Sokak kedvence, a legendás és ikonikus színésznő, Udvaros Dorottya 2015 őszén új zenei albummal jelentkezett. A Majdnem valaki című lemez zeneszerzője Hrutka Róbert, szövegírója Bereményi Géza. A szerzőpáros…
Amikor Andrew Manson édesapja szívrohamot kap a bányában, megígérteti a fiával, hogy nem folytatja az ő sorsát, hanem követi álmait, elvégzi az egyetemet, és orvos lesz belőle. Nyolc hosszú év után Andrew…
Eredeti hang digitálisan A fiatalok a gimi báljára készülnek. Nathan megneszeli, hogy Haley-t választják majd az este királynőjének, a lány azonban késő estig Chrisszel próbál. Nathan féltékenyen és aggódva várja a bálon…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. Az A38 hajó színpadán különleges akusztikus hangzással szólalnak a Magna Cum Laude dalai. A legnagyobb slágerek mellett…
Falánk Frakk még a madáreleséget is föleszi a rigók elől. Karácsonyeste azonban kiderül, hogy az irigynek kikiáltott eb még az ajándékkolbászról is lemond, ha ennek révén társasághoz juttathat egy magányos nénit…
Pulykáék előkelő vendéget várnak, a hattyút. A hattyú kényeskedve emlékezik falusi gyerekkorára, szemétdombot és kakast szeretne látni. Kukori előbb makacskodik, aztán még fényképezni is engedi magát.
Kriszta és Kistöfi játékházat készít, de a nagyfiú beletelepszik. Kockásfülű nyúl látja ezt távcsövén és ott terem, hogy rendet teremtsen.
A Főkukac vasárnap lévén, nem hajlandó dolgozni. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász különféle trükk és furfang segítségével próbál új csali után nézni, ami nem is olyan könnyű, sőt viszontagságos...
Huckle és barátai önkéntes tűzoltónak állnak a városi tűzoltóságnál. Első munkájuk, Hilda érmének megmentése. Manuel teljes álomvilágban él Mexikóban. A legegyszerűbb dologban is csodálatos kalandot képzel…
Norman gördeszkája eltörött, de csak a szülinapjára kap újat. Anyukája ebben hajthatatlan! Norman ezért ellátogat a falu szélén lévő kúthoz, amiről az a hír járja, hogy teljesíti a kívánságokat. Norman…
Úgy tűnik, ezen a napon mindenki vészhelyzetbe kerül Körmöspálcáson. Mike fenn marad a tetőn, Norman feje beszorul a kerítés rácsai közé, Elvis lába pedig kibicsaklik. Vajon mi jöhet még ezután?
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Mike leesik az új rolleréről, és felsérti a térdét, ám Dr. Rob segít rajta. A csapat feladata a sebtapaszt Mike-nak a játszótérre elvinni. Útjuk során Rob több bajba jutottnak is segít.
Loopdidoo-nak tilos bemennie Petúnia fazekas műhelyébe, persze a kíváncsisága most is nagyobb, így botrányszag várható...
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…
Diego és Alicia a Halloweeni mulatságra készülnek. A lámák hozzák a csokikat, ám leszakadt a híd, amin át kellene kelniük. Diego és barátja Freddie, a denevér elindulnak a segítségükre, miközben sok érdekességet…
Miles és Loretta Skellig Róhoz mennek tanulni, hogy segítsen Lorettának átmenni egy különlegesen fontos vizsgáján. / Szárnyaronok támadnak meg egy TTA karavánt. A Callisto családra vár a feladat, hogy megoldják a problémát…
Karácsonyi díszkereső versenyt tart a Mikulás, a cél, hogy a versenyzők megtalálják az elrejtett karácsonyfadíszeket. / Daisy és Minnie karácsonyra készülődnek, de folyton közbejön valami megoldandó probléma…
Hook mama teafüvet szeretne szedni Boldogvölgyben, de tévedésből a Mélysötét-völgybe megy. Hook kapitány és emberei Jake-kel és barátaival megerősítve indul Hook mama megmentésére. Hook mama kedvenc hobbija a festés…
Közös családi vakációt szervez Miranda királyné, egy luxus erdei panzióba, ahol izgalmas programokkal várja őket egy idegenvezető. A valóságban azonban a luxusnyaraló egy erdei viskó, az idegenvezető megbetegszik…
Larával senki nem beszél szívesen, mivel csak magáról tud mesélni. A katicalány egyszer csak egy ismeretlen hódolótól kezd leveleket kapni. Maja és Vili pedig megpróbálják kideríteni a titkos udvarló kilétét…
A királynő küldöncversenyt hirdet. Aki a leggyorsabban eljuttat egy fontos hírt a Mályvakaptárba, az lesz a méhkirályság legújabb küldöncgyakornoka. Maja és Vili mellett Lara, a katicabogár, Max a kukac és a csiga is indul a versenyen…
Vili egy medvét lát a réten, Maja pedig hangos horkolást hall. Azonnal riasztják a méheket, és a királynő parancsára kiürítik a kaptárt. Maja felderítő útra megy, hogy megfigyelje a medve mozgását. Ám ekkor érdekes dologra figyel fel…
Falánk Frakk még a madáreleséget is föleszi a rigók elől. Karácsonyeste azonban kiderül, hogy az irigynek kikiáltott eb még az ajándékkolbászról is lemond, ha ennek révén társasághoz juttathat egy magányos nénit…
Pulykáék előkelő vendéget várnak, a hattyút. A hattyú kényeskedve emlékezik falusi gyerekkorára, szemétdombot és kakast szeretne látni. Kukori előbb makacskodik, aztán még fényképezni is engedi magát.
Kriszta és Kistöfi játékházat készít, de a nagyfiú beletelepszik. Kockásfülű nyúl látja ezt távcsövén és ott terem, hogy rendet teremtsen.
A Főkukac vasárnap lévén, nem hajlandó dolgozni. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász különféle trükk és furfang segítségével próbál új csali után nézni, ami nem is olyan könnyű, sőt viszontagságos...
Nincs pénz és egyre rozogább a palota. Mit tegyenek? A kancellár fejéből kipattan a szikra: legyen Süsüböl idegenforgalmi látványosság, csak tanuljon egy kicsit rettentő lenni.
Vukot, az árva kisrókát nagybátyja, a híres Karak hamarosan tanítani kezdi. Vuk remek tanítvány, mert figyelmes, okos és bátor. Karak már kezdi sejteni, hogy egy napon mindenkin túltesz majd.
Franklin egy kedves kis teknősbéka, akinek mindennapi kalandjait követhetjük nyomon ebben a sorozatban.
Lucy az Állatkerti sétányon lakik, ezért - nagy szerencséjére - különleges szomszédai vannak. A szomszédok nem mások, mint Nelson, az elefánt, Georgina, a zsiráf, Borisz, a medve, Molly, a víziló és mindenfajta más állat…
Mosoma úr pincér a helyi étteremben. Nagyon szomorú, mert mindenki mindig ugyanazt rendeli. Szomorúságában elutazik, és Bukdács urat bízza meg a helyettesítéssel. Bukdács úr azonban disznó módra végzi a munkáját…
Diego Egyiptomba utazik, a sivatagba, ahol barátja, Medina várja. Régóta nem esett már az eső és a tevék szomjaznak. Medináék Dzsamálhoz az öreg tevéhez fordulnak segítségért és együtt elindulnak megkeresni az aranyfelhőt…
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Ryan az Umiváros játékain elért nyereményét egy játék helikopterre szeretné beváltani. Ehhez azonban 25 nyereményre van szüksége. Az Umizoomik a segítségére sietnek.
BG kölcsönkérte barátja görkoriját és Kayla könyvét, de nem tudja, hová tette ezeket, ráadásul anyukájának is megígéri, hogy segít a takarításban. Mindennek azonban nem lehet megfelelni!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves és szorgalmas árvalány, aki mostohaanyjával és annak lányával lakott régi udvarházukban. A két gonosz nő mindent elkövetett, hogy az árva életét megnehezítse…
Maja épp hogy kikelt lárvájából, de máris olyan szeleburdi, mint hat másik. Képtelen követni a kaptár szabályait, főleg azt, amely szerint a közeli réten fészkelő darazsak örök ellenségeknek számítanak…
Az idei karácsonyon, mint mindig, most is Megszerel vezetésével díszítik a karácsonyfát Tik-Tak falva lakói. A Télapó rénszarvasai épp a város felett kezdenek el tüsszögni és leesik a híres szán. A tönkrement…
Két aszteroida készül egymásba csapódni, ráadásul pont egy forgalmas útvonal fölött. A Callisto családra vár a feladat, hogy megakadályozzák, hogy valakinek baja essen, de közben kis űrlények otthona is veszélybe kerül…
Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie…
Cubby szeret barkácsolni, így örömmel rakja össze a tengerparton talált alkatrészeket is. Megépíti Kütyü kapitányt, aki teljesíti az emberek kívánságát. Hook kapitány veszélyes feladatot bíz Kütyü kapitányra…
Véget ért a nyár, új iskolaév kezdődik. Szófia és osztálytársai ebben az évben már a Mágikus teremben folytatják a tanulást. Új tanáruk Profi professzor rendkívül különleges, vezetésével izgalmasnak ígérkezik az új tanév…
Leo, az ifjú vadőr és a testvére Linda minden epizódban különböző állatokkal ismerkednek meg, akiket mindig visszajuttatnak az élőhelyükre, vagy a családjukhoz. Ebben a segítségükre van Vili vadőr és Harcos, a kiskutya is…
Leo, az ifjú vadőr és a testvére Linda minden epizódban különböző állatokkal ismerkednek meg, akiket mindig visszajuttatnak az élőhelyükre, vagy a családjukhoz. Ebben a segítségükre van Vili vadőr és Harcos, a kiskutya is…
Björn egy izgalmas és felfrissítő gyalogtúrára készül, ám Bucky inkább a léghajós megoldást részesíti előnybe. Sajnos a túra napján orkán erejű szél van, így a két kis mackó nagyon messze sodródik az otthonától…
Mandy és Norman egy jelzőrakétát találnak a réten. Éppen azon vitatkoznak, hogy fellőjék-e, amikor segélykiáltásokat hallanak a sziklák felől. Penny a sziklákról való leereszkedés alatt elakadt. Innentől…
Zöldség- és gyümölcskiállítást rendeznek a Flood család kertjében. Mike a komposzton termelt tököt szedi le, amikor Sam figyelmezteti, hogy a komposzt a nagy melegben meggyulladhat. Mike azonban figyelmen…
A királynőt egy pár napig Méhviasz helyettesíti, akinek ezáltal egy régi vágya teljesül. A bíró szinte azonnal komoly változást hoz: bevezeti a magántulajdon intézményét a réten. Mindez azonban hamar konfliktushoz…
Eredeti hang digitálisan Minden tanulónak be kell vinni egy könyvet az iskolába, hogy elmesélje belőle a kedvenc történetét az osztálynak. Charley meséje csak egy nagyon régi könyvben található meg...
Lülü, a kis teknőslány újabb kalandjai.
Nem is gondolnánk, de bármilyen talajon járunk, mindig van valamilyen élőlény a talpunk alatt. Baltazár az avarból rengeteg élőlényt keres elő.
Eredeti hang digitálisan Nathan megfenyegeti Chris-t, Haley-nek pedig megtiltja, hogy a fiúval találkozzon. Dan felajánl Keith-nek egy vezetői állást. Karen megtudja Nathan-től, hogy Lucas visszautasította…
Andrew megkéri Christina kezét, mivel a szomszédos bányászvárosban megpályázott egy orvosi állást, amelynek feltétele, hogy nős legyen. A tanítónő kikosarazza, de Danny és a jószerencse segítségével mégis elnyeri szíve hölgyét…
Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, a legnagyobb hazai sztárokkal. A kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band évek óta az ország egyik legmeghatározóbb világzenei együttese. A népzene és…