Fisher és Cameron egy lövöldözés célpontjai lesznek, Fishert lelövik, aki válságos állapotba kerül. A csapat egy halott pincérnő emlékeibe küldi Kirstent. Maggie azonosítja a gyilkost, Robert Barbierot…
A Kávészünet zenekar koncertjein a legismertebb klasszikus és kortárs költők művei, valamint saját szövegű versátiratok szólalnak meg modern, dinamikus hangzással. Zenéjük hidat képez a mai fiatalság és az irodalom között…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
A Képzelt Város zenekar története 2005-ben kezdődött az építész karon. A kezdeti hobbizenélésből az idők során életforma lett, a 2008-as Csend utca EP-n és a White Noise című kislemezen át pedig egyenes…
Turk és J. D. éppen a közeli bárba akarnak betérni, amikor lerohanja őket egy tévés stáb. Interjút akarnak készíteni velük, ami nem sikerül túl jól, mert az operatőr összeesik, így kettejükön van hát a sor, hogy orvosként segítsenek…
Turk nem aludhat Carlánál anélkül, hogy ne futna össze az anyjával, aki persze ki nem állhatja, ha Carla pasit visz fel magához. Így aztán úgy döntenek, hogy mostantól inkább Carla alszik Turknél, amikor is Carla mamája eltöri a lábát…
A Torna Clubba érkező kislánynak a kötélen átugráló macska csinál kedvet a sportoláshoz. Egy-két sikertelen kísérlet után a macska közreműködésével nemcsak a magasugrást, hanem a rúddal repülést is megtanulja…
Mekk mester főszakácsnak jelentkezik a kutyalakodalomba. A kukta csak ámul-bámul a sosem hallott ötleteken, amelyekkel a mester előáll.
Vízipókot kétszer egymás után is csúnya baleset éri. Fülescsiga meggyőzi, hogy járjon utána az ügynek, így ismerkedik meg a víztükrön korcsolyázó molnárkákkal.
A Vastalpú Cölöpverő minden földből kiálló tárgyra ráugrik és beletapossa a földbe. Ezzel sok kellemetlenséget okoz másoknak. Madárvédő Golyókapkodó végül is csellel ráveszi, menjen el Bergengóciába állami cölöpverőnek…
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Kiesett Holly első foga, és a lelkes kislány tündéres pizsamapartit tart ebből az alkalomból. A baj csak az, hogy a tündérek csak akkor jönnek, ha már mindenki alszik. Vajon találkoznak Holly és barátai…
Holly talál egy négylevelű lóherét, és azonnal elmondja a kívánságát. Azt szeretné, ha ezen a napon minden barátja kívánsága teljesülne! Rosie és Rongyi szeretnék, ha Holly boldog lenne, ezért gondoskodnak…
Lola és barátai kalózosdit játszanak, és a kincses ládához kölcsönveszik Lola édesanyjának néhány ékszerét. A huncut galambok azonnal lecsapnak a ládikóra és csak Pat segítségével tudják visszaszerezni a szép nyakláncokat, gyűrűket…
Roger és Marla összekeverik a sárgarépa és a húsevő növények vetőmagját. Roger a nyulak lakóhelyén húsevő növényeket ültet, ezáltal nagyon nagy veszélybe kerülnek a nyulak.
Natacha, Maurice anyukája nagyon félti a Nagy Tigris Harcost, így a legújabb küldetésre is vele szeretne menni. Maurice megelégeli, és közli vele, hogy ő már nem egy baba-tigris, és elindul egyedül. Eközben…
Beckmann doktor az utolsó vizsgálat után jó hírekkel szolgált. Nagyapa meggyógyult. Az árva Frida, aki segített nagyapának, továbbra is Decker asszonynál dolgozott, és reménykedett, hogy hamarosan viszontláthatja az öccsét…
Közeledik a tavasz, az idő is egyre enyhébb. Kis Mezei Nyuszi pedig igazán szeretne mutatni valamit a papájának, amit eddig Nagy Mezei Nyuszi még nem látott. Ez bizony komoly fejtörést okoz, hiszen úgy…
Írisz, a kis méhecske nagyon szeretne híres lenni. Lehetőleg minél gyorsabban sztárrá válni. Apollo azonban megmutatja neki,hogy ehhez kitartás és gyakorlás kell.
A kicsi tetű, Larry nagyon csúnyán ír. Éppen ezért nem felhőtlenül boldog, amikor a királynő egy tollal ajándékozza meg. Fél, ha elmondja az igazat az írásáról, kinevetik.
Ma kis kedvenceink pikniket rendeznek, de nem tudják, mit esznek majd.
Anonimusz találkozik valakivel. Vajon miért ijed meg tőle?
Habcsók féltékenyen figyeli, hogy Rufus milyen jól kijön Keia-val. A kutyus először nem érti, hogy a barátja és Keia miért értik meg ilyen jól egymást, így Bingo és Rolly megmutatják, hogy mi olyan jó Keia-ban…
Plüssi elkíséri anyukáját dolgozni, ahol megvizsgálja a játékokat. Fürtös szégyelli a göndör haját, ezért Plüssi segít megtalálni a neki tetsző frizurát... Carlos új űrmotorja elromlik. Plüssi kideríti…
Goofy idén is küzd azzal, hogy Minnie meglepetését titokban tartsa Mickey születésnapjáig./ Az a hír járja, hogy a Beagles együttes egy félreértés miatt feloszlik, így a Segély Csapat elindul, hogy kibékítse a jó barátokat…
A hercegnő iskola tanulói egy sivatagi hercegségbe, Tanguba mennek vendégségbe. A házigazda kitűnő programot szervez egy távoli helyre, ahová egy repülőszőnyegen lehet eljutni. Szófia és Amber repülőszőnyege…
Miles egyik kedvenc holografikus videojátéka a Galaxia. Miután sikerül végigvinnie kinyílik egy átjáró, ahol újabb kalandok várják. / A Callisto család egy elveszett szonda után repül a Naphoz.
Az Oroszlánőrségnek Makini emlékeire kell támaszkodnia, amikor szüleivel először meglátogatta az Élet fáját, hogy átmehessenek egy hatalmas sivatagon, és folytathassák útjukat.
Mai küldetés Németországba viszi hősieinket, a Fekete-erdőbe, ahol a klímaváltozás okozta szárazság miatt, az erdő rendkívül száraz lett. Pár óvatlan kempingező grillezés közben véletlenül felgyújtotta az erdőt…
Hetty, a víziló nagyon éhes, mert társai mindig lelegelik előle a füvet. Összevesznek, hogy kié legyen az elsőbbség. Wissper szerint illemet kellene tanulniuk olyantól, aki csapatban él, ezért odahívja Herbertet…
Richie, a strucc elhagyta valahol a kishúgát, ezért Wissperhez fordul, ő pedig Herbertet hívja, aki a nagy fűben messzebbre ellát. Később kiderül, hogy a hugica még tojásban van...
Boris leesett az almafáról és eltörte a karját, így most Miffy és a mamája meglátogatják a kórházban. Miffy nagyon szereti Borist, de nem szeretné a kórházban látni, így kifogásokat keres, hogy ne kelljen…
A Torna Clubba érkező kislánynak a kötélen átugráló macska csinál kedvet a sportoláshoz. Egy-két sikertelen kísérlet után a macska közreműködésével nemcsak a magasugrást, hanem a rúddal repülést is megtanulja…
Mekk mester főszakácsnak jelentkezik a kutyalakodalomba. A kukta csak ámul-bámul a sosem hallott ötleteken, amelyekkel a mester előáll.
Vízipókot kétszer egymás után is csúnya baleset éri. Fülescsiga meggyőzi, hogy járjon utána az ügynek, így ismerkedik meg a víztükrön korcsolyázó molnárkákkal.
A Vastalpú Cölöpverő minden földből kiálló tárgyra ráugrik és beletapossa a földbe. Ezzel sok kellemetlenséget okoz másoknak. Madárvédő Golyókapkodó végül is csellel ráveszi, menjen el Bergengóciába állami cölöpverőnek…
Határozott magatartásával Kék egér eléri, hogy Csúnya tündér új ruhát csináltasson magának. A varrónőhöz menet a síró tengelicétől megtudják, hogy az egyik fiókáját Tüskemanó megfogta és rabságban tartja…
Az űrmanipulátorok, amelyekben gondolkodó lények vannak, elrabolják Peppét, hogy játékgyűjteményükbe tegyék. Ők még nem tudják, hogy Peppével játszani nem veszélytelen dolog...
V. László halála után ádáz harc kezdődött a trón megszerzéséért. Szilágyi Mihály segítségével végül Mátyást választották meg a magyarok királlyá a Duna jegén.
Sima Lajos elhatározza, hogy a fénymásolóval, mint bizonyítékkal elmegy Poldi ligetre, az ellenséghez. Ott épp a rendőrök karjába fut, akik Marcit és Karcsit jöttek megdicsérni bátorságuk miatt, és elmesélik a vadorzók elfogását…
Alex elhívja Masont a szörnykupa előtti aréna körbevezetésre, de a fiú lemondja. Justint és Maxet azonban a biztonsági őrök viszik el az arénalátogatásról. Mason az összes találkozót lemondja, ami Alexnek kezd furcsa lenni…
Lampoo Archie bácsikája vendégségbe érkezik. A bácsi mindenáron ficsúr cicust akar nevelni Lampoo-ból, ám barátai olyannak szeretik a kis bajszikát, amilyen eddig volt. Még Archie bácsi is kénytelen belátni…
Pilut születésnapjára egy robogóval lepik meg kis barátai. Momo a mopszli pedig segít neki a manőverezés megtanulásában, de a nagy lelkesedésben a Bajszikákat a sintér foglyul ejti. Vajon sikerül Pilunak…
Az M2 Matricák sportos rovata a Gyerekjáték. A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek sikeres magyar sportolókat, fiatal tehetségeket és…
Apa muffint süt, de a cicák vacsora előtt nem ehetnek belőle. Süti, Puding és Cuki mindent elkövet, hogy eltereljék a figyelmüket a finomságról, de ez nagyon nehéz. Arra viszont rájönnek, ha együtt próbálják…
Anya és Apa elmegy otthonról, a cicák pedig társasozni kezdenek. De már a legelején összevesznek, és megharagszanak egymásra. Süti, Puding és Cuki egyedül szeretnének jól szórakozni, de hamarosan rájönnek…
Láng, AJ és Gabby csatlakozik Kampókarhoz, a kalózhoz, hogy megtalálják az X helyet, ahol a kincs el van ásva.
Alvinék egy újabb koncertre készülnek. A kis mókusok már beleélték magukat a sikerbe, amikor kiderül, hogy egy másik bandát, az Ász-Mókusokat léptetik fel a szervezők. De vajon kik ők?
Közeleg a Karácsony, és Miminek remekötlete támad: töltsék együtt az ünnepet Lízával. Mimi nagyon szeretne egy vakvezető kutyát, és úgy tűnik, az álma valóra válik.
A családi sportnapon Ricky és Robina anyukáját semmi más nem érdekli, csak az, hogy melyikük győz. A gyerekek kieszelnek egy tervet, hogy kibékítsék őket, és megmutassák, mi az igazán fontos.
Szenegál egyik falijában évente egyszer megrendezik a kumpo-ünnepséget. Ennek alkalmával egy titokzatos lény meglátogatja a helyieket, hogy megtáncoltassa őket. Mouk és Camalo azonban érdekes felfedezést tesznek…
Mouk és Camalo Brazíliában megismerkednek az egyik barátjuk testvérével, aki kicsit más, mint az átlagos. Edmundo azonban rendelkezik egy végtelenül jó tulajdonsággal, amivel legtöbben nem: képes észrevenni…
A vihar elől elbújó lilinkók magányos, gubóját vesztett hernyóra bukkannak. Sapi vele marad, és nem túl rátermetten igyekszik gondoskodni róla, míg a többiek lomblevest főznek neki. Méghozzá Habzsi vezényletével…
Adalbrekk és Békamilla elutaznak egy napra, s távollétükben Böki és Szirom helyettesítik őket. Vajon megállja-e helyét a nehéz uralkodói pályán a legkedvesebb és a legmorcosabb lilinkó? És Habzsi vajon…
Pio rettenetesen fél. De hogy mitől? Senki sem tudja.
Bonbonnak új labdája van. Vajon kivel fog játszani?
A bogárkák versenyt rendeznek, és Lili nagyon szeretne a barátnőjével, Mary-vel egy csapatba kerülni. Ám Bartley-nak sincs párja, és Lili egyiküket sem szeretné megbántani. Helyette hazudik, mindkettőnek segít…
Betty eltöri Bartley kedvenc játékát, amit még a nagypapájától kapott. Nagyon fél elmondani neki, hiszen attól tart, Bartley örökre megharagszik rá, de Apollo segít neki, hogy bevallja mit tett.
Vesztergom Andrea: Kistestvérem született című versét Fehér Petra Krisztina mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Zúzó versenyére ellátogat Mámi. A nyerés érdekében Zúzó ismét csal, és bajba kerül.
Frankfurtból hazatérve Heidi és nagyapa rossz híreket kapott: egy lavina romba döntötte a házikót. Heidi és Rico a romok közé merészkedett, hogy megmentsen pár értékes emléket. Közben Joseph egy gerenda alá szorult…
Nagy a baj! Bob kakukkos órájából eltűnt a madár. A kutyik annyit tudnak, hogy az óra Németországban készült, tehát a következő úti cél: Németország. Találniuk kell egy kakukkot. / Bob éppen egy hajókiránduláson…
Hazel a spriccelő elefánt nehezen árulja el Dokinak a problémáját, hogy a nózija éjszakánként csöpög. Bronti a reggelinél összekeni a lábát sziruppal, de nem meri elárulni Dokinak. Plüssi mindkettőnek…
Amikor Csen parancsnok ellopja a professzor okosító sisakját, az véletlenül a parancsnok macskájának, Lászlónak a fejére esik. Mielőtt nagy baj történik mindenképp meg kell állítani Lászlót./ A Hotdogvári…
A királyi udvarban egy mágus tart előadást. Tapsinak megtetszik a műsor, és szeretné ha ő is minden nap olyan hatalmas tapsot kapna, mint a bűvész nyula. Ráadásul úgy érzi, Szófiának már nincs szüksége…
Halloween éjszakáján Jake és barátai az Aranytökre vadásznak, majd sok-sok finomságot gyűjtenek. Ebben még Hook kapitány sem tudja megakadályozni őket!
Egy indiai herceg érkezik Firenzébe, aki a Medici családot egy különleges rózsával és kígyóbűvöléssel ejti ámulatba. A herceg ajándékát a kalózok a család ellen akarják fordítani, és már megint nem számolnak Leóval és barátaival…
Leót egy portré megfestésére küldi mestere, nem sejtve, hogy így a fiú belesétál a kalózok és Adolino csapdájába. Ám Leo helyett Lollót sikerül kézre keríteniük és megszerzik az egyik szárnyat is. Leo…
Theodor süteménye nagy galibát okoz az iskolában. Ennek következtében Alvin és Derek "önkéntes" segítők lesznek az iskolai bálon, sőt, a két ellenfélnek még jó képet is kell vágnia az egészhez.
Szentpétervár mellett egy kis város lakói a levegő erős szúrós szagára panaszkodnak. A hulladék tárolásával akadnak problémák, nincs szelektív hulladék kezelés.
Amikor Berreg őrmester szabadnapot vesz ki, Donát helyettesíti, ő lesz a város rendőre, Donát helyett pedig Henrik lesz a város postása. Csakhogy emiatt kitör a káosz, úgyhogy Ricky és a barátai elhatározzák…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
J.D. és Carla küzdenek a barátságukért. Turk Kelso-val csatázik az elsőszámú ebédhelyért, ami nem más, mint egy pad a kórház előtti. Cox és Elliot pedig nem értenek egyet egy páciens kórházból való elbocsátásával kapcsolatban…
Eljön a Karácsony és Turk belelkesíti az egész csapatot, akik ugyan nem szeretik az ünnepet, ám mégis hagyják magukat elcipelni a reggeli misére. Ám végül éppen Turk lesz az, aki nem akar velük elmenni…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Miranda Bailey meglátogatja Bent a munkahelyén. Első alkalommal találkozik Warren csapattársaival és a volt kapitánnyal, akiről kiderül, hogy a páciense. Egy hármasikreket váró kismama is az állomáson…
A SoulFool Band jazz&blues zenekar 2012 őszén alakult Suba Attila blues-énekes hívószavára. A SoulFool Quintett energikus és fiatalos lendülettel robban színpadra és egyedi, életörömmel teli hangzásvilággal…