Ingóságok. Egy küldetés, melynek során a hírhedt kereskedőt, Bonnaire-t visszahozzák Párizsba, gyilkos csatává válik. A muskétásoknak le kell győzniük Bonnaire számtalan ellenségét.
Ezen epizód az Akron Egyetemen kiállított egyszerű keki színű egyenruhát vizsgálja, mely döntő szerepet játszott a valaha végzett egyik legellentmondásosabb tudományos kísérletben.
Akár tetszik, akár nem, a háború, a konfliktus és az ismeretlen feltárása az emberi fejlődés hajtóereje. Tény, hogy az ember akkor a legtalálékonyabb, ha rombolni akar.
Tim Sutherland, Malin Holst és Simon Richardson egy ostrom színhelyét tárja fel a keresztes hadjáratok idejéből. Egy földrengés megőrizte az elesett katonák holttestét.
A nácik. A történelemkönyvekből úgy tudjuk, Hitler 1945-ben öngyilkos lett, egy brit tudós azonban úgy véli, a bunkerben talált holttest csak álca volt. Ha igaz ez a szenzációs elmélet, akkor hová lett…
Salamon király kincse. Jeruzsálembe utazik Jamie annak kiderítésére, hogy a Salamon király templomának Kr. u. 70-ben zsákmányul kincseit visszavitték-e Rómába vagy a főpapok rejtették el azokat.
Erroll grófja: Halál a völgyben. A 2. világháború alatt a kenyai Boldogvölgy az arisztokrata elit hedonisztikus menedéke volt, ahol az alkalmi szex, a kábítószer és a dorbézolás mindennaposnak számított…
A vietnami út harcosa. Paul egy ritka harci járművet akar újjáépíteni a vietnami háború idejéből. Az ún. gun truck felfegyverzett teherautó volt, amely a létfontosságú utánpótlást szállító konvojokat védte a támadások ellen…
A nagy maja szárazság. Sokféle elmélet próbálta magyarázni a maja civilizáció összeomlásának okát. Azonban egy olyan tudományos bizonyíték van, melyek azt sugallja, hogy 200 éves "megaszárazság" okozta a végzetét…
Tudósok, akik megváltoztatták azt, ahogy élünk és harcolunk, illetve művészek, akik mindkettőre buzdítottak bennünket. Folytatódik a befolyásos és hírhedt emberek toplistája.
Egy kis műanyagdoboz a vizsgálat tárgya. Elektromos alkatrészekkel van tele, és egy legendás bűntény során használták a Las Vegas-i kaszinók megtévesztésére. Hogyan használták, és hogyan működött?
Ez a lenyűgöző sorozat, amely a tények és a képzelet ködös határára vezet minket, számos érdekes esetet vizsgál - állítólagos UFO-észlelésektől Hollywood sötét világáig.
Rengeteget beszélnek róluk, de vajon mennyit tudnak az emberek a balsorsú szeretőkről, azok igazi jelleméről és indítékairól?
Rengeteget beszélnek róluk, de vajon mennyit tudnak az emberek a balsorsú szeretőkről, azok igazi jelleméről és indítékairól?
Ingóságok. Egy küldetés, melynek során a hírhedt kereskedőt, Bonnaire-t visszahozzák Párizsba, gyilkos csatává válik. A muskétásoknak le kell győzniük Bonnaire számtalan ellenségét.
Ezen epizód egy US Postal Service levélládát vizsgál, mely a hidegháború egyik legnagyobb kémügyével kapcsolatos, továbbá egy régi talicskát, melyet egy bűncselekmény elkövetéséhez használtak.
Hitler hóhérának átka. Jamie bemutatja nekünk Johann Reichhart történetét. A háború előtti állami hóhér a kegyetlen náci gyilkológép része lett.
Próbababák - az autós biztonság komor múltja. Lézer - hogyan robbanhatunk fel egy hajót egy fénycsóvával?
A hatalmas B-25. Pault megbízzák, hogy keresse meg egy 2. világháborús B-25 bombázó utolsó hiányzó darabját, melyet a United States Commemorative Air Force restaurál.
Egy kis műanyagdoboz a vizsgálat tárgya. Elektromos alkatrészekkel van tele, és egy legendás bűntény során használták a Las Vegas-i kaszinók megtévesztésére. Hogyan használták, és hogyan működött?
A jaltai konferencia kezdetén a "három nagy" mindegyike optimista volt: a győzelem nem volt kétséges, és úgy tűnt, hogy a megegyezés, amire jutottak, megőrzi az értékeket, amikért harcoltak.
Boleyn Anna, VIII. Henrik lenyűgöző szeretője mindenképpen szeretne királyné lenni. Henrik Anna megszállottja, és fiú utódra is vágyik, ezért kegyetlen módon elhagyja Aragóniai Katalint.
A vatikáni levéltár titkai. Látogassunk el a vatikáni levéltárba, ahol a régi pápák személyes iratai mellett olyan történelmi jelentőségű dokumentumok találhatók, mint Galileo perének átirata, vagy VIII…
Árulás. Dan Jones a dinasztia első királyával, II. Henrikkel kezdi. A jóképű, energikus harcos uralma alatt az erőszakos, törvénytelen országból Európa legerősebb hatalma lett.
Lehet gyűlölni őket, lehet rajongani értük, de egyet nem lehet tagadni. A lőfegyverek alapvetően megváltoztatták a háborúk arculatát.
Camelot keresése. Öt évnyi ásatások után Leslie Alcock régész bejelenti, hogy egy nyugat-angliai domboldalon megtalálta Camelot várát. Még azt a termet is megtalálta, ahol a kerek asztal állott.