Többek közt megtudjuk, hogy hogyan készül a Hershey’s Kisses nevű legendás édesség a világ egyik legnagyobb csokoládégyárában; és hogy milyen út vezet a madagaszkári vaníliaültevényektől a konyháig.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a hagyományos japán shirataki tészta elkészítéséhez nemcsak precizitás, de egy mágikus is összetevő is szükséges; és hogy bár a cukorka apró és gyerekes dolog, mégis…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy az Amerikában oly népszerű mogyoróvajnak se a receptje, se a csomagolása nem változott az elmúlt fél évszázad során; és hogy a pikáns ízű – és nevű… – puttanesca szósz…
A filmben többek közt ellátogatunk egy szupermodern csokoládégyárba, ahol másfél milliárd trüffelt készítenek évente; és megtudjuk, hogy egy muffin miként lehet egyszerre finom, laktató és egészséges.
Az amerikai kormányzat öt évtizeden át titkolt vagy cáfolt minden értesülést a földönkívüliekkel kapcsolatban, most azonban megnyílni látszanak az „UFO-akták”. Valóban itt vannak már közöttünk az idegenek?…
2008-ban a texasi Stephenville-ben egy farmer különös fényekre lett figyelmes az égen, melyek állítása szerint egy hatalmas repülő tárgytól származtak. Mivel a jelenségnek több száz másik szemtanúja is…
Míg a Parti Őrség tisztjei egy bajba került halásznak segítenek, a kereső-mentő csapat egy sérült lábú fiú ellátását szervezik meg, az őrhajók egyike pedig egy menekültekkel teli bárkán tart razziát.
Az alaszkai tél rekordhavazással támad, kockázatos vállalkozássá téve a le- és felszállást a Ted Stevens Repülőtér futópályáin. Eközben egy pilóta életét az üzemanyaghiány sodorja veszélybe a vadon egy…
A Párizs melletti Rungis a világ legnagyobb nagybani piaca, ahol nap mint nap olyan hatalmas mennyiségű áru cserél gazdát, hogy a létesítményt külön vasútmegálló és autópályalehajtó szolgálja. A 232 hektáros…
A sorozat a világ leglenyűgözőbb és legmeglepőbb találmányait mutatja be. Valamint az őket életre hívó – még az alkotásaiknál is zseniálisabb – embereket…
A sorozat a világ leglenyűgözőbb és legmeglepőbb találmányait mutatja be. Valamint az őket életre hívó – még az alkotásaiknál is zseniálisabb – embereket…
Paul Hebert kapitány lelki szemei előtt ebben az évben egyetlen egy cél lebeg: tisztes nyereségre szert tenni, és visszaszerezni a versenytársak elismerését a rosszul sikerült előző szezon után. Ez azonban…
Tovább élesedik a verseny, amikor három hajó, a Fat Tuna, a Hot Tuna és a Time Flies szövetséget köt, és közösen nekivág a tengernek, hogy a távoli Chatham környékén próbáljon szerencsét. Ilyen körülmények…
Ausztrália önmagában is gyönyörű kontinens, a magasból letekintve rá pedig egészen lélegzetelállító látványban van részünk. Az epizódban a Nagy-korallzátonnyal ismerkedünk meg vadonatúj szemszögből.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a kekszekbe szánt csoki chips sütőbe téve melyik mágikus összetevőnek köszönhetően nem olvad el; és hogy egy illinois-i édességgyárban miként tudnak megtörni és megpörkölni óránként egy tonna diót…
A filmben többek közt ellátogatunk egy igazi mediterrán ihletésű konyhába, ahol egy autentikus olasz nagymama ügyel rá, hogy a paradicsomos-bazsalikomos szósz a legnagyobb gonddal és szeretettel készüljön;…
A filmből többek közt megtudjuk, hogy miként lehet évente százezer darab almából és több tonna vajból almáspitét sütni; vagy szintén évente 40 millió gluténmentes, sokmagvas muffint készíteni.
A filmből többek közt megtudjuk, hogy a Frank’s RedHot üzemében miként készül a legendás cayenne chiliszósz egy százéves recept alapján; és hogy miért annyira népszerűek a Shredded Wheat gabonakészítmények…
Míg az emberek többsége fejvesztve menekül a tornádók elől, egy extrém időjárási jelenségek megörökítésére specializálódott fotós megpróbál minél közelebb kerülni hozzájuk. Az Andok felső régiójában eközben…
A villámok már önmagukban is elég ijesztőek – hát még akkor, ha nem az égből sújtanak le a földre, hanem a földről csapnak fel az égre! De hasonlóan különös az is, ha egyszerre három nap ragyog le ránk…
Amikor a településünket olyan vastag jégréteg borítja be, hogy leáll a közlekedés, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ennél rosszabb nem létezik. Pedig de: például ha döglött madarak ezrei esnek…
Az epizód kínálatából: Egy forgószél víztölcsért hoz létre egy hajó közelében, egy világítótorony jéggé változik a szemünk láttára, és arany ömlik alá egy vízesésben. Mi áll a háttérben? Nyomozz velünk…
Szökőárat – legalábbis felvételeken – valamennyien láttunk már. De mi van akkor, ha a cunami az égen támad? És miért lebegnek olykor hajók – vagy legalábbis délibábok – a tenger felett? És egyes villámlásos…
Amikor elefánt méretű jégdarabok hullanak az égből; szivárványban gyönyörködhetünk éjszaka; vagy egy zivatar rejtélyes gömbvillámokkal ijesztget minket – nos, ilyenkor az első ijedtség vagy ámulat után…
Kísérteties zöld fények Izland felett, baljós, ufóalakú felhők Oroszország egén, és örvénylő, medrükből kiöntő folyók a világ legszárazabb helyén. Nyomozz velünk furcsa, első látásra megmagyarázhatatlannak…
Az időjárás mindig tartogat valami meglepőt számunkra: előfordul, hogy jéggel kedveskedik egy forró nyári napon; megesik, hogy baljós arcot formál ki felhőkből a fejünk felett; netán, a szólást a gyakorlatba…
Tim és Fuzz ezúttal egy rossz állapotban lévő Ford Mustangot csennek el a garázsból, hogy két hét alatt titokban újjávarázsolják, és ünnepélyes keretek közt visszaadják mit sem sejtő tulajdonosának.
Az Apple Macintosh, a Sony Walkman, a Nintendo Gameboy, a mobiltelefon és a videókamera a 80-as évek jellegzetes fejlesztései voltak, melyek nemcsak a saját korukat határozták meg, de fontos, megkerülhetetlen…
Melyek voltak a 80-as évek legnépszerűbb gyorsételei? Milyen történetek fűződnek az olyan ikonikus márkákhoz és élelmiszerekhez, mint a Happy Meal, a Big Gulp és a Hot Pockets? Repülj vissza a fiatalkorodba…
Az Air Jordan és a Vans cipők, a Ray-Ban napszemüvegek, a Spandex ruhák és a „Miami Vice-kinézet” a 80-as évek divatjának fontos részei voltak. Mi alakította ki ezt a jellegzetes irányzatot, és milyen…
A római Leonardo da Vinci Repülőtér nyomozói többek közt kérdőre vonnak egy brazil férfit, aki állítása szerint azért utazott Olaszországba, hogy Valentin nap alkalmából köszöntse a szerelmét – de akinek…
Egy nőt arra kér a barátja, hogy vigyen fel magával néhány palackot a repülőre – a hölgynek fogalma sincs róla, hogy az üvegek folyékony kokaint tartalmaznak. De az az építőmunkás se jár jobban, akinek…
Izland a tűz és a jég birodalma, ahol az észak dermesztő tele éles kontrasztot képez a földmély robbanékony hevével… Nagyjából így írható le ez a mágikus, semmi mással össze nem hasonlítható távoli sziget…
A vikingek a Frank Birodalom ellen vezetett szívós és kitartó támadásai 885-ben, Párizs ostromában csúcsosodtak ki. Az agresszorokat mindazonáltal nem annyira a hatalomvágy, mint inkább a megszerezhető anyagi javak motiválták…