Faludy György Október 6 című versét előadja Perjés János.
Az 1796-ban született Schweidel József magyar honvéd vezérőrnagy még a híres Simonyi óbester alatt szolgált a napóleoni háborúban. Megjárta Itáliát, Párizst, fontos csatákban vett részt. Nemesi oklevelet…
József Attila Istenem című versét előadja Bodrogi Gyula.
Amelia összeköltözik a fivérével, aki időközben vagyont szerzett. Az anyagi biztonság lehetővé teszi Amelia számára, hogy visszavegye imádott fiát, Georgyt rideg nagyapja gyámságából. Egy németországi…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
Fekete Vince József Attila-díjas költő mondja a műsor bevezetőjében: "Itt állunk Kézdiszentkereszen, a szülőfalumban, a Butu és a Kicsifenyő erdőrész közötti magaslaton. Kézdivásárhely mellett ez Szerelmes földrajzom másik fontos állomása…
Ha beülhetnénk egy időgépbe, - végül is H. G. Wells már megírta, hogy létezik ilyen – akár azt is láthatnánk, ahogyan Erzsébet királyné éppen lélegzetelállító lovas trükkjeit gyakorolja a gödöllői lovardában…
A Gozsdu-udvar sokunk számára egy ismert hely, de vajon mennyire őrizte meg az emlékezet névadóját a román nemzetiségű Gozsdu Manót, aki egyszerre volt román és magyar hazafi. Egy kivételes életút dokumentumai…
Az OJD – Irodalom és könyv 26 percben 2019-es évadának harminckilencedik adásában műsorunk vendége Pécsi Györgyi József Attila-díjas irodalomkritikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, akivel Kányádi Sándorról fogunk beszélgetni…
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…
Összefoglaló: a Bohr-modell posztulátumai, a vonalas színkép, kvantált energiaszintek és elektronhullámok
Faludy György Október 6 című versét előadja Perjés János.
Operatőr: Sibalin György. Rendező: Keserü Judit A portréfilm bemutatja a magyar kultúra és közélet kiemelkedő alakját, különös tekintettel a természethez fűződő kapcsolatára és a pályáját meghatározó függetlenségi és megismerési vágyára…
A házi veréb évezredek óta él az ember mellett. Kis termetű és néha alig észrevehető. Miközben az emberi faj benépesítette a földet, a verebek mindenhová követték, és kitűnően alkalmazkodtak a városi körülményekhez…
Ha beülhetnénk egy időgépbe, - végül is H. G. Wells már megírta, hogy létezik ilyen – akár azt is láthatnánk, ahogyan Erzsébet királyné éppen lélegzetelállító lovas trükkjeit gyakorolja a gödöllői lovardában…
A Wupper Németország egyik legcsapadékosabb vidékén, Dél-Vesztfáliában található. A filmben az alkotók bemutatják 116 kilométer hosszú folyó útját a forrástól a Rajna-torkolatig. Egy éven át követjük…
Ebből a részből kiderül, hogy mikre kell figyelniük a karbantartóknak egy repülőgép átvizsgálásakor, hogy a tanzániai arany hálószövő pók selyme jelentősen felgyorsítja az égési sérülést szenvedett páciensek…
A közlekedés fejlesztésének fontosságát kiemelten kezelő gróf Széchenyi István 1832 őszén tett angliai látogatása során ismerkedett meg a vasúttal, melyről már ekkor ezt írta naplójába: „Meg vagyok győződve…
A Kincsesládánkban Vajdaság térségeit, településeit mutatjuk be szokatlan szemszögből. A műsor egyik érdekessége, hogy nem tartalmaz narrációs részeket. Az epizódok szinte már a terepi forgatás során teljes egészében elkészülnek…
Téma: János evangéliuma Helyszín: Szeged-Csanádi Egyházmegye - altemplom A Sátoros Ünnep. Vita a Messiás származásáról.
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
Nagyon csöndes ember, nagyon csöndes költő volt, akinek visszahúzódó, félszeg magatartása mögött egy meg nem alkuvó férfi, egy szent eszméi iránt tántoríthatatlanul hű lélek húzódott meg. A Nyugat egész nemzedékében ő a legvallásosabb…
Német nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanultak ismétlése
Francia nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanaultak ismétlése
Olasz nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanultak ismétlése
Spanyol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanultak ismétlése
Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 héten tanaultak ismétlése
Angol nyelvtanfolyam kezdőknek Új tananyag: előző 4 hét ismétlése
Örökkévalóság. E fogalom egyidős az ősi vallásokkal. Vagy talán magával az emberiséggel. Mit tudhatunk meg a modern tudomány segítségével az idők végezetéről? Az univerzum egy kozmikus apokalipszisben…
A Felsős című magazin nemcsak a gyerekeknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, hogy mit tanul manapság egy felsős, és mindazok számára, akik szeretik ismereteiket bővíteni könnyed, szórakoztató formában…
Grot püspök hiába kér kegyelmet rokonának, a samborzeci rablónak, Kázmér hajthatatlan. Katarzyna próbálja egymás ellen hangolni Helenát és Anna királynét. Míg Kázmér feltűnően sok időt tölt az udvaroncnak…
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Benne: A légy (1980) Stereo 6 év 2'58'' Magyar rajzfilm (Feliratozva a Teletext 555. oldalán) Forgatókönyvíró: Rofusz Ferenc; Operatőr: Bacsó Zoltán; Rendezte: Rofusz Ferenc Rofusz Ferenc rajzfilmrendező…
A háborgó Északi-tenger Dánia, Norvégia és Svédország között. A Skagerrak tengerszoros sokféle arcát mutathatja. Mélyen felszabdalt partvonala egyszerre békés édenkert és hadszíntér. Ez a táj teremt kapcsolatot tenger és szárazföld között…
Ebből a részből kiderül, hogy a páviánok szociális érintkezéseik közben hogyan jutnak közös nevezőre és hogyan engednek egymásnak, hogy a felhők egyrészt beárnyékolják és ezzel együtt lehűtik bolygónk…
József Attila: Gyermekké tettél című versét Őze Áron adja elő.
"Az emberi űrrepülés csúcsa a holdra szállás volt, az ember nélkülié pedig a Rosetta." A Rosetta-missziótól várjuk a választ arra, hogy miként alakulhatott ki a Naprendszerünk négy egész hattized milliárd…
Benne: 01.20 "Ahogy éltem, úgy fogok meghalni" – Tisza István tragédiája Stereo 12 év 27'34'' Magyar Dokumentumfilm film (teletext feliratos) Forgatókönyvíró: Borbás Barnabás, Réti László; Operatőr:…
A dokumentumfilm bemutatja, hogy a Kelet-Ukrajnában dúló háború miként érinti a Kárpátalján élő mintegy 150 ezres magyar kisebbséget, miközben arra keresi a választ: hogyan lehet ukrán hazafi egy kárpátaljai…
Maszk nélkül – Reményi Attila zeneszerző A híres emberek emlékét kéz- és lábnyomattal szokták megőrizni. De hol van maga az ember a szerepek mögött? Tekintsük olyannak ezeket az öt-hat perces megszólalásokat…
Lehet, hogy Woody Allen szerint nem Philip Catherine "a világ második legjobb gitárosa", de vitathatatlanul ő Belgium első számú húrnyűvője, aki közel hat évtizedes pályafutása alatt zenélt Chet Bakerrel…