Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Baltazár megmutatja, melyik állat melyiket eszi meg. Egy táplálékhálót is készít.
Visszarepülünk az időben 40 évet. Vajon milyen kalandban volt része a történet írójának akkor, egy strandolás alkalmával?
2011 októberében a közismert zenész ünnepi koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. Az este folyamán olyan neves előadók is színpadra léptek, mint Tokody Ilona,Keresztes Ildikó és Földes László Hobo…
A II. világháború végén Bálintot, a fiatal költőt is besorozzák. Vonata már a front felé halad, amikor felidézi a közelmúltat. Megszökött, hogy még néhány szép napot szerelmével, Júliával tölthessen…
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal segíti a mindennapjaikat. Radványi Dorottya vagy Banner Géza várja a nézőket…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
A mai adásban a Jászberényben megrendezett XXIII. Nemzetközi Táncház és zenésztáborról valamint XIV. Csángó Fesztiválról készített összeállításunkat láthatják.
Az Élő népzene sorozat mai adásában az Óbudai Waldorf Iskola Magonc Együttesével hangolódhatunk az ünnepre. A műsorban karácsonyi dalokat énekelnek, hagyományos kántálását és népszokásokat elevenítünk fel…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A református egyház hazai és határon túli eseményeit, érdekességeit, hiteles képviselőit bemutató református műsor, kéthetente vasárnap délelőtt a Dunán.
Az evangélikus egyház bemutatása a hétköznapoktól az ünnepekig. Fontos események, érdekes emberek, segítő gondolatok.
Tamási Áron, a kiváló erdélyi író írásaiból, születésének évfordulója alkalmából készült ez a rövidfilm-csokor, melynek főszereplői: a szerelmes fiatalok, egy leleményes menyecske, a bibliás öregember…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
A Család-barát magazin minden hétköznap 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészségünkkel, a családokat érintő napi kérdésekkel…
A Fölszállott a páva hetedik évada ismét a gyermekekről szólt. De vajon ki segíti a felnövekvő generációt abban, hogy megismerjék a magyar népzenei és néptáncos hagyományvilágot, és életkori sajátosságuknak…
Budajenő a Zsámbéki medence szép fekvésű községe, ahol az emberek még együtt élnek a természettel, a lakosság, a mezőgazdasági földek és az erdők egyforma arányban osztoznak a területen. Több műemlékkel…
Régi ízőrző barátunk, Vér János kedves meghívására érkeztünk meg Tápiószőlősre. A fiatal településen elsőként a Bagolyvár Kúriát kerestük fel, amely egy igazi gyöngyszem, sok-sok látnivalóval. Őszi József…
A garabonciás a Körös partján állva, a víz örök hullámzását figyelve révül bele Nagyvárad múltjába, olykor szívderítően szép, máskor roppantóan fájdalmas történelmébe.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Szórakoztató összeállítás Rejtő Jenő kabaréjeleneteiből, korabeli sanzonok kíséretében.
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
A háromévenként Zürichben megrendezett Anda Géza Zongoraverseny győztese 2012-ben a közönségdíjat is elnyerő orosz művésznő, Varvara Nyepomnyascsaja – Jevgenyij Koroljov tanítványa – többször is koncertezett a Zeneakadémián…
Kárpátalján, Nagy-ág és a Tarac völgye között húzódik a Kraszna-havas. Előterében, a Felső-Tisza-vidékén a szabadságjogaikért századokon át küzdő máramarosi koronavárosok strázsálnak. A szovjet időkben…
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…