Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
rendező: Duló Károly, operatőr: Enyedi Lajos A 79. életévében elhunyt Marosi Miklósra emlékezünk a portréfilmmel, amelyben a legutóbb az Operaház – Eiffel Műhelyház és Próbacentrum megvalósítását irányító…
A gimnazista Anna (Voight Ági) újságírónak adja ki magát, hogy imádott táncosbálványával, Attilával találkozhasson. A hiú Attila konyakot rendel, körüludvarolja a lelkes "interjúkészítőt", akit messziről irigyen lesnek osztálytársnői…
Batta György az 1960-as évektől jelen van a felvidéki magyar lapok hasábjain, verseire és elemző cikkeire Magyarországon is felfigyelnek. 1976-tól több lap, folyóirat főszerkesztője. A filmben a szülőföld…
A Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó Pozsonyi Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója eddigi pályafutása során mindent sikerre vitt. Kezdeményezéseivel a felvidéki magyarság megmaradását szorgalmazza. Szülőfalujából…
Megelevenedik a Magyar Krónika az MTVA új kulturális magazinjában. A beköszönő adásban a Zene Világnapja előtt tisztelegve a Zeneakadémiáról mesélnek rendhagyóan a műsor alkotói. „Tudjuk nincs új…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Aradi György fasori evangélikus lelkész osztja meg gondolatait a napi igéről.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal segíti a mindennapjaikat. Radványi Dorottya vagy Banner Géza várja a nézőket…
A Mesterember ezúttal a vadállat-gondozó életébe nyer bepillantást. Megtudja milyen az igazi medvepuszi, és azt, hogyan lehet motiválni a farkasokat. Vajon miért van több tucat aligátor-teknős egy állatkertben…
A mai műsorban a Bekecs együttes tagjait látjuk vendégül.
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban Kovács Lajos, Szabó Szilvia, Lovay László és Hatvani Kiss Gyöngyi énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
Kincse Marcinak régen tetszik a vele egy házban lakó Cséri Julika, de mielőtt szerelmük kibontakozhatna, a fiút behívják katonának. Juli gyárba kerül dolgozni, ahol rossz társaságba keveredik, gyakran…
A közszolgálati televízió Roma Magazin, majd később Közelebb Roma Magazin címűműsora 1992 óta mutatja be a hazai legnagyobb lélekszámú nemzetiség életét, hétköznapjait, kultúráját, hagyományait és társadalmi problémáit…
Új műsorunk, a Divat és dizájn a hazai öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok…
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek…
A Család-barát magazin minden hétköznap 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészségünkkel, a családokat érintő napi kérdésekkel…
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Jenő község nevében őrzi az ómagyar törzs emlékét. Fejér megye nyugati szélén, Polgárdi közelében található. A megye legfiatalabb római katolikus temploma Munkás Szent József tiszteletére épült. A helyi…
Berettyóújfaluban Szász Istvánnál és családjánál vendégeskedtünk, akinek a szentmártoni városrészben található portája 2017-ben elnyerte „Az Év Hagyományőrző Tanyája” megtisztelő címet. Kíváncsiak voltunk…
A garabonciás valahol Zemplén és Gömö-Kis-Hont között barangol szépséges, szomorú magyar helyeken, s kutatja, fürkészi a múltat. Borsi kis falvából a leleszi prépostságba viszi útja, majd a Gölnic völgyében…
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban Kovács Lajos, Szabó Szilvia, Lovay László és Hatvani Kiss Gyöngyi énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A Duna Televízió Dankó Pista emlékére rendezett nótaénekes vetélkedőjének fellépői közül a mai adásban Bárány Pál László, Puporka András, Kosáry Judit és Fényes György énekel Déki Lakatos Sándor és zenekara kíséretével…
A Fölszállott a páva hetedik évada ismét a gyermekekről szólt. De vajon ki segíti a felnövekvő generációt abban, hogy megismerjék a magyar népzenei és néptáncos hagyományvilágot, és életkori sajátosságuknak…
Demjén Ferenc énekes, szövegíró, zeneszerző 2011 decemberében nagy sikerű koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában.Felcsendültek az elmúlt 40 év slágerei és az új szerzeményekből is ízelítőt kapott a közönség…
A Ridikül 2021-es őszi évadának készítői a tőlük megszokott minőségben, értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várják hűséges és most csatlakozó nézőiket a képernyők elé…
Torockói-hegység 2. - Az erdélyi tündérkert zordon ékessége