Garabato anyagi helyzetének megfelelően úriemberré akar válni, és ebben Fernando úr és Esmeralda is a segítségére van. Inesnél jelentkezik egy házaspár, akik hajlandóak kifizetni a gyermekért azt az összeget, amit kér…
Az évek múlásával a gyerekek nőnek, figyelnek, kényes kérdéseket tesznek fel, és az igazságtalanság nagyon fáj nekik. A szeméttelepet sikerült felszámolni, és gyönyörű környezetet teremteni a viskók helyén…
Maria épp akkor lép be Cristóbal irodájába, amikor Dolores megcsókolja a férfit. A sok stressz következtében Maria elájul, ám Alejandro épp jókor érkezik, és beviszi őt a kórházba. Marco elhívja Estelát…
Noémi át akarja adni Luis Miguelnek Rosario naplóját, azonban csak Maria Luisat találja otthon. Luis Miguel figyelmeztetni akarja Valentinat Don Danilo tervére, azonban a lány tartja magát, s ha kell szembeszáll vele…
Petert tájékoztatja Héléne, hogy Daniel csak az öröksége miatt akarja Évet feleségül venni. Később kiderül, hogy Éve mindenről tud, hiszen Audrey már figyelmeztette. A sorozat hősei közösen vetik bele…
Miközben Pedro Fernanda szívét akarja elnyerni, Leonardo Palomát szeretné meghódítani. Leonardo elkezd pszichológushoz járni, hogy viszaszerezze emlékeit. Inés magát okolja a történtekért. A napsütötte…
Dae-soo büszkén mutatja Song-yeonnak új, testőri egyenruháját. Cho-bi megismerkedik a jóképű fiúval és emiatt megenyhül Song-yeon iránt. Guk-young korrupciós ügyeket leplez le Lee San előtt, aki ezt…
Milinek titkos üzeneteket és mellé virágokat raknak napok óta az ágyára. A lány kedvenc virágait, a jázmint. Az utolsó csokrot pedig Ivo adja oda neki, és szerelmet vall neki. Pufók nővér Milihez költözik…
Nilüfer találkozni próbál Metinnel, de a testőrség megnehezíti a dolgát. Ömer meglátogatja Eliféket, hogy Asli után nyomozzon, ahol Hülya elmondja neki, hogy Asli lövéseket adott le a gyilkosság napján…
Pedro ellátogat a piacra, hogy megnézze, ki vette át a helyét. A mariachi bandának fellépése lesz, azonban Leonardo nem tud énekelni. Cachito tudni szeretné, ki az apja. Termi összeverekszik Leonardóval…
Juan Pablo nem érzi tisztességesnek, amit Claudiával művel, így szakít a lánnyal. Cristóbal és Maria között elmérgesedik a kapcsolat, így arra kéri az asszony a kollégáját, hogy mondjon fel. Alejandro…
Don Danilo elrendeli Valentina és Luis Miguel megölését. Grazzia újabb gyilkosságot követ el. Maria Luisa megtudja az igazságot, s beszélni akar Valentinaval is. Conception nehéz döntésre szánja el magát…
Karl, Oscar igazságtalansága miatt vesztett el két munkahelyet is. Alisa másodszorra menti meg Tamara életét. Betti és Paul együtt töltik az estét és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Alisa egy átverés miatt eladósodik…
Greta komoly műtét előtt áll, aminek eredményeként teljesen felépülhet, de az a kockázata is lehet, hogy belehal. A műtét előtt komplikáció merül fel, amikor kiderül, hogy Greta gyermeket vár. Reina egy…
A nagyurak azon spekulálnak, hogy felépül-e a király a súlyos betegségből, amely ágynak döntötte. Lee San is aggodalommal figyeli nagyapját, azonban leginkább a királyné aggódik: Young-jo halálával a trón Lee Sanra szállhat…
Luisa kikötötte férjének, hogy anyjától vegyen el mindent és ha lehet, adja otthonba. Az idős asszony pedig minden lehetséges módon borsot tör a fia orra alá. Ivo és Mili nem házasodhatnak össze, mert…
Elizade doktor diagnózisa nagyon elkeseríti Pedrót. Mivel Reynaldónak nem sikerült lebeszélnie Vittoriót arról, hogy ne menjen a rendőrségre, Fiorella döntő lépésre szánja el magát. A házaspár próbálja…
Oscar teljesen elveszti az önuralmát Ludwig végrendeletének felolvasása után. Betti képtelen elárulni Alisának az igazat Paulról. Lars az hiszi, hogy Paul illegális gyógyszereket ad Tamarának, ezért…
Nico telefont kap Ingridtől, amelyben a férfi segítségét kéri. A nő persze megjátsza magát, hogy ismét Nico közelébe kerülhessen. Peter, Héléne és Éve szövetkezik Daniel ellen, ezért üzleti útra küldik, ami a terv része…
Javier csapdába csalja Estefaniat és Victort, valamint arra is rájön, mi lehet a gyilkos fegyver, amely az áldozatokon nyomot hagy. Előkerül egy újabb holttest, a sok ideje halottnak hitt Rodolfo, Reina bácsikája…
Miközben Asli a kihallgató teremben van, a család romokban hever. Elif a fejébe veszi, hogy Ömer elárulta őt, pedig a fiú nem is tudott a letartóztatási parancsról, hiszen a főparancsnoknál volt épp. Levent…
Luisa kikötötte férjének, hogy anyjától vegyen el mindent és ha lehet, adja otthonba. Az idős asszony pedig minden lehetséges módon borsot tör a fia orra alá. Ivo és Mili nem házasodhatnak össze, mert…
A nagyurak azon spekulálnak, hogy felépül-e a király a súlyos betegségből, amely ágynak döntötte. Lee San is aggodalommal figyeli nagyapját, azonban leginkább a királyné aggódik: Young-jo halálával a trón Lee Sanra szállhat…
Nico telefont kap Ingridtől, amelyben a férfi segítségét kéri. A nő persze megjátsza magát, hogy ismét Nico közelébe kerülhessen. Peter, Héléne és Éve szövetkezik Daniel ellen, ezért üzleti útra küldik, ami a terv része…