Idén immár kilencedik alkalommal kerül képernyőre a Balatoni Nyár! A megszokott, hangulatos helyszínről, a Balaton mellől, Révfülöpről széles vendég- és témakínálattal, állandó rovatokkal várja a nézőket…
Mit jelent a szobrászat és a szobrászok szempontjából a szakralitás? Hogyan készülnek a szakrális témájú szobrok, hogyan születik meg az ötlet, miként dolgoznak a művészek? Minderre választ kapunk az Új…
Körkép a hazai divatéletről, mely bepillantást enged a nemzetközi divatba is. A műsor szórakoztató időtöltést kínál, ugyanakkor segít a bizonytalanabbaknak a stílusos megjelenés kialakításában.
A XX. század meghatározó történelmi eseményeinek kevésbé ismert részletei, sok-sok dokumentummal.
A Mesterember eheti adásában Dallos Bogi sajtkészítő mesternek tanul.Zemplényi Soma és Hegedűs Dóra sajtkészítők lesznek a segítségére.
A mai Hangvilla a XIX. század legnépszerűbb, de mind a mai napig az egyik legkedveltebb tánccal, a keringővel foglalkozik. Különös, bódult hangulata van a keringőnek: a párok önmaguk körül és körös körben…
Ridikül - Női talkshow a Dunán 2019-ben is fontos témákról szól Dióssy Klári női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
A műsor szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson. A hazai szerbség hétköznapjai és ünnepnapjai kerülnek képernyőre…
A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi…
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe…
Luciana megkéri Miguelt, segítsen neki elfelejteni Davidot. Leon titokban lánykérést szervez. Gracielának rengeteg pénzre van szüksége, hogy megszabaduljon Juantól, ezért az anyjától kér kölcsön. David…
Vendég érkezik Janhoz: régi egyetemi barátja, Markus. A sikeres háromgyermekes szívsebész azonban furcsán viselkedik, Jan háta mögött kikezd Marennel és Jan egyik betegével is intim kapcsolatba kerül…
Idén immár kilencedik alkalommal kerül képernyőre a Balatoni Nyár! A megszokott, hangulatos helyszínről, a Balaton mellől, Révfülöpről széles vendég- és témakínálattal, állandó rovatokkal várja a nézőket…
Jamie Oliver egyszerűbbé teszi az otthoni finomságok elkészítését, mint valaha, akár minden napra, még a legelfoglaltabbak számára is. Jamie minden recepthez mindössze öt hozzávalót használ fel, ezzel…
A Család-barát június 17-től augusztus 25-ig nyári ismétlő válogatás adásokkal jelentkezik az évad legemlékezetesebb pillanataiból. A válogatás adásokban egyaránt helyet kapnak egészségügyi rovatunk…
Sokan betondzsungeleknek tartják a városokat, ahonnan kiszorult a természet. Azonban egyes vadállatoknak a városok új élőhelyet jelentenek új lehetőségekkel. Mivel a vadvilág egyre jobban zsugorodik,…
Kemal számonkéri Zeynepen Ozan levelét és Emirrel való kapcsolatát. És azt akarja, hogy érezze a helyzet súlyát. Leyla megkérdezi Nihant, ki a gyermeke apja, majd támogatásáról biztosítja őt az Emir elleni harcban…
A jéghokipályán megölnek egy játékost, aki feltehetően doppingszert szedett. Minden nyom a volt edzőre, Kalinovskyra utal, de Marc mégis gyanút fog. Az ellenfél egy ügyes húzással eléri, hogy Rexet, és Marcot felfüggesszék a szolgálatból…
Viola mesterkedése egyre aggasztóbb. Sikerül elérnie, hogy Susanne féltékennyé váljon, Cristoph hiába bizonygatja, hogy neki csak ő van az életében. Egy majdnem tragikusan végződő baleset azonban "kibogózza"…
Hulya és Efsun követi Cemrét, így rájönnek, hogy kivel találkozik. Mehmet Emír felkeresi Bahart, hogy kibéküljön vele. Cemre megfogadja, hogy tönkreteszi Efsun és Arda házasságát, és az elhatározást gyorsan tett követi…
Orlando Tagliavini, a falu zenekarának hegedűse nem jelenik meg a próbán. A felesége találja meg a tóparton holtan. Valaki leütötte és vízbe fulladt. Vincenzo megindítja a nyomozást, több gyanúsítottja is van…
Wanda gyermeket szeretne, de Gerard hallani sem akar a mesterséges megtermékenyítésről. Anna engedély nélkül elhagyja a kórházat, miután a merénylet elkövetőjét meglátja a folyosón. Wolski doktorhoz költözik…
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
Patrícia és Valentín eljegyzési vacsoráján váratlan vendégként Alberto is megjelenik és Patrícia megérti, hogy a bátyja ezúttal a végsőkig elmegy. Ezzel az utolsó akadály is elhárul, hogy Enzo Cafiero…
A Virtuózok, az első komolyzenei tehetségkutató műsor 2014-ben indult útjára a Duna Televízión. A versenyzőket azóta megismerhette a magyar és nemzetközi közönség egyaránt. Az ötödik évad után 10 részes…