A Csík Zenekar 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője. Az átütő országos sikert mégis az úgynevezett világzenei kalandozásokkal érték el. Így vall erről az együttes vezetője Csík…
Homérosz Odüsszeiája alapján készül a Katona József Színház Ithaka című darabja, melyben a rendező Székely Kriszta és a dramaturg Szabó-Székely Ármin Odüsszeusz és a nők kapcsolatát helyezte a darab központjába…
Mitől leszünk jól öltözöttek és mit érdemes kerülni? Frizura-és sminktippek, kedvenceink kedvencei, avagy mit viselnek szívesen a hazai közélet ismert személyiségei- mindez szerepel a Rúzs és Selyem kínálatában…
Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok…
A Mesterember következő adásában Rókusfalvy Lili könyvtárosnak áll. Megtanulja a szabadpolc használatát, szortírozza a visszahozott könyveket. Bepillantást nyerhet a raktári feladatokba is, ahol a könyvapasztás…
A legnagyobb angol zeneszerző, a „brit Orfeusz” Henry Purcell a mai Hangvilla képzeletbeli vendége. Beszélgetünk Purcell rövid (mindössze 36 évig tartó), de mozgalmas és termékeny életéről, és különösen…
1. Koronavírus Aktuális helyzet 2. A koronavírus elleni oltóanyag gyártása Oltóanyaggyártás. A járvány leküzdéséhez gyorsan nagy mennyiségű vakcinára van szükség. 3. Az új ausztrál médiatörvény tanulságai A…
Új évadához érkezett műsorunk, 10:25-től a Duna Csatornán várjuk nézőinket! Új rovatokkal jelentkezünk, középpontba helyezve az egészséget, de a már jól ismert rovatainkat és a nézőink által kedvelt tematikus adásainkat is folytatjuk…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin, amely bemutatja a hazánkban élő kisebbséggel kapcsolatos fő politikai, kulturális és mindennapi eseményeket, ezeken túl törekszik a hagyományok, kézműves tevékenységek…
Az Alpok-Duna-Adria című műsor a közös közép-európai gondolatiságot erősíti a bajor, a horvát, a szlovén, az olasz és a magyar televízió együttműködésével. A magazin a történelmileg is összetartozó régió…
2019-ben is fontos témákról szól Dióssy Klári női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik egészségről, szerelemről, gyermekekről…
David elmeséli Lucianának, hogy a gyerekei nem fogadták túl jól, hogy új kapcsolatba akar kezdeni. Kent úr közli Daviddal, hogy mivel jobb ajánlatokat is kapott, ezért nem adja el neki a szomszédos földet…
Jeanette-et Teschner viszi iskolába, így a doktor „véletlenül” összefut Anne Helligpeterrel. Kiderül, hogy a tanárnő a hajón tölti az estét. Teschner felkeresi, és meghívja vacsorázni. Végül az ágyban kötnek ki…
Nagycsütörtökön, az utolsó vacsora emléknapján, az Oltáriszentség alapításának ünnepén krizmaszentelő szentmisét közvetítünk a temesvári Milleniumi templomból. A szentmise főcelebránsa Pál József Csaba…
Reisinger János irodalomtörténész Tompa Mihály Isten akaratja c. versének biblikus üzenetét mondja el. A vers előadója Szacsvay László színművész.
Nagytevel Pápától mindössze tizenkét kilométerre fekvő, takaros község, Veszprém megye német nemzetiségű hagyományokkal rendelkező települése. Hajdan a zirci cisztercita apátság birtoka volt, ők építették…
Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló…
Emir még mindig teljesen maga alatt van, és próbálja megemészteni a hallottakat, ezért látogatást tesz az anyjánál. Nihan úgy dönt, hogy az elveszett felvétel nyomába ered és ehhez Méreg segítségét kéri…
Petra még mindig reménykedik abban, hogy van felmentő magyarázat anyja eltűnésére, ám hamar szertefoszlik, amikor Germán keresni kezdi a Josefa által elemelt ruhákat. Ráadásul Petrának kell kifizetnie az ellopott ruhák értékét…
Egy régiségboltban Zehrer kereskedő felfedez egy képkeretben lévő végrendeletet, amivel megzsarolja az állítólagos örököst. Mielőtt azonban még a fizetésre kerülne a sor, a kedvezményezett meggyilkolja Zehrert…
Az életben mindenhez kell egy kis szerencse - és mi csütörtökönként elhozzuk Önöknek a heti adagot! Lóherés kisbuszunkkal járjuk az országot, hogy minél több szerencsés és boldog történetet mesélhessünk…
2019-ben is fontos témákról szól Dióssy Klári női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik egészségről, szerelemről, gyermekekről…
Cemre tovább szövi a hálót Mehmet Emír körül és elhiteti a hazatérő Baharral, hogy viszonya van a férfivel. Efsunt két férfi várja boldogan, Ismail és Arda. A lánynak megsajdul a szíve, de tudja melyikkel térjen vissza Isztambulba…
A Fölszállott a páva Döntők Döntőjének legjobb produkcióit elevenítjük fel, ismert vendégeink segítségével. Tudják, mit jelent kicsipkézni a levegőt? Facsarni a lábat? Vagy lakodalommal temetni? Személyes…
Honfoglaló, ahol a tudás hatalom! Megújult látványvilággal, új játékelemekkel és meglepő fordulatokkal várja továbbra is a Duna Televízió nézőit a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, a Honfoglaló…
Charlie (Steve Martin), a kisvárosi tűzoltó beleszeret Roxanne-ba (Daryl Hannah), aki a nyári hónapokra költözött a városba, hogy a csillagokat tanulmányozza. A férfi intelligens, szellemes és érzékeny…
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
A pusztai solymásztelepre, ahol a kártékony madarakat pusztító vadász-sólymok idomításával foglalkozik néhány ember, egy napon fiatal mezőgazdász érkezik nyári gyakorlatra. Gábort először magával ragadja…