Amikor Rick törött portékát talál a raktárban, az üzlet biztonsági kamerája segítségével próbálja megtalálni a bűnöst.
Ivy humoristának érzi magát Stantonban, de az, amit a raktárában talál, nem vicc. Brandi és Jarrod mindenképp el akarja szállítani a raktárukban talált kincset. Kenny vintage szórakozásának köszönhetően…
Négyen lépnek a műhelybe, azzal a nehéz feladattal, hogy kardot kovácsoljanak egy masszív felvonókábelből. Melyikük nem bírja tovább két feladat és egy brutális próba után?
A csapat megpróbálja bizonyítani, hogy egy különös sziklaformáció mögött titkos alagút vezet a hegy gyomrába. Egy tájfunnal és náci betonakadályokkal is meggyűlik a bajuk, de végül bizonyítékot találnak egy 12 méteres üreg létezésére…
A fiúk elsőkként kutakodhatnak egy észak-karolinai különös és káprázatos cirkusz és vurstli emlékei között.
A minnesotai hóvihar közepén Mike-nak és Franknek jeges körülmények között kell megtalálnia két ritka traktort a farmer Jim birtokán.
Valaki behoz az üzletbe néhány baseball szuvenír figurát, miközben Rick és Chumlee egy Identi-Kitért lelkesedik, amit a rendőrség használt a szemtanúk által a gyanúsítottakról készült képek elkészítésére…
A Zálogcsillagok életre szóló meglepetést, egy egyedi Harley-Davidson FXR-t adnak Chumlee-nak a 30. születésnapjára. Elmegy velük a sturgisi motoros rallyra, vagy meg se tud mozdulni a döbbenettől?
A Zálogcsillagok elutaznak az éves Sturgis Motoros Rallyra. Képes lesz Rick lazítani és élvezni az utazást, vagy út közben is árura vadászik?
Először fordul elő, hogy a négy versenyzőnek nem egy-egy, hanem két-két fegyvert kell kovácsolnia az első fordulóban. A két továbbjutó a legendás XV. századi kardot, a Katzbalgert készíti el.
A bolt pultján landol az 1934-es USGA Golf-szabálykönyv, majd Ricket lágy érzések töltik el Steven Tyler orgonájától. Chumlee nagyot lendít a golfütőjével, miután fogadott Coreyval.
Mike és Frank Kaliforniába utaznak, és egy klasszikus Indian motort visznek magukkal, hogy üzletet kössenek Bobby Greennel, a fantasztikus motoros bolt Los Angelesi tulajdonosával.
Mike és Frank rátalálnak a világ egyik legritkább motorjára, de minden eddiginél több pénzt kell összeszedniük, hogy létrejöjjön az üzlet.
Két kovácsnak az otthoni műhelyében kell elkészítenie az Oszmán Birodalom leghalálosabb szablyáját: a kilidzset. Melyik kovács győz és viszi el a 10 ezer dollárt?
Fogadjanak hűséget a Zálogcsillagoknak, amikor a fiúk egy olyan II. Világháborús zászlót vizsgálnak, amit egy harci gépből vágtak ki. Harcolnak a fiúk a csíkokért és a csillagokért, vagy feladják?
Tisztelegjenek a Zálogcsillagok előtt, amikor az angol királyi gárda egyik egyenruháját vizsgálják. Mosolyt csalnak az eladó arcára, vagy ez szigorúan csak üzlet?
Cirkáljanak együtt a Zálogcsillagokkal, amikor Rick és az Öreg szemügyre vesz egy 1949-es Hudson Commodore-t, a háború utáni idők prémium luxus járművét. Begördül a fiúk a gyűjteményébe ez a klasszikus…
Corey be akarja bizonyítani, hogy jogosult a tulajdonrészre a Gold & Silver Zálogházban, ezért megvesz egy kardot anélkül, hogy bárkivel egyeztetne.
Egy régi autósétteremnél Mike és Danielle egyedülálló Beatles felvételeket talál.
A Raktárháborúk vevők egy csoportjáról szól, akik a nagy haszonra vágynak a raktárárverések világában.
A Raktárháborúk vevők egy csoportjáról szól, akik a nagy haszonra vágynak a raktárárverések világában.
A vevők Tustinba tartanak raktárárverésre, ahol Jeff Jarrod megdönti saját nyereségrekordját egy ötdolláros egység megvásárlásával.
Jeff Jarred újra felbukkan, amikor a vevők Muriettába vándorolnak. Brandi és Jarrod nagyot kockáztat egy egységnél, de a végeredmény felvillanyozza őket.
Dave Hester 500 dollár mínusszal kezdi a napját, és megpróbál egyensúlyba kerülni, Barry társaságot talál magának, Jarrod és Brandi pedig valami nagyon régit.
Négy kovács kénytelen törni a fejét, amikor bicikliből kell mesterpengét kovácsolniuk. Nagyobb kudarcok és időrabló hibák után, mindegyikük a végsőkig hajtja magát, hogy elkészüljön, mielőtt lejár az idő…
A négy fegyverkovács nehezen birkózik meg a szokatlan formájú Kukrival. A két, balesettel tűzdelt, drámai forduló után, a két továbbjutónak a jellegzetes afrikai kardot, az Akrafenát kell megformáznia…
Pengessük együtt a Zálogcsillagokkal Semie Moseley gitárját. Eltalálja Rick a megfelelő hangokat ezen a hangszerritkaságon, vagy inkább mégsem játszik rajta?
A Zálogcsillagoknál Rick összerezzen, amikor meglátja a II. Világháborús balzsamozó készletet. Legyőzi ellenérzését, és megveszi a hátborzongató relikviát?
A csapat elképesztő új elméletről értesül, ami kapcsolatot jelenthet Oak Island kincse és Amerika születése között. A csapat fontos döntés előtt áll: folytassák a kutatást, vagy adják fel végképp?
Négy fegyverkovács azt a feladatot kapja, hogy készítsen fegyvert csavarkulcsból. A döntőben a rendkívül ritka fejsze-buzogány hibridet, a Tabar shishpart kell elkészíteniük.
A Zálogcsillagok Jackie Gleason korábbi limuzinját, a Super Bowl győzteseinek kézjegyével ellátott labdát, és egy Mount Rushmore emléktáblát mustrálnak.
North Long Beach nem a legjobbat hozza ki licitálóinkból, de végül mégis jótékony gesztust tesznek. Brandi és Jarrod túl sokat költ, de végül a megtalált kincs szárnyakat ad nekik.
Veteránok, harcművészek és kovácsmesterek teszik próbára képességeiket. Vajon az egyedi fantáziakardokat készítő versenyző belső Pokolfajzatja győzedelmeskedik, vagy Lady Sensei és a kukrija fényévekkel…
A kovácsoknak fúrószárakból és egy nagy darab lágyacélból kell elkészíteniük a mesterpengéjüket. Csak két kovács jut túl a húsvágó tőkén, őket küldik vissza a kovácsműhelyükbe, hogy készítsék el a gyönyörű…
A csapat döbbenetes bizonyítékot talál az alagútrendszer létezésére, mely összekötötte a Kevin elméletében szereplő kulcsfigurák házait. Ez azt jelentheti, hogy a 4. michigani alakulat tagjai milliókat…
Négy kovács kénytelen törni a fejét, amikor bicikliből kell mesterpengét kovácsolniuk. Nagyobb kudarcok és időrabló hibák után, mindegyikük a végsőkig hajtja magát, hogy elkészüljön, mielőtt lejár az idő…