Vanessa Eduardo del Bosque felesége lesz. Carlos Albertot megoperálják, a műtét jól sikerül. Vanessa felhívja Carlos Alberto-t telefonon, hogy az állapota felől érdeklődjön. Az asszony nem enged semmit Eduardo-nak a nászéjszakán…
Caro nem bírja tovább magában tartani, hogy Casellhoff és mindent bevall Oscarnak. Ellen és Christian egyre jobban eltávolodnak egymástól. Coni titokban elkezd dolgozni a Mona Lisában, egészen addig, míg Bernardt meg nem látja…
Gudrun és Karl megpróbálnak kibékülni Alisaval, de csak rontanak a helyzeten. A Castellhoff családnál sincs ez másképp, ráadásul Ellen sem tudja már úgy manipulálni az embereket mint eddig. Alisa egy átverés miatt eladósodik…
Chrstian végre meglátja Ellen igazi arcát és elhagyja. Paul az anyagi gondjai miatt kénytelen árverezésre bocsátani a szülői házát. Alisa úgy dönt, hogy ad még egy esélyt a családjának. Alisa egy átverés miatt eladósodik…
1762-ben, Young-jo király palotájában az udvari hatalmasságok belső hatalmi harca dúl, aminek a trónörökös koronaherceg áldozatul esik, saját apja éhezteti halálra. Itt találkozik véletlenül három egykorú…
Marcello közli Ana Leticiával, hogy már semmit sem érez iránta. Mariano felajánlja Soledadnak, hogy kiviszi a börtönből, ám olyan feltételeket szabna, amit Soledad nem hajlandó betartani. Ana Laura a történtektől…
Valaki Lee San életére tör, de a gyilkos mérget vesz be, így Lee San nem tudja meg, hogy ki volt a megbízó. Megpróbálja megtudni, honnan származik a méreg. A király Lee San-t bízza meg a kínai küldöttség fogadása körüli feladatokkal…
Pedrot egy elmegyógyintézetbe szállították. Luis elmondja Mariananak, hogy elkészítette azt a végrendeletet, amiben Fernando úr csak rá hagy mindent és kisemmizi Ameliat és Fernandat. Pedro beleegyezik…
Diego megtalálja a módját, hogy hogy legyen együtt Luceroval. Megkéri a kezét. Luis továbbra sem tágít a házból és mindent megtesz, hogy megkeserítse Marissa életét. Carlos féltékeny az új pszichiáterre, Javierre, aki Pedrot kezeli…
Fernanda nem tudja, hogy miből fizeti ki Pedro kórházi számláját és Rosauratól is rossz hírt kap, megvonják az egyetemi ösztöndíját. Luis vissza akarja szerezni Andreat, de nem jár sikerrel. Marissa megígéri…
Feltűnik Paco, az árva és hajléktalan kisfiú. Carlos magához veszi a fiút, mert megsajnálja sanyarú sorsa miatt. Camilla Fernandat kéri meg, hogy nagyapja, Fernando úr társalkodónője legyen. Javier számon…
A magánnyomozó tovább zsarolja Marianat. Blanca közben rájön, hogy Mariana aláríratott egy papírt Fernando úrral anélkül, hogy elolvasta volna az öreg úr. Luis tönkre akarja tenni Marissát, de Marissa nem hagyja annyiban a dolgot…
Rogelio a fejébe veszi, hogy Peggy-t mindenáron meghódítja. Ivana ünnepséget rendez Vicenta gyermekének keresztelője miatt, ami végül családi perpatvarba torkollik. Macarena egyre jobban belekeveredik egy gyilkossági ügybe…
Ana Joaquina elmondja Trujillonak, hogy talán mégsem Maria Rosenda Luciana lánya, hanem Cristina. Chepa azonnal értesíteni akarja Luciana-t, de Ana Joaquina dulakodni kezd vele, és az öreg szolgáló olyan…
Luciana beront Andres bérelt lakásába, és óriási botrányt rendez, amikor Andrest Lorenzaval a pezsgőfürdőben találja. Amikor rájön, hogy Lorenza Cristina lakótársa, telefonál Cristina új munkahelyére, és kirúgatja a lányt…
Betty egy új mercédesszel jön munkába. Eleinte senki sem érti, honnan van az autó. Betty elmondja, hogy udvarlója, Nicolas adta neki kölcsön. Armando féltékeny lesz Nicolasra, és mérges Betty-re az autó miatt…
Betty megkéri Nicolast, hogy az Ecomoda hölgy dolgozóival ne találkozzon, mert az rossz fényt vethet állítólagos kapcsolatukra. Armando követi Betty-t és Nicolast hazáig. Betty állásinterjúra érkezik egy nagy divatcéghez az Ecomodahoz…
Betty új autóját mindenki megcsodálja vagy megirigyli az Ecomodanál. Armando feldúlt, tudni akarja honnan származik az autó, ki is kérdezi Betty-t az ügyről. Betty állásinterjúra érkezik egy nagy divatcéghez az Ecomodahoz…
Daniel szimatolni kezd az Ecomodanál, kíváncsi Betty gazdag barátjára is. Kiderül, hogy Bertha gyereket vár. Betty elviszi barátait egy elegáns étterembe, ahol Armando és Mario épp egy ügyféllel tárgyalnak…
Armando és Mario érzik, hogy Betty változása mögött valami komoly dolog lehet. Attól félnek, hogy talán elolvasta titkos levelezésüket, amiben arról tárgyaltak, hogyan ejtsék át a lányt. Betty állásinterjúra…
Ana Joaquina elmondja Trujillonak, hogy talán mégsem Maria Rosenda Luciana lánya, hanem Cristina. Chepa azonnal értesíteni akarja Luciana-t, de Ana Joaquina dulakodni kezd vele, és az öreg szolgáló olyan…
Luciana beront Andres bérelt lakásába, és óriási botrányt rendez, amikor Andrest Lorenzaval a pezsgőfürdőben találja. Amikor rájön, hogy Lorenza Cristina lakótársa, telefonál Cristina új munkahelyére, és kirúgatja a lányt…
Vanessa és Eduardo elutaznak Európába, de Vanessa nem tudja elviselni a férje dühkitöréseit. Carlos Alberto arcát megműtik, majd lekerül róla a kötés. Visszatér a vállalathoz, és vizsgálatot rendel el, amit Roldanék nem szívesen fogadnak…
Eduardo és Vanessa hazatérnek nászútjukról. Elena megkéri Carlos Albertot, hogy ne találkozzon többé Vanessaval. Eduardo megtudja, hogy doktor Colmenares az apja.Vanessa felhívja Carlos Albertot, hogy találkozzanak…
Alisa és Gudrun mégjobban összevesznek, mivel Gudrun nem képes beirmerni, hogy hibázott. Liliána úgy dönt, hogy Tenerifére repül és ott keres nyomokat a múltjáról. Ludwig retteg, hogy nem éli meg Liliána hazatérését…