Ben Fogle, a kalandor körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ elszigetelt helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
A televíziós ismeretterjesztő sorozat Európa legfontosabb folyója, a Duna teljes szakaszán kalauzolja végig a Spektrum nézőit, a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig, szemben az árral. A dokumentumfilm főszereplői…
A sorozat a földkerekség három legnagyobb csatáját eleveníti fel: Nagy Sándor híres ütközetét, a Waterloo-i csatát és az ardenneki offenzívát. A sorozat rekonstruált tömegjeleneteivel, ultramodern vizuális…
Olyan világban élünk, melyre elődeink alig ismernének rá. Szerte a világon átalakult a táj, a zord vidékeket olyan sebességgel „szelidítettük” meg, mind mélységében, mind magasságában”, amelyektől felmenőink lélegzete is elállt volna…
A sorozat a hadtörténet ikonikus jeleneteit mutatja be a normandiai partraszállástól a félresikerült arnhemi légi hadműveleten és az ardenneki offenzíván át a Remagennél álló utolsó Rajna-hídért folytatott versenyfutásig…
Egy koktélparti. Egy terroristasejt. Egy baktériumtenyészet. Egy nemzetközi szervezet. Mindegyikük hálózat, egyúttal pedig mindegyikük egy meglepő tudományos forradalomnak a része. A huszonegyedik század…
A Spektrum TV fiatal felfedezettjei, Cseke Eszter és S. Takács András legújabb filmjüket a dél-amerikai Francia Guyanán forgatták a francia idegenlégió kiképzőbázisain. Bár a filmes páros már bejárta…
A bálnák ultra nagy távolságban is hallható énekétől az infraszónikus elefánthangokon át a tintahal bőrén felvillanó üzenetekig, az állatok hihetetlen eszközökkel tudnak flörtölni, csatázni, csevegni és barátkozni…
A kemény harcosok csoportjai 1000 évvel ezelőtt jelentek meg a középkori Európában, ők voltak a lovagok. A róluk szóló történetek, lovagi szerelmek, az őket körülvevő mítosz más képet mutat, mint a valóság…
A műsor lélegzetelállító számítógépes grafika segítségével, a felfedezés-motiválta realitás jegyében fejti le a világ nagyvárosait takaró acél-, beton-, levegő-, óceán- és alapkőrétegeket. Egy-egy város…
Olyan világban élünk, melyre elődeink alig ismernének rá. Szerte a világon átalakult a táj, a zord vidékeket olyan sebességgel „szelidítettük” meg, mind mélységében, mind magasságában”, amelyektől felmenőink lélegzete is elállt volna…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
Az izgalmas sorozat középpontjában a népszerű túlélési szakértő, Creek Stewart élet-halál helyzetekről szóló leckéi állnak, amelyet a lebilincselő igaz történetek inspiráltak, a közelmúltbeli túlélések legdrámaibb igaz történetei…
A cégvezetők az Egyesült Királyságban is törekszenek cégük jobb megismerésére, és erre kiváló alkalmat kínál ez a nagysikerű tv-sorozat. Álnéven, új személyiséget öltve a cégük legalsóbb szintjén kezdenek…
A műsor lélegzetelállító számítógépes grafika segítségével, a felfedezés-motiválta realitás jegyében fejti le a világ nagyvárosait takaró acél-, beton-, levegő-, óceán- és alapkőrétegeket. Egy-egy város…
Olyan világban élünk, melyre elődeink alig ismernének rá. Szerte a világon átalakult a táj, a zord vidékeket olyan sebességgel „szelidítettük” meg, mind mélységében, mind magasságában”, amelyektől felmenőink lélegzete is elállt volna…
Ben Fogle, a kalandor körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ elszigetelt helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
A sorozat bepillantást enged a természettudományok lenyűgöző világába, amint amatőr és hivatásos tudósok különböző kísérleteket mutatnak be, majd eredményeiket online megosztva versenyre kelnek más „hobbitudósokkal”, egyre emelve a tétet…
A Spektrum csatorna egyik legnépszerűbb sorozatában újabb amerikai cégvezetők szánják rá magukat egy szokatlan lépésre: alámerülnek saját vállalkozásuk bugyraiba. A főnökök álruhában, a legalsó szinteken…
Ben Fogle, a kalandor körbeutazza a világot, és olyan emberekkel találkozik, akik hátat fordítottak a nyugati társadalom csapdáinak, és a világ elszigetelt helyszíneinek egyikén építették fel otthonukat…
Ez az elgondolkodtató sorozat négy, Alaszka különböző szegletében élő család életét és megpróbáltatásait mutatja be, amint a hosszú, sötét és fagyos telet próbálják átvészelni ezen a kegyetlen vidéken…
A televíziós ismeretterjesztő sorozat Európa legfontosabb folyója, a Duna teljes szakaszán kalauzolja végig a Spektrum nézőit, a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig, szemben az árral. A dokumentumfilm főszereplői…
A sorozat készítői arra vállalkoztak, hogy felgöngyölítik az eredeti történeteket, és felkutatják azokat embereket, akik a koreai háborúban játszódó M.A.S.H. című tévésorozatot inspirálták. A valódi MASH…
Dr. Feng Shan Ho kínai diplomata az 1930-as évek végén Bécsben volt szolgálatban, amikor a nácik elkezdték az osztrák zsidóság üldözését és deportálását. Az emberséges diplomata kiutazó vízum kiállításával…