Történet egy fiúról, aki hátrahagyva minden földi javát és családját, Alaszkába stoppol, hogy visszatérjen a természetbe és a vadonban éljen. Jon Krakauer regénye alapján.
Holmesnál és Watsonnál egy rejtélyes nő jelenik meg, aki illegális pókerversenyeket szervez, valamint azt állítja magáról, hogy Mycroft korábbi szövetségese, ráadásul veszélyben van az élete.
Holmes és Watson egy nő meggyilkolásának ügyében dolgoznak, amiről kiderül, hogy egy műtárgyhoz és egy olyan bűncselekményhez van köze, ami a nő egyetemi évei alatt történt. Watson megpróbál kapcsolatot kialakítani egy korábbi ügyféllel…
Steven King és A Knife Crime Team letartóztat két fickót, akiknél korábban is találtak kést. Később megállítanak egy feltételezett drogdílert, akinek a kocsija tele van gyanús füves sütikkel, brownie-val és THC inhalálókkal…
Jim Carrington és Dan Machin kék fénnyel és szirénával száguldanak egy boltba, hogy megakadályozzanak egy kalapácsos támadást. Közben Katie két bolti tolvajt üldöz, akik hihetetlen mennyiségű csokit zsákmányoltak…
Megpróbálják megállítani a kocsit egy lámpánál, de az utas elszalad, a sofőr pedig továbbhajt. A rendőrök csatlakoznak a Derbyshire-iekhez, hogy megállítsanak egy férfit, aki átkelt a megyehatáron, és sorozatos lopásokat követett el…
Postásnak öltözött három férfi megkötözött egy idős asszonyt, és késsel fenyegette. Jen Ellse kutyakiképző elsők közt van a helyszínen, mikor megindul az embervadászat.
Holmes és Watson egy kettős gyilkosság ügyében nyomoznak, de felfedezik, hogy az áldozatok épp egy kamugyilkosságot akartak eljátszani, amikor meggyilkolták őket.
Sherlock apja, Morland lesz Holmes és Watson az első számú gyanúsítottja, amikor az egyik alkalmazottját egy rablásnak álcázott gyilkosság során teszik el láb alól.
Emily tizenhat éves, figyelem- és szeretethiányban szenvedő tini, akinek a szülei csak önmagukkal vannak elfoglalva. Egy nap Emilynek elege lesz ebből, és elhatározza, a saját kezébe veszi az irányítást, hogy megmentse a kapcsolatukat…
Jacques-Yves Cousteau, ambiciózus úttörő, filmkészítő, kutató, természetvédő harminc évnyi munkáját mutatja be egy csodálatos vízi kalandban.
Doug (Seann William Scott) és Richard (John C. Reilly), szupermarketek középvezetői, mindketten pályázhatnak egy rövidesen megnyíló áruház vezetői posztjára. A fej-fej melletti küzdelem kihozza belőlük…
Amikor Holmes és Watson rájönnek, hogy ki akart Morland életére törni, felfedezik, hogy meglepő módon hozzájuk is kapcsolódik az ügy.
Holmes és Watson életét egy nagy befolyással bíró bűnözői hálózat fenyegeti, akik korábban Morland Holmes életére törtek. Apa és fia feszült viszonya miatt azonban lehet, hogy a közös ellenség megússza a felelősségre vonást…
A húszas éveiben járó Emma számára nincs is szebb karácsonyi ajándék annál, mint hogy megözvegyült édesapjával, Jackkel töltheti az ünnepet azonban idén a lányt egy kellemetlen meglepetése van: Jack randizni…
Egy újságíró romantikus kapcsolatot ápol Pablo Escobar hírhedt drogbáróval.