82 éve néhány lelkes fiatal, látván egy kanadai hoki tudósítást, csapatot alapított a Hargita- hegy lábánál, a Székelyföld szívében. Akkor még ők sem sejtették, hogy ez a sport lesz Csíkszereda egyik szimbóluma…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben.
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
Vörös Imrének barátja állást kínál Budapesten, de ő lemegy Szentgyörgyre, mert onnan kapja az ösztöndíjat. A falu lakosai kedvezően fogadják, a vezetők hozzáállása nem egyértelmű. Ezért barátnője tanácsát…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Ridikül 2020-as tavaszi évada érdekes vagy éppen szórakoztató témákkal,nyereményjátékkal, értéket közvetîtő vendégekkel várja nézőit. Dióssy Klári beszélgető műsora, ahol nem csak ismert, de olyan civil…
egyházi magazin
Csala Judit, Deák Mihály, B. Tóth Magda és Puporka András énekel, Sárközi Béla és zenekara muzsikál.
A mai Csendül a nóta adásban Kovács Apollónia Kossuth-díjas népdalénekes idézi fel pályafutásának főbb állomásait, megfűszerezve a hosszú és termékeny életpálya különböző szakaszaiból dalokkal, nótákkal…
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Istenhez sokféle út vezet, ők megtalálták a sajátjukat. Életek, sorsok, misszió, találkozások. Isten lábnyomai közöttünk. Dr. Lakatos Péter görögkatolikus áldozópappal beszélgetünk életéről, hivatásáról, családjáról és hitéről…
Szófiában született, a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán szerzett diplomát, megnősült, majd Magyarországon telepedett le. Fest, rajzol, 1983 és 86 között a főiskola bronzöntő és fémműhelyének…
Szelíd farvas vagy szőrös csecsemő? A kutya és ember közötti kommunikáció sajátosságai
Zsigmond Dezső az egyik legtöbb hazai és külföldi fesztivál-elismerésben részesült magyar dokumentumfilm rendező, aki filmjei témáit vagy hőseinek sorsát gyakran játékfilmekben gondolja tovább. MMA 2017-2018…
A kétszemélyes játékban egy színész és egy színésznő színházi darabot próbál. Ennek során korábbi közös kapcsolatuk egyre nagyobb teret kap a próba rovására...
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok…
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik…
„Új évadához érkezett műsorunk! Új rovatokkal jelentkezünk, középpontba helyezve az egészséget, de a már jól ismert rovatainkat és a nézőink által kedvelt tematikus adásainkat is folytatjuk. A Facebookon…
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
(2020.02.02-i adás) A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes…
Ahol Székelyföld és Királyföld találkozik, a Nagy-Küküllő menti dombvidéken a székelyek és a szászok értékes szellemi hagyatékot és épített örökséget hagytak az utókorra. Segesvárszék különleges közigazgatási…
Szurdokpüspöki a Mátra-hegység lábánál, a Zagyva völgyében fekszik, ott, ahol a folyó völgye a hegyek közül kilépve kiszélesedik. Nevében a "püspöki"' onnan ered, hogy egyike annak a 10 településnek, amelyet…
Az Alföld keleti részén fekvő Karcag a Nagykunság fővárosa. Jellegzetes mezőváros, híres a fazekasságról, szélmalmáról és gasztronómiájáról. Errefelé elterjedt növény volt a köles, így megismerhetjük két…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Csala Judit, Deák Mihály, B. Tóth Magda és Puporka András énekel, Sárközi Béla és zenekara muzsikál.
A mai Csendül a nóta adásban Kovács Apollónia Kossuth-díjas népdalénekes idézi fel pályafutásának főbb állomásait, megfűszerezve a hosszú és termékeny életpálya különböző szakaszaiból dalokkal, nótákkal…
Ridikül 2020-as tavaszi évada érdekes vagy éppen szórakoztató témákkal,nyereményjátékkal, értéket közvetîtő vendégekkel várja nézőit. Dióssy Klári beszélgető műsora, ahol nem csak ismert, de olyan civil…
Fifti kénytelen Ágival lovagolni járni - és ez meglehetősen megviseli őt... Váratlanul beállít Csilluka, és ami még váratlanabb: Ági is megjelenik! Csilla persze nem tud Ágiról, és Ági nem tud Csilláról…