A II. világháború során – a fegyveres konfliktusok történetében most először – a civil áldozatok száma messze meghaladta az odaveszett katonákét, s a kioltott életekért jelentős részben a bombázások feleltek…
Bár az apja német volt, ő maga pedig Berlinben folytatta tanulmányait, Richard Sorgénél az egész Szovjetunióban nem akadt elkötelezettebb kommunista. Se bátrabb… Hírszerzőként az életét tette fel Sztálin…
1953. március 5.: Sztálin halott – egy nappal később pedig már egy nyitott koporsóban fekszik, és Moszkva utcáit zsúfolásig tölti a kegyeletét leróvó másfél milliós tömeg. A film Sztálin utolsó napjait…
Ryan Phillips tehetséges kanadai jégkorongozó, aki előtt ragyogó sportkarrier áll. Mégis úgy határoz, hogy a fizetését drogcsempészetből származó extra zsebpénzzel egészíti ki, ám a döntésének katasztrofális…
A New York-i JFK repülőtéren egy Panamából Hongkongba tartó utas gyanússá válik a vámtiszteknek, mert kiderül, hogy se pénze, se munkája. A hatóságok feltételezése szerint drogot igyekszik célba juttatni az USA-n keresztül…
Minden nagyobb településen áll legalább egy titokzatos, a misztikum ködébe burkolódzó tűzoltóság. És minden tűzoltóság garázsában áll legalább egy még titokzatosabb, még misztikusabb tűzoltóautó. Hol és…
Az internetre ma már hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy természetes, magától értetődő adottságra – pedig ahhoz, hogy mindenhol, még a Föld legtávolabbi sarkaiban is rákapcsolódhassunk a világhálóra…
Visszatekintő epizód a Légikatasztrófák című sorozatban bemutatott legemlékezetesebb és a nyomozóknak legtöbb fejtörést okozó balesetekről.
Egy utasszállító repülőgép lezuhan a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában. A jelek arra utalnak, hogy egy föld-levegő rakéta okozta a 298 halálos áldozatot követelő tragédiát. Vajon mi az igazság? A nyomozóknak…
Pearl Harbor, HMS Prince of Wales és USS Lexington: három példa a II. világháborús japán csapásmérések megsemmisítő erejére. A támadások roncsai máig a tenger fenekén hevernek, számtalan titkot őrizve…
Dr. Pol és munkatársai páciensei között ezúttal egy nyulat, egy kecskét és egy nikotinevő kutyakölyköt is találunk.
Cesar Millant többek közt egy francia buldog/terrier keverékhez riasztják, mely nemcsak a környék kutyáit tartja terror alatt, de még egy disznó halála is felróható neki.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni a motorbicikli legkülönbözőbb helyes és helytelen használati módjai közben.
Az epizódból megtudjuk, hogy számtalan látványos módon meg lehet sérülni és nevetségessé lehet válni az edzőtermek izgalmas, de veszélyes világában.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy milyen utat járnak be a közkedvelt sárga és más színű gumikacsák, mielőtt a kád vizébe és gyermekeink kezébe kerülnek; és ellátogatunk egy massachusetts-i üzembe…
Hogyan nyomtassunk, szabjunk és varrjunk egy akkora télálló kanadai zászlót, mint a nappali szobánk? És miként lehet évente 25 milliónál is több kirakós és egyéb játékot készíteni egyetlen üzemben? A film…
A heves viharok és az általuk felkorbácsolt hullámok évszázadok óta szedik áldozataikat a tengereken. Miként került hullámsírba a legnagyobb spanyol kincsrakomány Florida partjai előtt? És mi az igazság…
A nagy fegyverarzenállal végrehajtott nyílt támadásnál van egy hatékonyabb módja a tengeri hadviselésnek: a szabotázs. A szabotőrök rejtett, az utolsó pillanatig láthatatlan üzelmei a történelem során…
Háború… Ítéletidő… Emberi hibák… Amerika partjai előtt a tengerfenék tele van hajóroncsokkal, s ezek a modern képalkotó technológiának köszönhetően most évszázadok múltán ismét a szemünk elé tárulnak…
Naponta világszerte több mint nyolcmillió ember ül repülőre, és a többségük zsebében kamerával felszerelt okostelefon lapul. Az eredmény: sokkoló, megdöbbentő és megnevettető amatőr felvételek tömkelege…
A Föld növekvő népességének élelmiszerellátása egyre nagyobb kihívást jelent a mezőgazdaság számára. Ehhez nyújt segítséget a világhírű John Deere cég, melynek gyárában a legendás traktorok születései folyamatát most mi is végigkövethetjük…
Kevés autógyár rendelkezik nagyobb múlttal és tapasztalattal terepjárók tervezése és készítése terén, mint a Jeep. Az izgalmas epizódban a legendás márka ohioi gyárába látogatunk, ahol többek közt olyan…
Visszatekintő epizód a Légikatasztrófák című sorozatban bemutatott legemlékezetesebb és a nyomozóknak legtöbb fejtörést okozó balesetekről.
Egy utasszállító repülőgép lezuhan a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában. A jelek arra utalnak, hogy egy föld-levegő rakéta okozta a 298 halálos áldozatot követelő tragédiát. Vajon mi az igazság? A nyomozóknak…
Hogyan lehet 50 ezernél is több törölközőt készíteni egyetlen nap alatt? És miért az a jó serpenyő, amelyiknek többrétegű az alja? A film többek közt ezekre az izgalmas kérdésekre is választ ad.
Hogyan lehet egy több mint 100 éves üzemben matuzsálemi korú gépekkel évi több millió méter tapétát előállítani? És hetente ötmillió darab szívószálat gyártani? A film többek közt ezekre az izgalmas kérdésekre is választ ad…
A szövetségesek azt gondolták, hogy a nácik ellenállását dél felől lesz a legkönnyebb megtörni, ám tévedniük kellett. Hitler, körömszakadtáig ragaszkodván minden egyes négyzetméterhez, védelmi vonalak…
Hogyan készül egy egyedi, a megrendelő igényei alapján megtervezett professzionális elektromos gitár? És mi a tökéletes erősítő titka? Francesca Chiorando Angliában, a Crimson Guitars és a Marshall Amplification…
Meg lehet építeni egy vasúti aluljárót öt óra alatt? Nos, a válaszon nincs idő sokat gondolkodni, – a szóban forgó indiai szakaszon ugyanis öt óra múltán mindenképpen elindulnak a vonatok. A 150 munkás…
Az SS – a hírhedt hitleri Védőosztag – jelképééül szolgáló ún. SS-rúnákat egy filléres gondokkal küzdő grafikus, Walter Heck tervezte 1929-ben. A szimbólum azonban sokkal régebbi múltra tekint vissza…