A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Illyés Gyula: Szekszárd felé című versét Piros Ildikó adja elő.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Mi leszek, ha nagy leszek? Üvegfestő.
Vidám, zenés műsor Kovács Kati és Haumann Péter vezetésével. Fellép Csala Zsuzsa, Poór Péter, Korda György és Aradszky László is.
Kovács rendőr őrnagy (Pécsi Sándor) Kormos (Garas Dezső), az eltűnt taxisofőr után nyomoz. A rendőrség felhívást tett közzé, hátha valaki ismeri a férfi jelenlegi tartózkodási helyét. Ami azonban a felhívást követi, igazán figyelemreméltó…
"...hogy egy bizonytalan álorcát a késő világ ne csudáljon..." A filmsorozat dokumentumszövegek, önéletírások, levelek felhasználásával rajzolja meg a történelmi személyek portréját. Tinódi Lantos Sebestyén magyar lantos, a 16…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly, nyelvész Helyes, ha azt mondom: Én Budapesten lakok, ahelyett, hogy a lakom igét használnám? Mi befolyásolhatja az ikes igék alkalmazását? Milyen esetben…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Az alföldi tanyavilág ma turista egzotikum. A Főmenü minisorozatában a csárdák világával és a csárda romantikával ismerkedünk meg.
Karsai Zsigmond Erdélyben beleszületett abba a gazdag hagyományokkal rendelkező világba, amelyben ő maga is táncolt, énekelt. 22 évesen átkerülvén Magyarországra szülőfaluja kultúrájának tudatos terjesztőjévé vált…
Bagon nagy hagyománya van a tánc és a zene szeretetének. Ebből a szeretetből nőtt ki a Muharay Elemér Népi együttes, melynek 60. alapítási évfordulója alkalmából készült a műsor.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Illyés Gyula: Szekszárd felé című versét Piros Ildikó adja elő.
A Duna csatornán minden vasárnap 9 órakor jelentkező magazinban a protestáns egyházak (református, evangélikus, baptista, metodista, unitárius) egy közös műsorban. a Lét-Igében jelennek meg január 23-tól…
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató…
A kisfilmek olyan tanúságtételek, amelyekben egy-egy ember vall saját hitéről, életében történt fordulópont(ok)ról, és annak következményeiről istenkapcsolatában. A szereplők egyrészt olyan hétköznapi…
Schenk I. János kistisztviselő életének nagy álma az újságírás. Egy napon - különös véletlen következtében - teljesül az álom és Schenk I. János - alias Doktor Senki - a Függetlenség című ellenzéki orgánum…
Az alföldi tanyavilág ma turista egzotikum. A Főmenü minisorozatában a csárdák világával és a csárda romantikával ismerkedünk meg.
Novum az innováció, a tudomány és a technológia magazinműsora. Műszaki-, és természettudományok, kutatás-fejlesztés, hazai innováció, fiatal tudósok, természettudományos életpálya, start-upok, tehetséggondozás…
A Kutubu-tó Pápua Új-Guinea egyik legfenségesebb természeti képződménye és egyben a környéken élő Foi törzs lakhelye. E népcsoport élete napjainkban gyors átalakulásban van, aminek oka a közelben működő…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Székesfehérvár szomszédságában, Seregélyesen voltunk két napos vendégek. A hűvös, őszies időjárást feledtette velünk a helyiek meleg vendégszeretete, ízletes ételei és a sok kulturális egyesület, amely…
Öskü Veszprémtől 15 km-re, a Bakony délkeleti végében fekszik. Legfontosabb nevezetessége a kerektemplom, ami Magyarországon az egyetlen ilyen formájú műemlék templom. A helyi ételek közül a következők…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akinek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
„Zeneakadémista koromban megfogadtam, hogy ha valaha saját tanítványaim lesznek, akkor az első perctől kezdve önállóságra, önbizalomra fogom őket tanítani. A tanár általában kisebb művészt akar faragni a tanítványából, mint saját maga…
Az alföldi tanyavilág ma turista egzotikum. A Főmenü minisorozatában a csárdák világával és a csárda romantikával ismerkedünk meg.
"Elindulni és hazatérni" A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit…