A fiatal lány iszonyatos sebességgel zuhan. Széttárt karjaival ügyesen irányítja magát. Feltartóztathatatlanul közelít a kétségbeesetten kapálózva aláhulló nagydarab férfi felé. Elkapja, combjaival átkulcsolja…
Herbie-ék a nemzetközi verseny amerikai résztvevői mellett kicsit furcsán érzik magukat a Ferrarik, Mercedesek, Maseratik, Porschék között. Ám meglátni és megszeretni egy pillanat műve, Jim azonnal beleszeret…
Odüsszeusz otthon várja fiának, Telemachus-nak születését. Kötelessége azonban elszólítja, mivel a görögök oldalán a legjobb embereivel részt kell vegyen a trójai háborúban. A görögök eleinte még azt remélik…
Egy különleges alakulat azon fáradozik, hogy megmentse egy repülőgép közel-keleti terroristák fogságába esett legénységét. A mentési akció során az egység parancsnoka, Curran hadnagy bizonyítékokat talál…
Cypher Raige parancsnok távollétében a fia, Kitai már szinte felnőtt. A hosszú szolgálatból hazatérő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban megismerjék egymást. Ám az űrhajójukat baleset éri, és…
John Sands az amerikai légierő egyik földalatti szervezetének különleges ügynöke. Korábbi küldetésekből szerzett tapasztalata azonban veszélyt jelent megbízóira, ezért úgy döntenek, hogy bebörtönzik, és törlik a memóriáját…
A történtek után Zeki Müller lett a Goethe suli sztárja, mindenki szereti. Véletlenül talált új hivatása iránt érzett lelkesedéséből azonban veszíteni kezd a korai kelések, az irritáló diákok és a véget nem érő papírmunka miatt…
Joe Linwood a haditengerészet felderítő mesterlövésze. Eltávozása alkalmával elkíséri a feleségét, Robin-t egy ötcsillagos szálloda avatására a déltengeri szigetre. A paradicsomi állapotoknak azonban vége…
Az Új Alcatraz nevű börtönből nem lehet megszökni. Ám a szupermodern biztonsági berendezést nem készítették fel arra, hogy azt is megakadályozza, ha valaki be szeretne jutni a rácsok mögé. Most mégis ez történik…
Szomáliai kalózok fenyegetik az Adeni-öbölben áthaladó teherhajókat. Egy nappal azután, hogy az Amerikai Tengerészeti Hivatal 2009-ben figyelmeztetést ad ki emiatt, támadás éri a Maersk Alabama nevű, afrikai…