Demir miután megtudja, hogy ki veszi meg Candan házát, egyből kijelenti, hogy ők elkötöznek Öyküvel. Kétségek merülnek fel Demir egyik régi barátjában, hogy esetleg lehetséges, hogy nem is övé a kislány…
Irem szomorú a történtek után, Ender megpróbál hatást gyakorolni rá. Yildiz megdöbbentő hírre érkezik haza. Alihan szerenáddal lepi meg Zeynep-et, azonban nem várt fogadtatásban részesül. Irem becsapva…
Braulio és Saúl is Altagracia megmentésére siet. Leticia kifaggatja Rafaelt a kórházban, és követeli az igazságot. Saúl vallomást tesz, amit Monica véletlenül meghall. Emiliano kihallgatja a szülei beszélgetését…
Az egész úgy kezdődött, mint egy nagy álom az óceáni életről: Heike Dorsch húszévesen megismerkedett a vidám diák Stefan Raminnal. Mindketten vágynak a világ felfedezésére. Tizennégy évvel később valóra váltják tervüket…
Cecilia jelenetet rendez Matildénál, hogy féltékennyé tegye Gardelt. Dumas Salaberry DNS-tesztet követel a kis Francón, hogy kiderüljön, ki az igazi apja. Atilio atya elmondja Yagónak, hogy Luciót örökbe fogadták…
Lino megtámadja Cassandrát. Gael nehezen bírkózik meg az apasággal, miközben továbbra is mindenki Olgát keresi. Egy mexikói család életét követhetjük nyomon, ami egyik pillanatról a másikra a feje tetéjére…
Ismail úgy dönt, szüksége van pár nap szabadságra, hogy átgondolja a vele történteket. Deniz találkozóra hívja Yasemint. Defne jelentkezik egy kurzusra, amit Sükrü ajánlott neki, később kiderül, hogy egy…
Elvan és Yahya hosszas beszélgetések után kibékülnek és a férfi rögtön meg is kéri Elvan kezét. Ömer és Zehra a válási papírjaikat intézik. Sedat megszökik a rendőrségről és Sancart követve rátalál Mavi búvóhelyére…
Nese egyre jobban aggódik Halil szándéka miatt. Kanat egy kétségbeesett üzenet után Melissához rohan. Ekim feltett szándéka rájönni az igazságra. Hátrányos helyzetű diákok ösztöndíjat nyernek, és beiratkoznak…
Don Eugenio felkeresi Lucíát az otthonában, és iskolatársnői előtt közli, hogy a lányt saját gyermekének tekinti, és a jövőben gondoskodni akar róla. A lány dühösen elutasítja az ajánlatot. Közben megérkezik…
Yildiz és Zeynep meglátogatják Selimet a kórházban, hogy köszönetet mondjanak munkájáért. Yildiz hirtelen támadt ötlettől vezérelve, egy mondvacsinált indokkal meginvitálja a férfit a villába. Asuman megpróbálja…
Sermin neheztel Betülre, miután megszakította Colak agával a kapcsolatát. Hakan dühösen érkezik a birtokra, mikor értesül arról, hogy Züleyha átruházta részvényeit Fikretre. Cevriye nehezen türtőzteti…
Sam Ellis szövetségi ügyész fényes politikai jövő előtt áll. A férfi egyik nap összejön az irodájában az egyik gyakornokával. Sajátos módon próbálja lecsendesíteni vágyát, igénybe veszi a felsőkategóriás escort hölgy szolgáltatását…
Song-yeon és Hwa-bin terhességük utolsó szakaszába lépnek. A kérdés már csak az, ki szül fiút a királynak, aki már várja mindkét gyermeke érkezését, függetlenül attól, hogy fia vagy lánya lesz. Yak-yong…
Aurora megbocsájt Adrián-nak és úgy döntenek, megtartják az esküvőt a birtokon. Graciela a hír hallatán túladagolja a gyógyszereket, és kómába kerül. Fátima megbánja, hogy szétválasztotta a fiatalokat…
Güven megmenti Sancar és Melek életét. Mavi nehéz szülés után világra hozza a legkisebb Efe fiút, Mehmet-et. Elvan és Yahya titokban összeházasodnak. Zehra és Ömer véglegesítik válásukat a bíróságon. Güven…
Halil végre vallomást tesz Nese előtt. Melissa vissza szeretné nyerni a pozícióját az iskolában. Ekim bizonyítékot szerez a balesettel kapcsolatban. Hátrányos helyzetű diákok ösztöndíjat nyernek, és…
A családi veszekedés után Julieta összecsomagol, és a Carlostól kapott lakásba költözik. Rövid idő múlva Carlos is megérkezik, akit a felesége kidobott. Antonia könyörögve kéri lányát, Lucíát, hogy bocsássa…
Ender miután rájön, hogy nincs visszaút Dogan döntése után, Yildiz előtt egy nagy titkot leplez le. Selim ebédelni invitálja Kumru-t, mit sem sejtve arról, hogy a helyszín Dogan kedvenc étterme. Handan…
Sam Ellis szövetségi ügyész fényes politikai jövő előtt áll. A férfi egyik nap összejön az irodájában az egyik gyakornokával. Sajátos módon próbálja lecsendesíteni vágyát, igénybe veszi a felsőkategóriás escort hölgy szolgáltatását…
Ayla emberei megkezdik Orhanék otthonának kiürítését, az Eren család egy este leforgása alatt földönfutóvá válik. Zehra bátyja megjelenik otthonuknál, ezért Tolga és Doruk úgy döntenek, hogy elébe mennek a férfi megfélemlítésének…