Lois egy főiskolai összejövetelen találkozik régi barátnőjével Naomi-val. Naomi később megkéri Lois-t, hogy hordja ki a gyermekét.
A South Park-i gyerekek azt állítják, hogy Mr. Garrison a város körül ólálkodik. A szülők felháborodnak, hogy az elnök a gyerekeiket ijesztgeti.
Randy a házi termesztés ellen küzd, eközben Kyle táborba megy.
Randy élvezi a Böcsület Farm sikerét, Cartman a szuri ellen tiltakozik.
Hajdu Steve Béri Balogh Ádám kettős életét meséli el, majd Busa Pista osztja meg a magyar korona és rettenthetetlen kísérői sztoriját.
Steiner Kristóf a gasztroforradalom és Beatrix királyné kapcsolatát adja elő, majd Szabó Balázs meséli el Czinka Panna az első prímás autentikus történetét.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Shaun és Marcellina között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
Ebben a karácsonyi különkiadásban Jodie Kidd és Joseph Bates között ünnepi hangulatban indul az arcok harca.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal két profi táncos, Oti és Marius között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Holly és Ethan között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Katie és Sam között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Billy és Nikita között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
Russel felvesz egy férfi asszisztenst.
Jeff meglepődik, amikor megtudja hogy az új barátja meleg.
Audrey bánatára, Jeff régimódi édeaspja meghosszabítja a látogatását, amikor egy sérülés miatt nem tud mozogni.
Jeff és Audrey kitalálnak egy hazugságot, amivel kibújhatnak az Adam-mel és Jennifer-rel való bulizásból.
Audrey nem szereti az asszisztensét, ezért megpróbálja ellopni Timmy-t Russel-től.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…

Dr. Linkletter erősködik, hogy Sheldon szeretten barátokat diáktársai között. Georgie vesz egy csipogót.
Sheldon, Dr. Linkletter, és Mimó tudományos kísérletbe kezd. Mary féltékeny, mert Jeff atya és Brenda sok időt tölt egymással. Georgie új, de nem éppen becsületes bevételi forrást talál.
Sheldon nem hajlandó autóba szállni, miután balesetet szenved Mimóval. Missy saját javára fordítja testvére traumáját az iskolában. Közben Mimó kénytelen igánybe venni az egyház ingajáratát, míg az autója szervizben van…
Az adóhivatal számításai szerint Sheldon tévedett, ám ezt ő nem hagyja annyiban. Dale végbéltükrözés előtt áll, és próbálja meggyőzni Mimót, hogy menjen vele.
Sheldon megvásárolja egy számítógépes játék másolt változatát.
A csapat Mrs. Wolowitznál tölti a hálaadást. Howard ismét megpróbál összebarátkozni az apósával. Pennyt elkezdi kísérteni egy múltban elkövetett hiba.
Sheldon krízist él át, amikor Leonard megcáfolja a felfedezését. Rajnak Howarddal és Bernadette-tel kell töltenie a hétvégét.
Amíg Sheldon Texasban van, a többiek feldíszítik a karácsonyfát. Közben azon gondolkoznak, hogy mennyire megváltozott az életük.
Penny önbecsülése a romokban hever, amikor kiderül, hogy kivágják a sorozatból, amiben szerepet kapott. Ennek következtében Penny nagyon merész kérdést tesz fel Leonardnek.
Shedon megpróbál pihenni miután arra kényszerítik, hogy szabadságot vegyen ki. Leonard megpróbálja támogatni Pennyt. Bernadette Stuarttól kér segítséget.
Miután nem sikerül jegyeket szerezni a Comic-Conra, a többiek elkezdik szívatni Sheldont, hogy csináljon saját képregényes találkozót. Sheldon véletlenül James Earl Jonesszal tölti az estét.
Szerelem izzik a levegőben, amikor Amy rábírja Sheldont, hogy Howardékkal töltsenek el egy romantikus hétvégét a Napa-völgyben.
Leonard új ebédlőasztalt vesz, ami miatt Sheldon számba veszi a változásokat az életében. Közben Howard újabb esélyt kap az űrutazásra. Bernadette nem tudja, hogy támogassa-e vagy sem.
Miután összevesznek Sheldonnal, Howard megpróbálja kibékíteni azzal, hogy elviszi Houstonba a NASÁ-hoz. Pennynek bedöglik az autója. Amy megpróbál csajt találni Rajnak.
Amikor Sheldon meglátogatja az anyukáját Houstonban, megtudja, hogy új pasija van. Pasadenában a többiek nem akarnak részt venni Raj játékában.
Összegyűjtöttük a világ legviccesebb reklámjait, amelyeket Kertész Ricsi tesz még szórakoztatóbbá az egyedi kommentárjával. Ebben az epizódban azokat az reklámokat szedtük össze, amikben a hasunkon keresztül próbáltak ránksózni valamit…
Earl elszégyelli magát, miután munkaviszony híján, és alacsony iskolázottsága miatt elutasítják hitelkártya kérelmét, és elhatározza, ideje felnőtté válni.
Amikor Earl munkát vállal egy háztartási boltban, először szembesül a munkahelyi intrikákkal. Joy próbálja felkészíteni a családját, hogy esetleg börtönbe kerül.
Earl végre egyenesbe tette az életét: van rendes állása, lakása, barátnője; ám Joy tárgyalásán tett tanúvallomása mindezt romba döntheti.
Miután Earl magára vállalja egy bűntény elkövetését, hogy Joy elkerülhesse a sittet, azzal kell szembenéznie, hogy ő maga kerül két évre rács mögé. Joy magához veszi Randy-t, aki képtelen meglenni Earl nélkül…
A Comedy Central saját gyártású stand-up comedy műsora. Ebben a részben Gál Dániel, Laár András és Hajdú Balázs lép a színpadra.
Dombóvári István ráunva a tematikus stand-upok trendjére végre, az érdektelen dolgokba veti bele magát.
Griffinék és szomszédjaik vacsora meghívást kapnak egy impozáns kastélyba, ahol gyilkosságok történnek. Elhatározzák, hogy megfejtik a rejtélyt.
Griffinék és szomszédjaik vacsora meghívást kapnak egy impozáns kastélyba, ahol gyilkosságok történnek. Elhatározzák, hogy megfejtik a rejtélyt.
Brian megtudja, hogy egy Republikánus képviselő, Rush Limbough érkezik a városba.
Miután Peter rajtakapja Lois apját, hogy viszonya van, Carter mindent megtesz, hogy ne derüljön ki a titok.