A színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából a Budapesti Operettszínház nagyszabású gálaműsorral idézte fel a revüsztár és operett primadonna legendás filmjeit, színpadi alakításait és sikerszámait…
Óévbúcsúztató nótacsokor.
Dóry József neve nem ismeretlen a nótaszerető közönség körében. Műsorunkban az ő legkedveltebb nótáiból állítottunk össze egy csokorra valót.
Balogh Zsolt, Bede Ilona és Bátki Fazekas Zoltán énekel, Puka Károly és zenekara muzsikál.
"Ha az ember élni akar, szolgálni kell!" Kovács Ágoston néptanító szolgál.Lámpása falujának, melyben tanít, világosság, fény a kis közösség életében. Megtesz mindent, hogy teljesítse hivatását, harcol…
egyházi magazin
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban Pataki István, Némethy Márta és Bősi Szabó László énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban Márkus Ilona, Fazekas József, Karcagi Nagy Zoltán és Tamon Erika énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Legyél Te is Angyalka Andula Zsuzsival, valamint Fiatalok az Élet Szolgálatában.
Reisinger János irodalomtörténész Petőfi Sándor Az ember c. versének biblikus üzenetét mondja el. A verset Szacsvay László színművész adja elő.
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
Archív összeállítás Psota Irén emlékezetes, zenés felvételeiből.
A tudós-restaurátor a mesterművek doktoraként majd ötven éve menti meg elmúlt századok műremekeit – reneszánsz faliképeket, barokk szárnyas oltárokat, a magyar történeti festészet reprezentáns alkotásait – a következő nemzedékek számára…
Új lakást kap a Kertesi házaspár csak azért, hogy a velük élő nagynéni személyében a kerületben is éljen 100 évet megélt állampolgár. Gizi néni születésnapját a tanács méltón - a "protokoll" szabályainak…
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok…
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik…
Rózsa Sándor bosszút áll Pruska doktoron a jobbágylányért, s ezután nagy hajsza indul ellene. Bár figyeltetik Veszelka Juliska házát, Sándor mégis odamegy, és kiszedi az alvó őrök puskájából a töltényt…
Magyarország nemesi kúriái és kastélyai helyreállított szépségükben vagy málló romjaikban részei múltunknak, történelmünknek, mai életünknek és jövőnknek is. Mostani részben három dunántúli kastély kerül…
Különleges szilveszteri adással jelentkezik a Család-barát, melyben nemcsak a műsor állandó vendégeivel találkozhatnak, hanem a műsorvezetők - Novodomszky Éva, Rátonyi Kriszta, Somogyi Dia, Csalami V…
A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait…
Őcsény a Sárköz gazdag népművészeti örökséggel rendelkező települése. A község magánkézben lévő tájháza adott otthont az Ízőrzők forgatásának. Itt mutatkoztak be a gyöngyfűzést, hímzést ma is gyönyörűen készítő asszonyok…
Győrújfalu a megyeszékhely közvetlen szomszédságában található település, amelynek lakossága évről-évre jelentős létszámmal gyarapodik. Ide hívtak meg bennünket, hogy mutassuk be értékeiket, hagyományos ételeiket…
A Gasztroangyal szilveszteri adásában bebizonyosodik, hogy az év végi mulatság előkészületei is lehetnek annyira mókásak, mint az esti ünneplés. Marcsi süt-főz, amihez segítségül hívja vidéki barátait és néhány fővárosi séfet…
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban Pataki István, Némethy Márta és Bősi Szabó László énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A Hogy volt!? arra a kimeríthetetlen archívumra épül, ahol sok évtized műsoros dokumentumai sorakoznak a polcokon. Igaz, a filmtekercseket és a kazettákat felváltották a szerverek, de a lényeg nem változott…
Szabó Magda családregényének főhőse Jablonczay Lenke, a szép és tehetséges lány, aki képtelen kitörni életének szűk korlátai közül, s így a századvégi asszonyok hagyományos sorsa vár rá. Sorsa következtében…