Riva testvérének, Zlatának az érkezése megváltoztatja a játékszabályokat, ami nem igazán tetszik Desnának. Először is ki kell találni valamit, hogyan tudnák fellendíteni a körömszalon forgalmát, mivel tudnának több látogatót bevonzani…
Amerika rajong John F. Kennedy elnök feleségéért, az okos fiatal és vonzó Jacqueline Bouvier Kennedyért, akit egyedülálló módon mindenki a keresztnevén hív. Jackie mindössze 31 éves volt Kennedy beiktatásakor…
Lucian és Andra sok esztendőn keresztül külföldön próbáltak boldogulni. Hazatérése utána a házaspár a Nyugat-Románia hegyei között telepedik le, és családi vállalkozásban egy panziót üzemeltetnek. Minden…
Minden 10. amerikai gyermek súlyos érzelmi zavarokkal küzd. A film három családot mutat be, melyek a betegséggel szembesülve kétségbeesetten keresik a megoldást. Legnagyobb félelmük, hogy a gyermek kárt okozhat magában vagy másokban…
Négy középiskolás régi játékkonzolt talál, rajta ismeretlen programmal, amit persze azonnal kipróbálnak. A Jumanji nevű játék nemcsak szó szerint magába szippantja őket, hanem saját avatárjukká változnak:…
Björn Borg, a világ első számú teniszezője arra készül 1980-ban, hogy megszerezze az ötödik wimbledoni bajnoki címét. Erős és fegyelmezett játékos, akinek igazából egy ellenfele van, egy feltörekvő, fiatal amerikai, John McEnroe…
A tengerparti Bristol Cove-ban ősidők óta él a legenda, hogy a környék a sellők otthona. Amikor titokzatos lány érkezik a városba, úgy tűnik, hogy a legenda nagyon is igaz. Az ember és a tenger közötti…
Swearengen megpróbál alkalmazkodni az új helyzethez. Szeretné megerősíteni a hatalmát, lehetőleg úgy, hogy biztosítsa a város fellendülését, és továbbra is elkerülje a kormányzati beavatkozást. Al vezetésével…
A népszerű angol színész és komikus, John Oliver talkshow-ja az HBO-n. Ebben az elmúlt hét legérdekesebb politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális stb. híreit kommentálja tabu nélkül a maga sajátos, keresetlen stílusában…
Az Agymenők című sorozat előzményszériája a 9 éves Sheldon Cooper és családja megpróbáltatásait követi nyomon. Nem könnyű a matekzseni gyerkőc élete Texasban, ahol a templomba járás és az amerikai foci a király…
A Felvétel indul! című filmmagazin a filmipar leghatalmasabb műhelyébe, Hollywoodba vezeti a nézőket, ahol napjaink filmcsillagaival, a legfrissebb hírekkel és pletykákkal ismerkedhetünk meg, és betekinthetünk…
A 17. század a Karib-tengeren a kalózok jegyében telt, akik megfélemlítették az angol királyi flottát is. Elizabeth Swannt, (Keira Knightley) az angol kormányzó lányát elrabolja a rettegett kalóz, Barbossa kapitány (Geoffrey Rush)…
Cal Lynch a kivégzése előtt váratlanul kap egy utolsó esélyt. Egy új technikának köszönhetően Cal visszautazhat az időben, egészen a XV. századi Spanyolországig, ahol újraélheti egy távoli őse, Aguilar de Nerha élményeit…
Norman Oppenheimer teljesen jelentéktelen, hétköznapi ember. Magányosan éli életét New Yorkban, a hatalom és a gazdagság árnyékában, miközben opportunista módon mindent megtesz annak érdekében, hogy helyzetbe hozza magát…
A tengerparti Bristol Cove-ban ősidők óta él a legenda, hogy a környék a sellők otthona. Amikor titokzatos lány érkezik a városba, úgy tűnik, hogy a legenda nagyon is igaz. Az ember és a tenger közötti…
Mr. Wu fölkeresi Swearengent. A dühös kínai elmondja, hogy két fehér ember ellopta a neki szánt ópiumszállítmányt, és megölte a küldöncét. Kiderül, hogy a kábítószeres Jimmy Irons és a társa, Leon volt…
A nézőket érdekelte a sztárcsinálás gépezete, a hollywoodi kulisszák mögött zajló drámák, a karakterek múltjában megbújó titkok, valamint a főszereplő, a főiskolás lányból lett sztár (Bella Thorne). Igaz…
Desna kapcsolata a gengszter Ruvallal még jobban elmélyül, amikor a férfi bemutatja a nőt az anyjának, Matilde-nak. Polly aggódik, úgy érzi, hogy Marnie továbbra is távol tartja magát tőle. Eközben Jenn…
1940 májusában a diadalmasan előretörő német hadsereg a franciaországi Dunkerque közelében csaknem 300 ezer brit és francia katonát ejt csapdába. Menekülésre szinte semmi esélyük: előttük a németek, mögöttük a tenger…