois ne jöhessenek össze.