Eredeti hang digitálisan A pom-pom lányok zárt csoportjába nehéz bekerülni, oda csak a legjobbak és legkiváltságosabbak tehetik be a lábukat. Amikor Maddy-ről kiderül, hogy nem az a gazdag lány, akinek mondja magát, kizárják…
Eredeti hang digitálisan Bár első pillantásra úgy tűnik, hogy mindig is Andy volt az,, aki jobban odavolt Ellie-ért, mint fordítva, az igazság nem ez. A barátok felidézik a közös múltat, a megismerkedésük…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
Pintér Béla sokoldalú zenei tevékenysége mindössze pár év leforgása alatt hatalmas népszerűségre tett szert. A nyíregyházi születésű magyar énekes, zenész, dalszövegíró, zeneszerző telt házas fellépéseinek…
Eredeti hang digitálisan Nobi, az orrszarvú véletlenül megbetegszik a nyílméreg béka váladékától. Sürgősen ellenanyagra van szükség, hogy meg tudják menteni az életét. Fény derül az igazgató és a gyönyörű…
Két strucc válogatás nélkül mindent felfal, ami útjába kerül. Megeszik a bokrot, a fák leveleit, a gyümölcsöket, de a talicska, a kerékpár, sőt még Robi táskája is ínyükre való. Ez így nem mehet tovább, meg kell fékezni a mindenevőket…
Gombóc Artúr nyert egy üveg pezsgőt és lehűti, hogy a szülinapján meglepje vele barátait. Amikor felbontják, a dugó huhogni kezd a hidegtől és annyit huhog, hogy mindenki azt hiszi, kísértet jár a városban…
Károly bácsi és Frakk elindul a Vadászkiállításra. A sörös bódék és a metrólépcsők olyan leküzdhetetlen akadályként tornyosulnak elébük, hogy végül elmegy a kedvük az odajutástól.
Ugrifüles, Süni és a Béka szép madártollakat gyűjtenek, magukra aggatják és elmennek a madár szépségversenyre. A szépségversenyen azonban nagyon leszerepelnek. A páva elmagyarázza nekik, hogy ők szépek…
A csapat alig várja, hogy láthassa Kakukk macikat, a zenekart, akik Umiváros kakukkos órájában laknak. Ám Kakukk macik zenekara egy szélvihar következtében elveszítik az erőt adó kerekeiket. Az Umizoomik…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naív. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…

Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Péter izgatottan érkezik barátaiért, mert ma van Sohaország legnagyobb ünnepe. Ennek keretében a Sohatörzs tábora megmérettetésre készül, ahol az erő és a bátorság a fontos. Hook kapitány közben elrabolja Tigris Liliomot, John szerelmét…
Alvin minden csínyt letagad vagy másra ken, majd egy különleges álom következtében képtelen lesz hazudni. A kis füllentős ezzel sem jár jobban, mert ekkor az igazmondásával ront el mindent. Vajon hogy…
Piluval senki nem ér rá játszani, ezért elmegy a játékcicájával a parkba fagyizni. Mikor hazaindul, véletlenül egy másik babakocsit tol el, így ki kell derítenie ki a keservesen síró kiscica mamája.
A Bajszikák egy nagyszabású műsorra készülnek, ahol minden cicának lehetőséget adnak, hogy megmutathassa mit tud. Még a rosszcsont macskák is csatlakoznak, akik bajkeverésből a végén, igazi parádét varázsolnak…
Kis Mezei Nyuszi egy új illatot fedez fel a tavaszi réten: friss, finom édes aromam száll a levegőben. Így a nyuszi mindent végigszaglász, hogy rájöjjön, minek az illatát érzi, míg felfedezi, hogy ez bizony…
Mehdi délutáni meséje után Charley és barátai másnap kincseket mennek gyűjteni az erdőbe. Lehet látnak egy tündért is? Attól, hogy nem látunk valamit, még létezhet?
Fényképezés lesz az iskolában, és mindenki hozhatja a kedvenc játékát. Charley anyukája fog fényképezni az ő régi csodagépével, amiből varázslatos képek jönnek elő. Ám a fényképezőgépből egyszercsak egy különleges kép kerül elő…
Spikie éppen kipróbálná saját kezűleg épített vadonatúj kötélcsúszka-pályáját, mikor a kötelessége a barackot szüretelő munkálkodózerek megsegítésére szólítja. Mivel az egyik barackaratógép elromlik,…
Flexi arra kéri a dózerkéket, segítsenek elültetni pár retekpalántát, melyeket a gazdák kihúztak a földből. Az Észnégyek – Furfang professzor hathatós segítségével – olyan kertet hoznak létre, ami nem…
Liloék házában furcsa dolgok történnek és mindenki Stitchet hibáztatja az eltört, tönkretett dolgokért. Pedig a háttérben egy kísérlet áll, aki mindenbe belebújik, így teremt káoszt a környezetében.
Soha nem látott fagyos idő van a Kalóz-szigeten és Sohaországban, ezért Scully megbetegszik. Barátai, hogy felmelegítsék és meggyógyítsák, a melegséget sugárzó tűzpiros rubint nyomába erednek. Hook kapitány hajóján valami bűzlik…
A mesebeli erdő koronahercegének lova elszabadul. A legjobbkor, amikor Mackó játéklova elromlik. Tündérkeresztanya váratlan érkezése még mesésebbé teszi ezt a kalandot. A három kismalac új játékokat tanul Goldie-tól és Mackótól…
Szófia Tilly néninek segít egy party előkészítésében. Egyetlen probléma, hogy Tilly néni háza csupa varázslat és bűbáj. Szófia egy zöld tekercset tesz a zenedobozba, ami életre kelti a kastély kővé dermedt vízköpőit…
A Kis Királylány babaházat szeretne, ezért mindenkinek azt meséli, Gilbert, a plüss maci vágyik egy szép otthonra. A palota minden lakója összefog, hogy segítsenek Gilbertnek, vagyis inkább a Kis Királylánynak…
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…

Peppa és családja egy lakóautóval mennek nyaralni. Peppa meglepődve tapasztalja, hogy az autóból egy gombnyomással házat lehet varázsolni.
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naív. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naív. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Két strucc válogatás nélkül mindent felfal, ami útjába kerül. Megeszik a bokrot, a fák leveleit, a gyümölcsöket, de a talicska, a kerékpár, sőt még Robi táskája is ínyükre való. Ez így nem mehet tovább, meg kell fékezni a mindenevőket…
Gombóc Artúr nyert egy üveg pezsgőt és lehűti, hogy a szülinapján meglepje vele barátait. Amikor felbontják, a dugó huhogni kezd a hidegtől és annyit huhog, hogy mindenki azt hiszi, kísértet jár a városban…
Károly bácsi és Frakk elindul a Vadászkiállításra. A sörös bódék és a metrólépcsők olyan leküzdhetetlen akadályként tornyosulnak elébük, hogy végül elmegy a kedvük az odajutástól.
Ugrifüles, Süni és a Béka szép madártollakat gyűjtenek, magukra aggatják és elmennek a madár szépségversenyre. A szépségversenyen azonban nagyon leszerepelnek. A páva elmagyarázza nekik, hogy ők szépek…
Az utcán keresgélő Kék egeret a macskák játéknak nézik. Az egérke a félelemtől a falhoz lapul. Szerencséjére egy másik egér- Bőrkerág- a farkánál fogva berántja az egérlyukba, mert spárgának nézi...
A farkas meg akarja szerezni a szántóvető ember ökreit, aki természetesen nem adja őket. A róka készségesen ajánlkozik hogy igazságot tesz...
Vizsla krimijeit olvasva mindenki bűnügyi szakértőnek gondolja magát, még Bubo doktor is; és mivel Csőrmester egyelőre képtelen felgöngyölíteni a baromfiudvarban elkövetett gyilkosságsorozatot, némi segítséggel maga lép akcióba…
A hősként ünnepelt Mézga család Máris vezetésével sajtókonferenciát tart a leleplezett terrorista szervezetről. Közben levél érkezik az olajsejkké avanzsált Hufnágel Pistitől, aki olajkutak ígéretével…
A majmok ezúttal egy rakás gombócot csentek el. Ha Kody és a barátai nem szerzik vissza, nem lesz mit enni a fesztiválon.
Valaki egy csomó hangszórót helyezett el a faluban, és iszonyatos lármával zavarja a helyieket. Kody és barátai kiderítik, hogy ki lehet a csendháborító.
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…

Laci bácsi, a matematikus arra hívja fel a figyelmet, hogy a nulla nem semmi.
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…

Jett oroszlán jelmezt visz Oliviának, aki nagyon fél mindentől. A kislány úgy gondolja, ha felveszi a jelmezt olyan bátor lesz, mint Albert, a kedvenc hőse a kedvenc könyvéből. Jett tanácsára újra el szeretné…
Wyatt, a csapat barátja egy Taposószaurusz játékot rendelt postán, de amikor a játékszállító autó rázós útra ér, az alkatrészek szétrepülnek. Az Umizoomik elindulnak, hogy összeszedjék a játék darabjait, és átadják azokat Wyattnek…
A nyári szünetre Bob és barátai rendbe hozzák Rugóváros hullámvasútját. A szépen megtervezett parkban Colos lelöki az egyik díszletet, egy hatalmas dinótojást. Trixi és Colos azt hiszik, hogy egy igazi…
Új család költözik Zöld-völgybe. A kisbagoly rendkívül okos, de szeretne ennél is többet tudni. Ugyanakkor nem tud repülni, és bizony az élet egyéb, gyakorlatoas dolgaihoz sincs érzéke. Ezrét Blinky és…
Tig és Leó Martikkal együtt azon dolgoznak, hogy a leégett fenyőerdőt a Tajgán újra felélesszék. Ehhez a legmagasabb fenyő csúcsáról kell a varázstoboz magjait szétszórni.
Miután Mapa Pandiga mesél Tigéknek Afrikáról, a két jó barát megalkotja a Tajgai Őrjáratot. Céljuk a bajbajutottakon segíteni. Spike és csapata most is próbálja útjukat állni.
A lombhullás-ünnep vidám esemény, de a dózerkéknek fejtörést okoz az ünnepi készülődés során összegyűjtött lehullott levelek elhelyezése. Furfang professzor furfangjának és saját találékonyságuknak köszönhetően…
Réges régi hagyomány Szorgos-szurdokban, hogy a dózerek borzadózernapon egymást ijesztgetik. Az Észnégyek három hatalmas tököt összeapplikálva sosem látott méretű, keréken guruló tökszörnyet készítenek az ünnepre…
Az osztály az erdőbe indul biciklizni Mehdivel, de a gyerekek nagyon félnek, hogy farkassal fognak találkozni. Mehdi megnyugtatja őket, hogy itt csak nyuszik élnek. A bokor mögül mégis egy nagy szőrös állat kerül elő…
Mehdi egy mókás játékra invitálja az osztályt az erdőbe, ahol egy dzsungelt állított fel, és a gyerekeknek az állatok királyát, az oroszlánt kell megtalálniuk. Vajon ki lesz a leggyorsabb, és legügyesebb?
Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak című versét Csermely Ágnes mondja el.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…
Láng és sofőrje, AJ belecsöppennek az izgalmas Szuperverda Világbajnokságba, ahol megismerkednek a szuperverdákkal és a versenyautók világával. Zúzóval a nagyképű verdával már az elején meg kell küzdeniük…
Mertle benevez egy orchideaversenyre, ahol Lilo is indul. Az ő orchideája meglehetősen különleges: egy virágnak látszó kísérlet, ami nagyon furcsán viselkedik. A kísérlet a vásáron elszabadul és terjedni kezd, akár egy űrlény-növény…
Jake kardját sohaországi örökfából faragták. Amikor a kard titokzatos körülmények között eltűnik, Jake és barátai azonnal tudják, hogy Sohaországot veszély fenyegeti, ezért elindulnak Sohaország és a kard megmentésére…
Lúdanyó imádja, kényezteti és természetesen félti kis libáit, de miután megnőttek, elengedi őket. Nem tud mit kezdeni sok szabadidejével, ezért folyton beleszól mások dolgába! Mackó régi barátja, Billy…
Grotta, a roszcsont tündér beköltözik a kedves troll barlangjába, és dolgoztatja szegény trollt. Így Szófia segítségével hamarosan Cedric úr segítségét kéri, hogy megmeneküljön Grotta uralmától.
Blinky-nek születésnapjaj van, és a mamája arra kéri, hogy takarítson - hallatlan. Ennek köszönhetően azonban a kis koala rábukkan egy kincsestérképre, és annak nyomán nagy kalandra indul. Ami pedig…
Wendy szerint a barátnője cserbenhagyta őt, így nincs is szüksége barátokra. Sohaországba érve Csingiling is el kezdi piszkálni őt, így Wendy útnak indul egyedül. Péter parancsára Csingilingnek kell utánamennie…
Eredeti hang digitálisan Theodor Valentin-napi kártyákat osztogat a barátainak. Ám nem mindenki boldog, ezen a szeretetteli napon. Theodor azonban nemcsak kártyát osztogat, segíteni is szeretne a barátainak!
Jett fontos csomagot visz Maribelle-nek az esti királyi bálhoz, mégpedig a kutyuskáinak báli ruhát. Ám a kutyák mégsem vehetnek részt az estén, így Jett vigyáz az ebekre addig. Egy véletlen folytán a kutyák…
Eredeti hang digitálisan A Kis Királylány tehénpásztor szeretme lenni, mint kedvenc mesehőse, Titi. Mivel tehenük nincs, így nyulakat terelnek barátjával, a Tábornokkal.
Peppa és családja a lakóautóval kempingezni mennek. Nagyon jól sikerül a nyaralásuk.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Eredeti hang digitálisan Christoph nagyon aggódik, hogy Susanne-t nehogy valami érje a terhessége alatt. Szeretné, ha már most abbahagyná a munkát és csak a kicsi várására koncentrálna. Megkezdődik Charlotte…
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
Gasztotesók. Két salgótarjáni fiú, akik szülővárosukból indulva próbálják elterjeszteni a minőségi gasztronómia fogalmát. Egy cukrász, aki már többször megnyerte az ország tortája címet és egy pék, aki…
Eredeti hang digitálisan Az orosz KGB-ügynöknek sikerül találkoznia a főnökeivel, akik azt kérik tőle, hogy vegye fel ismét a kapcsolatot Malotru-vel. Álláskeresése közben Marina véletlenül összefut egy…
A Lóci Játszik zenekar három éve alatt, már egyértelmű jelek mutatták, hogy itt valami készül, hiszen Csorba Lóci névadó frontember, a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét…